Nyitókép: TA SR, reprofoto

 

A 2023-as választások Bugár Béla szerint nagyon rossz eredményt hoztak Mikuláš Dzurinda és Solymos László projektjének. A ModríMost-Híd mellett azonban a Szövetség-Aliancia sem jutott parlamentbe.

 

Az, hogy a magyar párt ezúttal sem tudta megugrani az 5 százalékos parlamenti küszöböt, Bugár szerint a vegyespárti modell megalapozottságát erősíti.

 

„A Szövetsgében is vannak, akik azt mondják, hogy a magyar közösség olyan útra lépett, ahol a tisztán etnikai politizálással már nem terem számára babér,”

 

figyelmeztetett Bugár a TASR hírügynökség interjújában.

 

Bugár szerint ez azt jelenti, hogy vissza kell térni oda, ahonnan anno a Most-Híd elindult. Azaz, egy párton belül összefogni a magyarokat, szlovákokat és más kisebbségeket.

 

„Úgy, ahogy nekünk is sikerült a 8 százalék megszerzésével,”

 

tette hozzá.

 

Az interjúban elmondta, hogy ő maga már nem akar visszatérni a nagypolitikába, de továbbra is támogatni fogja Dzurinda és Solymos projektjét, melynek alapelképzelését továbbra is jónak tartja.

 

Körkép.sk, teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!