Nyitókép: HVG

 

A NASA olyan robotkígyót tervezett, amelyik jeges, havas és homokos környezetben egyaránt el tud navigálni. Most jön az egyik legizgalmasabb fázis, a felszín alatti tesztek, olvasható a HVG cikkében.

 

Jó ideje fejleszti már a NASA azt az eszközt, ami segíthet megtalálni az életet a Földön kívül, a Naprendszeren belül. Az EELS (Exobiology Extant Life Surveyor) egy robotkígyó, amit arra tervetek, hogy a Szaturnusz jeges holdján, az Enceladuson kutasson az élet jelenléte után. A készülékről eddig viszonylag keveset lehetett tudni, most azonban megjelent egy publikáció a Science Robotics című tudományos lapban, ami segít jobban megismerni a robotot.

 

Az eddigi adatok alapján a Szaturnusz jeges holdján, a felszín alatt folyékony víz található. Ez időnként a felszínre tör, majd kijut az űrbe, köszönhetően azoknak a csatornáknak, amelyeken át utat tud magának törni a víz a felszín felé. A NASA szerint ezeken a járatokon keresztül egy szondát lehetne a mélybe küldeni, hogy közelebbről is képet kapjunk arról, mi van odalent.

 

 

Az EELS egy autonóm kutatási platform, amely képes a felszín felett is és alatt is dolgozni. Az eszköz megvizsgálja a környezetét, azt, hogy alkalmas-e lakókörnyezetnek az ember számára, illetve bizonyítékot keres az élet jelenlétére. A szakemberek szerint a gépezet kellően rugalmas ahhoz, hogy folyadékokban és szűk, zárt terekben is képes legyen mozogni.

 

A NASA mérnökei jeges, havas és homokos környezetben is tesztelték a készüléket, és minden terepviszonyon stabil működést produkált. A sík terepen ugyanúgy el tudott boldogulni, mint a lyukacsos környezetben és a lejtőkön. A szakemberek szerint bár a robot jól navigál, a környezethez való adaptálódásán még javítani kell.

 

Emellett még mindig nem állt teljesen össze a robot, ugyanis a felszín alatti működésének tesztelése még mindig várat magára. Ha ez is sikerül, akkor a két rendszert integrálni kell, hogy a robot a felszíntől a járatok mélyéig egyformán jól tudjon mozogni.

 

HVG

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!