Az elmúlt hévégén a komáromi Danubius szálló nagytermében Istendicsőítő koncertet hallhattunk, mely keresztény ifjúsági közösségek szervezésében valósult meg. A rendezvényen fellépett a komáromi Dics-Action, a Kaptár Band Junior, valamint a CRUX zenei együttes.

 

Öröm volt megtapasztalni, hogy Danubius szálló multifunkciós nagytermét teljesen betöltötte a közönség, amelynek körében valamennyi korosztály képviseltette magát.

 

A fiatalok jelenlegi koncertje, amely tulajdonképpen a Dicsőítő Felvidék programsorozat része, az idei őszön Komáromban kezdődött. A résztvevők tevékenysége természetesen egy bibliai idézetre épül:

 

„Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva, dicsérjétek citerával és fuvolával! Dicsérjétek csengő cintányérral, dicsérjétek zengő cintányérral! Minden lélek dicsérje az Urat! (Zsolt. 150, 4-6)

 hirdetes_810x300  

 

Tóth Krisztián református lelkész

 

Az ünnep megnyitóján elsőként Tóth Krisztián zsigárdi református lelkészt hallhattuk, aki imájában Isten áldását kérte az összejövetelre, hangsúlyt adva, hogy mindannyian egy hajóban evezünk, és hogy ez a közös tevékenység a kitűzött cél érdekében az Isten útján haladjon végig.

 

Az imát követően a komáromi Dics-Action lépett a terem színpadára, és el kell mondani, megjelenésükben ugyanazt a hatást váltották ki, mint napjaink bármelyik együttese. Zenéjük is tükrözi korunk jellegzetes ritmusát, ami pedig más, az a tartalom, a szövegek mondanivalója.

 

A komáromi Dics-Action zenekar a Révkomáromi Református Egyházközség ifjúsági alkalmain végzi rendszeres szolgálatát, emellett többszö felléptek a Dicsőítő Felvidék rendezvényein. A zenekar tagjai: Korpás Réka, Zsidek Alexandra, Tóth Krisztián, Vajkai Miklós, Győri Attila. Céljuk egyértelműen az Isten dicsérete.

 

 

A rendezvény második fellépője a Kaptár Band Junior csapata volt. Maga a Kaptár felvidéki magyar, keresztény, zömében katolikus fiatalok közössége, amely 2015-ben alakult. Többen közülük kedvüket lelték a közös zenélésben, és úgy döntöttek, együtt folytatják. Az így megalakult Kaptár Band pót- és utódzenekara lett a Junior társulás, akik gyakran végeznek zenei szolgálatot a Marianum Egyházi Iskolaközpont diákmiséin.

 

CRUX szintén felvidéki keresztény zenekar, tagjai más-más településen élnek, de céljuk egy, hogy saját dalaik által megmutassák a világnak az élő és irgalmas Istent. Hisznek benne, hogy mindannyian hatékony eszközei lehetünk Istennek.

 

Nevükhöz kötődik a Dicsőítő Felvidék mozgalom életre hívása, amellyel a különböző felekezetek ifjúságát szeretnék összekapcsolni. Mottójuk:

 

„Hiszünk abban, hogy a dicsőítésben együtt, egy szívvel fordulhatunk az Isten felé, ezáltal megtapasztalhatjuk az Ő jelenlétét és végtelen szeretetét. A közösségben megélt dicsőítésben generációkon és felekezeteken átívelve alkothatunk egy testvéri közösséget, amely erősíti összetartozásunkat és egymás iránti szeretetünket.”

 

 

Az est folyamán fellépő mindhárom zenekarról elmondhatjuk, a fiatal zenészek elsősorban saját korosztályukat, de nem csupán őket kívánják megszólítani napjaink elevenebb ritmusú dallamaival. Az előadók olyan közösségbe hívják az ifjúságot, és minden érdeklődőt, ahol jobban megismerhetik a mindenkor szerető Istent, és megerősödhetnek a hitükben, vagy megtalálhatják a hithez vezető utat.

 

A rendezvényen részt vett Lépes Lóránt atya római katolikus plébános is, a Mária Rádió igazgatója, valamint Gabriel Kwaku Mwanza atya Zambiából, az ottani a Mária Rádió igazgatója, aki tanúságtételt tett az ő elhivatottságáról.

 

 

A rendezvény szervezésében külön pozitívumként értékelhető, hogy a kisgyermekek számára felügyelettel ellátott foglalkoztató programot biztosítottak.

 

A Komáromban megrendezett zenei est igazi értéknek számít, hiszen a lelkes fiatalok egyre szélesedő körhöz juttatják el a keresztény tanításokat, ami által segítenek utat mutatni az ezerféle negatív hatással megcélzott fiataloknak, és ezáltal kicsit jobbá tenni a világot.

 

Az ünnepséget agapé (szeretetvendégség) zárta, ahová minden jelenlévőt szeretettel invitáltak.

 

Buday Mária

A képek a szerző felvételei.

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.