Az Igazság

„Az igazság kutatása súlyos erőfeszítéstkövetel tőlünk, s ha megtaláltuk, még súlyosabbat ró ránk’’ [Francis Bacon : Az igazságról , első esszé]

Elmélkedés a pedagógusok konferenciáján

Kedves hallgatóság, mélyen tisztelt Hölgyek és Urak !

Minden erőmet összeszedvén, mégis torkomban dobogó szívvel, el-elcsukló hangon szólítom meg Önöket. Rettegés és bizonytalanság járja át testem s lelkem. Kudarcomtól való félelmem szörnyű súlya nehezűl vállamra s a bátortalanság, eme kellemetlen, régi – új vendégem fojtogatja ismét a hangomat.

Gondolatok ezrei nyüzsögnek most fejemben, szabadon csapongva,  rendszerezetlenűl, s én mint ábrándjaim s szárrnyaló ideáim lefegyverzett, megkötözött rabja, ezernyi kétségtől gyötörten,  alig – alig bízván már sikeremben, igyekszem valahogy mégis rendre bírni őket. Az értelem s az általam csak hallomásból ismert logika szigorú, zsarnoki keretei közé szorítani mindőjüket.

   

Ama – talán túlzottan is – nemes feladat jutott ugyanis osztályrészemül, hogy a mindnyájunk által oly sokat emlegetett s megbecsült, ódáktól s himnuszoktól, emberek ezrei és millióitól egyaránt  mohón körülrajongott fogalomról, a nagybetűs Igazságról szóljak önöknek. S én mint a még bátortalan Petőfi egykoron Bajzának írott levelében, ajánlom  maguknak csekély munkácskámat, vér s veríték útján fogant haloványan pislákoló gondolatfüzéreimet.

Ám mivel határozottan méltatlannak s gyöngének érzem magam a nagy előd, Kossuth Lajosnak nevéhez, aki rétorikai képességeinek nyomába sem jöhetnek Lehet egyáltalán szónokolni efféléről? Megadatik-e valaha is nekünk az a szemlélet és kifejezésmód , melyjel objektív ecsettel leszünk képesek lefesteni az igazság széleskörű definícióját ? Volna vajon haszna az Igazságról, a behatárolhatatlan, körülírhatalan Szent Igazságról szólanom ?

Róla alkotott  véleményem egyetlen mondatban fejthetném ki legőszintébben, minden sallangtól s akadálytól  mentesen.    Hiszem, hogy személy választja a maga igazságát. Ahány ember él e Földön, annyiféle igazság fészkel az agyban. Mert igazságérzetünkben különbözünk leginkább mi emberek.

Vallás, bőrszin, kor és nem mind csak ostoba, elme által emelt korlátaink ,…bálványok csupán . Hiszen  a  legmélyebben, húsunkba, létünk és lényünk legmélyebb rétegébe hatoló, s a bennünket leginkább elkülönitő, megosztó s mégis közrefogó tényező az éppen az igazságérzetünk.

S hogy mi az igazság ?  Évezredek hosszú sora óta, mióta társadalmi lénnyé érett ez a félvad ember, s értelmet termett az agy, nyugtalan keressük a választ e kérdésre. Nem én leszek hát – úgy vélem – ki megfejti e rejtélyt. Nem is áll – bevallom – ez céljaim sorában. Vitázzanak csak  az arra méltók efelől.

Én a sokféle Igazságban hiszek.  A végtelen sok ízzel s dallammal bíróban.  Nem arra teremtettünk, hogy az Igazság fölött elmélkedjünk, hogy egymást marjuk eltérő véleményeink miatt. A lét egy próba – fogjuk fel úgy – melyben be kell bizonyítanunk, hogy méltók vagyunk a békességre, hogy nem az Igazság, mint definició foglalkoztat bennünket, hanem az út, melyen haladva toleránsan elismerjük a másiknak az igazát, alkalmassá téve  magunkat ezzel az Isteni kegyelemre.

Veszélyesnek vélem azt, ki csak egy Igazságot hisz, merthát megannyi főútja van  az Igazságnak, s még ennél is sokkal több elágazása .A világ nem csak fekete és fehér, de megannyi színben pompázik előttünk. Éppen ily sokszinű az Igazság is, melynek birtoklása és kimondása megtisztítja fáradt, beteg, elnehezült lelkeinket. Felemel bennünket és megsimogat minket, bizonyítván, hogy Ő az egyetlen út a Békénkhez. Hatalmas tehertől szabadúl az a nemes lélek, mely Igazságot bír teremni. Hatalmas tehertől e magasztos tette által. Az igazság a legfőbb erő. Egy terheket megsemmisítő hatalmas fergeteg. A súlyos béklyóktól megszabadító tiszta fénysugár. Egy mindenki számára elérhető, s mégis túl távoli, szavakkal körülírhatatlan, milliók által kívánt és áhított nagyszerű tünemény. Megfoghatatlan s mégis meghatározó transzcendentális lebegés.

Gyerekkorunk óta a Mindig mondj igazat végtelenségig ismételt, elkoptatott formulkáját próbálják a körülöttünk lévők a tudatunkba csempészni. Több-kevesebb sikerrel persze. Az igazság fogalma születésünk pillanatától fogva körülölel bennünket, és mégis…fel merem tenni a kérdést : Vajon valóban tisztában vagyunk annak igazi jelentésével? Elég érettek vagyunk ahhoz, hogy gyönge eszünkkel fölfogjuk súlyát, elementáris erejét, esetenként terhét e fogalomnak? Elég érettek vagyunk a felismerésre, hogy nem szimbólumok, ikonok és imák, de az igazság által érhetjük el végső s legfőbb békénket? Az igazság és az igazságosság által.

Mindenki fogjon hát önálló s mindent átható keresésbe odabenn, Önmagában. Magukra hagyom most önöket. Ám még mielőtt berekeszteném mondanivalómat, igéretemet, helyesebben fogadalmamat megszegvén egy szívhez szóló idézetet intéznék önökhöz, melynek soraiban – most jövök csak rá igazán – ott van teljes lelkem, minden hitem és eszményem, bennem megfogant és megragadott gondolatom az Igazságról.  Szónoklatom, ha csak erre épült volna is, önmagában többet mondtam volna e néhány sorral, mint összes többi tetszetős, ám annál üresebb szavammal. Közvetítse hát személyiségem s felfogásom minden színét s esszenciáját a széles körben  elismert Wass Albert :

’’Nem haragszom soha az emberekre, ha másképpen vallják a dolgokat, mint én, mert tudom, hogy az ő igazságuk ugyanolyan igazság a maguk szempontjából, akár az enyém. Az élet sok apró igazsága között talán nem is az igazság a fontos, hanem a békesség, mellyel megszorítjuk egymás kezét az igazság fölött.’’

Köszönöm a figyelmet

Kerepesi Igor

A fentebbi beszéd a 2011 novemberében, Budapesten megrendezésre került Kossuth Lajos Szónokverseny Különdijában részesült a legválasztékosabb szókinccsel biró szónok és szónoklat kategóriájában…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához, de követhetsz minket a Tumblr-en és a Twitteren is!