Nyitókép forrása: Dánia Védelmi Minisztériuma

 

A dán hatóságok kiemelték azt az objektumot, amit korábban az Északi Áramlat felrobbantott szakaszától nem messze, a tengerfenéken találtak – közölte a Reuters. Az eszköz úgy néz ki, mint egy tengeri füstbója, nem jelent veszélyt.

 

Az Északi Áramlat 1 és 2 négy vezetékszálából hármat tavaly szeptemberben robbantottak fel egyelőre ismeretlen elkövetők. Kezdetben az oroszokat gyanúsították a szabotázzsal, mára ez a verzió alaptalannak bizonyult, és két elmélet került be a köztudatba: vagy az USA volt a norvégok közreműködésével, vagy egy „ukrán diverzáns csoport”. (Tekintettel arra, hogy a svéd és dán nyomozóhatóságok már nem sokkal a szabotázs után arról beszéltek, hogy az akciót csak állami segédlettel lehetett véghezvinni, az ukrán diverzáns csoportról szóló történtetet sokan vitatják – a szerk.)

 

Nemrég aztán a dánok felfedeztek egy rejtélyes tárgyat, ami 73 méteres mélységben, nem messze a felrobbantott vezetékszálaktól állt ki a tengerfenékből.

 

 hirdetes_810x300  

„A vizsgálat arra utal, hogy egy üres tengeri füstbójáról van szó, amelyet vizuális megjelölésre szokás használni. Az objektum nem jelent biztonsági kockázatot”

 

közölte a dán energetikai hivatal.

 

CTK, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!