Nyitókép: Emilio Morenatti/AP

 

Kijev védői ostromra készülnek, amely bármelyik percben elkezdődhet azután, hogy az orosz hadsereg szünet nélkül lőtte az ukrán főváros északi elővárosait a hétvégén.

 

Helyszíni beszámolók szerint a két nap alatt egy perc sem telt el úgy Kijevtől északra, az agglomerációban, hogy ne robbant volna lövedék valahol. A kisvárosok ostromának civil áldozatai is vannak. Egy házaspár két kisgyerekkel akkor halt meg, amikor egy romos hídon menekültek át Irpinyből, és a hidat megint találat érte.

 

 hirdetes_810x300  

Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij gyilkosságnak nevezte az orosz hadműveleteket.

 

„Az oroszok hivatalosan is bejelentették – mondta vasárnapI tévébeszédében –, hogy holnap bombázni kezdik Ukrajnát. A gyáraikat és az ország védelmi rendszerét. Aminek nagy részét még a szovjet kormány építtette évtizedekkel ezelőtt. Ezek lakott területen vannak. Emberek ezrei dolgoznak ott, százezrek laknak ezeknek a létesítményeknek a közelében. Ez gyilkosság. Szánt szándékkal elkövetett gyilkosság”.

 

Putyin hajthatatlan

 

Az orosz elnök nem sokkal korábban kijelentette, hogy a harcok addig folytatódnak, amíg az ukrán hadsereg föl nem hagy az ellenállással, illetve amíg nem teljesülnek Oroszország követelései.

 

A múlt héten kezdődött kétoldalú tárgyalások újabb fordulóját hétfőre tervezik a delegációk. Az egyik ukrán főtárgyalót kivégezte az ukrán titkosszolgálat a hétvégén. A hivatalos közlés szerint szolgálatteljesítés közben halt meg. Sajtóértesülések szerint áruló volt.

 

A humanitárius folyosók járhatatlanok, Odessza is ostromra készül

 

A rommá lőtt Mariupolból kétszer próbálták meg evakuálni a lakosságot péntek óta, de a kialkudott tűzszünet mindkét alkalommal alig egy óra alatt összeomlott. Kijev és Moszkva egymást vádolják ezért.

 

Eközben délen újabb várost vettek tűz alá az orosz csapatok. Mikolajivet próbálják bevenni, ahogyan haladnak Odessza felé. A legendás tengerparti üdülőhely szintén ostromra készül. Aki tehette, már elmenekült.

 

A külföldre menekülők száma átlépte a másfélmilliót a hétvégén

 

A legtöbben, majdnem 900 ezren Lengyelországban kerestek menedéket. Magyarországra már több mint 150 ezren érkeztek. Moldova is befogadott már majdnem 140 ezer Ukrajnából menekülőt. Szlovákiában és Romániában százezer körül jár az ukrajnai menekültek száma.

 

euronews.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!