Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Evgeniy Maloletka

 

Érdekes, és főleg, feltűnő elemzés jelent meg a nyugati mainstream berkeibe tartozó Foreign Affairs geopolitikai magazin hasábjain Barry R. Posen tollából. A szerző lényegében vitatja azt a nyugati és ukrán narratívát, hogy Ukrajnának még van esélye megnyerni ezt a háborút. Sőt, objektív éveket sorakoztat fel annak alátámasztására, miért illúzió az ukrán győzelemben reménykedni.

 

A szerző leírja, hogy a donbaszi csatában látott orosz sikerek ellenére Kijev és szövetségesei úgy gondolják, Ukrajnának tovább kell harcolnia a győzelemért , ami azt jelentené, hogy vissza kell állítani a háború előtti status quo-t, Ukrajna nem ismeri el keleti szakadár területek függetlenségét, sem Krím annektálását, és folytatná útját az EU- és NATO-csatlakozás felé.

 

Oroszország számára egy ilyen végeredmény az elemző szerint a semminél is kevesebb előnyt jelentene, figyelembe véve, hogy a háború után  a szankciók vélhetően sokáig megmaradnak, a meghozott anyagi és emberéletekben mért áldozatok nagysága pedig lényegében hiábavaló volt. Persze, amerikai szempontból megvalósult Oroszország végleges meggyengítésének célja.

 

Ukrajna támogatói most két utat vázoltak fel a győzelem érdekében. Az első út Ukrajnán keresztül vezet, ahol nyugati segítséggel az ukránoknak sikerült felülkerekednie az oroszokon, kimerítheti, kicselezheti őket.

 

A másik megoldás az lenne, hogy a csatatéren elért eredmények és a gazdasági nyomás valamilyen kombinációjával a Nyugat tárgyalóasztalhoz kényszerítheti Vlagyimir Putyin orosz elnököt, vagy meggyőzheti valamelyik Putyinhoz közel álló személyt, hogy távolítsa el a hatalomból a regnáló orosz elnököt.

 

Posen szerint mindkét elképzelés ingatag lábakon áll. Ukrajnában az orosz hadsereg elég erős ahhoz, hogy megvédje az elfoglalt területek zömét. Oroszországban pedig a gazdasági elég önellátó ahhoz, hogy a tömegek a háború feladására kényszerítsék Putyint. Putyin szorítása pedig elég erős ahhoz, hogy a hozzá közel állók labdába rúghassanak.

 

„A jelenlegi stratégia legvalószínűbb eredménye tehát nem egy ukrán diadal, hanem egy hosszú, véres és végső soron bizonytalan kimenetelű háború. Egy elhúzódó konfliktus nem csak emberéletek és a hatalmas gazdasági károk miatt lenne kockázatos, hanem az eszkaláció veszélye miatt is – beleértve az atomfegyverek lehetséges alkalmazását”

 

írja Posen.

 

Mint írja, Ukrajna vezetői és támogatói úgy beszélnek, mintha a győzelem a küszöbön lenne, de ez a nézet egyre inkább csak fantáziálásnak tűnik.

 

„Ukrajnának és a Nyugatnak ezért át kell gondolnia ambícióit, és a háború megnyerésének stratégiájáról egy reálisabb megközelítés felé kell elmozdulnia: olyan diplomáciai kompromisszumot kell találnia, amely véget vet a harcoknak”

 

fogalmaz a szerző.

 

Nyugati harctéri matek

 

A cikk bemutatja a nyugati narratíva harctéri számháborújának hátterét is. Ukrajna támogatói ugyanis azzal érveltek, hogy ha elég sokáig kitartanak az ukránok, akkor Oroszország gazdaságilag vagy katonailag összeomlik.

 

A brit védelmi minisztérium adatai szerint áprilisban 15 ezer orosz katona esett el. Ökölszabály, hogy ennek háromszorosára kell becsülni a sebesültek számát, vagyis az ukrán hadsereg áprilisban 60 ezer orosz katonát ejtett ki a szolgálatból.

 

A nyugatiak akkoriban úgy becsülték, hogy az orosz haderő 120 zászlóaljnyi műveleti csoporttal dolgozik Ukrajnában, ami 120 ezer főt tesz ki.

 

Ha ez a logika életképes lenne, az azt jelentené, hogy két hónap alatt az Ukrajnában harcoló orosz egységek felőrlődnek, vagy jelentős részük átmenetileg nem bevethető állományba kerülne.

 

Ma már nyilvánvaló, hogy ezek a becslések alaptalanok voltak, hiszen ezen az alapon az orosz hadseregnek már májusban össze kellett volna omlani. Ehelyett lassú, de egyenletes tempóban nyomul előre Donbaszban.

 

Nem erre készültek

 

A másik nyugati fejekből kipattant lehetőség, hogy Izrael 1967-es háborújához hasonlóan Ukrajna gépesített hadviselésben, harckocsikkal, kísérő gyalogsággal és erős tüzérséggel elgyőzi az oroszokat a csatatéren. Csakhogy jelenleg még az oroszoknak sincs elegendő gépesített harci ereje egy ilyen művelethez, nemhogy az ukránoknak.

 

Ennek a taktikának a lényege az, hogy Oroszország nem tudná a teljes frontvonalat megvédeni egy ilyen támadástól, plusz nem tudná csapatait a nyugati hírszerzés elől elrejtve összevonni. Így Ukrajna elvileg ráveheti az orosz haderőt, hogy túlhajtsa magát, sebezhetővé tegye utánpótlási vonalait az ellentámadások ellen. Valami hasonlót látni a délkelet-ukrajnai Herszon megyében most, ahol az ukránok ellentámadásokat hajtanak végre – bár ott is inkább az oroszok felőrlőtaktikáját alkalmazzák.

 

Posen megjegyzi, hogy lehet, hogy Ukrajna eddig profitálni tudott a nyugati katonai tanácsokból, ám egy gépesített ellentámadás lebonyolításában ez megváltozhat. Egyszerűen azért, mert az Egyesült Államok Irak elleni 2003-as hadműveletei óta a Nyugat nem alkalmazott ilyen hadviselést, az Ukránok pedig 2014 óta a megerősített vonalak védelmére és nem mozgó hadviselésre készültek.

 

A modern fegyverzet önmagában nem pótolja az élőerőt

 

Posen vitatja, hogy akár a nyugati legmodernebb fegyverek átadása is képes lenne Ukrajnát a háború menetének megfordítására.

 

„Oroszország 3:1-hez arányú túlerőben van népesség és gazdasági teljesítmény tekintetében, ezt a szakadékot még a legmodernek eszközök sem képesek áthidalni.

 

A fejlett nyugati fegyverek, mint például a Javelin vagy az NLAW páncéltörő irányított rakéták valószínűleg segítették Ukrajnát, hogy az oroszok drágán megfizessenek a hadmozdulatokért. De eddig ezt a technológiát a védők által birtokolt taktikai előnyök kihasználására alapozták (…). Sokkal nehezebb kihasználni a fejlett technológiát támadásra, egy jelentős mennyiségi fölénnyel bíró ellenfél ellen”

 

írja az elemző.

 

Kifejti, hogy bár nem lehet teljes bizonyossággal állítani, hogy lehetetlen fogást találni Oroszországon a csatatéren, ennek valószínűsége annyira kicsi, hogy a legjobb lehetőség Ukrajna szempontjából egy patthelyzet.

 

„Valamikor tehát a két ország célszerűnek fogja találni a tárgyalásokat. Mindkét félnek fel kell ismernie, hogy ezeknek valódi tárgyalásoknak kell lenniük, amelyek során mindegyiknek fel kell adnia valami értékeset”

 

írta Posen.

 

A cikk végső következtetése, hogy a fenti végeredmény a legvalószínűbb kimenetel, akkor

 

„semmi értelme, hogy a nyugati országok még több fegyvert és pénzt fordítsanak egy olyan háborúba, amely hétről hétre több halált és pusztítást eredményez. Ukrajna szövetségeseinek továbbra is biztosítaniuk kell azokat az erőforrásokat, amelyekre az országnak szüksége ahhoz, hogy megvédje magát, de nem szabad arra ösztönözniük, hogy hiábavaló ellentámadásokat indítson. Most a Nyugatnak is inkább a tárgyalóasztal felé kellene mozdulnia”.

 

Fogalmaz az elemző.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 7 olvasónak tetszik ez a cikk.