Nyitókép: Euronews

 

Szinte teljesen kivonul az Európai Unióból a Soros György által alapított Open Society Foundations (OSF) – tudta meg a Szabad Európa. A döntés oka, hogy ezentúl a világ más pontjaira szeretnének fókuszálni, ahol szerintük hatékonyabb lehet a működésük.

 

Ezt azzal indokolják, hogy az EU intézményei és kormányai eleve sokat költenek azokra a témákra, amelyekkel az OSF is foglalkozik.

 

Múlt pénteken azok a magyarországi szervezetek, amelyek részesülnek a Nyílt Társadalom Alapítványai támogatásából, levelet kaptak, ebből értesülhettek arról, hogy az OSF megszünteti tevékenységét az országban.

 

A levélben olvashatóak szerint az OSF vezetése „radikális stratégiai irányváltásról döntött”, annak érdekében, hogy a szervezet forrásai a lehető legnagyobb hatást tudják elérni. Így a tevékenysége „nagy része” megszűnik, és az eddig Európába szánt forrásokat a világ más részeire összpontosítják, míg az európai erőforrások „rendkívül korlátozottak” lesznek. Hozzátették: a jövőben Európára csak a „nagy, globális témákban betöltött szerepével összefüggésben” koncentrálnak majd.

A Szabad Európa úgy tudja, hogy még az OSF-en belül is keveset tudnak a részletekről. Egyelőre arról sincsen információ, hogy mi történik az olyan uniós országokban, ahol nem valósul meg az, hogy a kormányok jelentős összegeket fordítanak az emberi jogok vagy a sokszínűség témáira.

 

Annyit tudni, hogy az OSF szervezeti átalakítását jövőre tervezik, így már 2024-től megszűnhetnek az európai programjaik is.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.