Szabadság, szerelem – ehhez kapcsolódva elmesélhető a teljes történetünk. Erről szólnak a dalaink, verseink, regényeink, harcaink, álmaink, tenni akarásunk. A Petőfi.hu ennek jegyében reflektál Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára: követjük a bicentenáriumi eseményeket, új szempontokat kínálunk e kivételes életműhöz, és bemutatjuk, Petőfi hogyan van jelen a kultúránkban. Még az is kiderülhet, hogy mindannyian Petőfi köpönyegéből bújtunk elő.

 

„»Az idő igaz, / S eldönti, ami nem az« – írja a kétszáz éve született költőnk. Saját magára vonatkoztatva is érvényes. Egyesek szerint Petőfi szobra eltakarja Petőfi Sándort, a költőt, a forradalmárt, a szerelmest. Föltámasztani nem tudjuk őt, de a szobrát megmozgatni igen, így tér nyílik arra, hogy bepillantsunk a szobor mögé. Ez a tér lenne a Petőfi.hu. Lehetőség arra, hogy mindenkinek legyen egy eleven Petőfije”

 

– mondja Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.

 

 

A Petőfi.hu felületén naponta érzékelhetővé tesszük a Petőfi-univerzum mozgásait és erővonalait a Petőfi-hírfolyamban: több kulturális szerkesztőséget is felkértünk, hogy egy éven át gondolkodjunk együtt arról, mit jelent a mindennapjainkban a költő hagyatéka, hogyan élnek tovább a reformkor eszméi, követjük, hogyan gondolkodnak ezekről a kérdésekről a szakemberek, Petőfi vendégeként népszerű előadókat, ismert művészeket kérdezünk arról, ők hogyan kötődnek a szabadságharcos poétához, és felkérjük őket, ajánljanak egy könyvet, egy dalt és egy képet, amely számukra hordozza azokat a gondolatokat, amelyek Petőfivel is rokoníthatók. 

 

Petőfi-kalendáriumot állítunk össze: a költő életéből kiválasztott eseményekhez verseket, képeket, olykor kortárs reflexiókat társítottunk, és kétszáz napon át, az adott események évfordulóján összekapcsolva mutatjuk be ezt a sajátos csokrot.

 

Ismeretterjesztő cikkekkel mutatjuk be a reformkor kontextusát, kiemelten azt a pár évtizedet, melyet Petőfi maga is ismert, mindehhez olyan szempontokat rendelünk, melyek által érzékelhetővé válik, hogy ennek a korszaknak az eszményei, törekvései – de akár a dilemmái is – hogyan vannak jelen a mai életünkben.

 

 

Áttekinthetővé tesszük a bicentenárium programjait – Eseménynaptárunkban az érdeklődő könnyedén tájékozódhat arról, hogy a Kárpát-medence különböző pontjain mikor kik és milyen módon emlékeznek Petőfire.

 

Együttműködő partnereink:

 

Kulturális és Innovációs Minisztérium

Nemzeti Kulturális Tanács

Nemzeti Kulturális Alap

Országos Közgyűjtemények Szövetsége

Petőfi Irodalmi Múzeum

Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége – Magyar Géniusz program

Petőfi rádió

Petőfi TV

Petőfi Kulturális Ügynökség

 

 

Sajtóhír, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!