Nyitókép: wikipedia.org

 

Az amszterdami Rijksmuseum hétfőn elérhetővé tette honlapján Rembrandt van Rijn Éjjeli őrjárat című mesterművének hatalmas méretű, roppant részletgazdag fotóját.

 

A portál a képet a legrészletesebb fotónak nevezte, amely valaha műalkotásról készült. A múzeum arra számít, hogy szakértők és műkedvelők egyaránt értékelik majd a lépést. Különösen azért, mivel a pandémia miatt a múzeum zárva tart.

 

A 717 gigapixeles fotó lehetővé teszi a nézők számára például, hogy ráközelítsenek Frans Banninck Cocq kapitány portréjára, és megszemléljék, hogy a 17. századi mester hogyan festette apró ecsetvonásokkal a fehér pöttyöket a szemébe, amivel életre keltette a tekintetét. A fotó az idők próbáját kiálló, több száz éves festmény apró repedéseit is megmutatja.

 hirdetes_810x300  

 

A valódi vászon mérete 379,5 x 453,5 centiméter, de a fotón minden egyes pixel 5 mikrométert vagy 0,005 négyzetmillimétert jelent, vagyis egy-egy pixel kisebb egy emberi vörösvérsejtnél.

 

Az Éjjeli őrjáratot két hét múlva új vakrámára feszítik, mivel a festmény vászna kicsit meghullámosodott, mikor a Rijksmuseum felújítása miatt átmenetileg egy másik galériában helyezték el.

 

Az olaj-vászon festményt Rembrandt az amszterdami polgárőrségről festette. Az alkotást már több alkalommal restaurálták. Jelenlegi vakkeretére 1975-ben feszítették fel. A múzeum azt követően dönti el, hogy szükség van-e újabb restaurálásra, miután a képet új vakrámára feszítették.

 

A festményt ezen az oldalon tekintetik meg.

 

MTI

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.