Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd. Bécs, 2018. december 18. Orbán Viktor miniszterelnök (első sor b3) az EU-Afrika Fórum családi fotózásán a bécsi Ausztria Központban 2018. december 18-án. Balról Juha Sipila finn miniszterelnök (b), Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök (b2).

 

Ha az Európai Unió nem segít a következő időszakban Afrikának, és nem ad lendületet afrikai tevékenységének, a világ más országai meg fogják előzni, pont úgy, ahogy azt korábban Kína tette – jelentette ki Peter Pellegrini (Smer) kormányfő, aki kedden az EU-Afrika Fórumról tartott sajtótájékoztatót. A fórum Bécsben zajlik, hétfőn kezdődött z osztrák soros uniós elnökség keretében.

 

„Jóval nagyobb mértékben lesz jelen Kína és más nagy országok is, és én azt hiszem, hogy nem maradhatunk mi sem háttérben. Már bocsánat, de ha az Európai Unió nem segít Afrikának a megfelelő fejlődésben és az életszínvonal emelésében, akkor néhány év múlva épp emiatt lesznek problémáink”

 

fogalmazott a kormányfő. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az EU fokozza kereskedelmi partnerségét a kontinenssel, megállapította, hogy Afrak nagy kihívások és jelentős fejlődés ugrás előtt áll.

 hirdetes_810x300  

 

Orbán: a segítséget kell odavinni és nem a bajt

 

Jó esély van a magyar stratégiai irányvonal megerősítésére – idézte az MTI Orbán Viktor magyar miniszterelnököt. Orbán kiemelte, hogy a a magyar álláspont megerősítését várja a találkozótól.

 

„A mi álláspontunk az, hogy a segítséget kell Afrikába vinni, és nem pedig a bajt behozni ide, Európába, és különösen nem Magyarországra”

 

– fogalmazott.

 

Az ENSZ globális migrációs csomagjával kapcsolatban Orbán Viktor elmondta: többen vannak az ENSZ-ben azok, akik kibocsátó országok, vagyis olyan országok, ahonnan migránsok érkeznek Európába. Ezért nagyon valószínű, hogy az ENSZ többsége a migráció támogatása mellett foglal állást – vélekedett.

 

Kijelentette: „mi azonban az érem másik oldalához tartozunk, a bot másik végén vagyunk, mi nem szeretnénk migrációt Magyarországon”. Ezért „mi semmilyen szerződést nem írunk alá, amely nemzetközi szinten elismeri, támogatja, bátorítja és finanszírozza a migrációt” – magyarázta.

 

A bécsi fórum középpontjában az Afrika és az EU közötti gazdasági együttműködés javítása áll, különös tekintettel a digitalizációra és az innovációra. Napirenden lesznek továbbá klímaváltozással összefüggő kérdések, valamint afrikai befektetési programok, amelyek célja, hogy segítsék az afrikai lakosság helyben maradását.

 

TASR, MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!