Nyitókép forrása: vmsz

 

Pásztor Bálintot választották meg a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) új elnökének a legnagyobb délvidéki magyar párt szombati tisztújító közgyűlésén az észak-bácskai Zentán.

 

A VMSZ azért tartott rendkívüli tisztújítást, mert a korábbi elnök, Pásztor István, aki 16 éven át vezette a pártot, tavaly októberben elhunyt.

 

Az utóbbi kilenc hónap eseményeinek összegzésekor Pásztor Bálint megbízott elnökként rámutatott, hogy intenzív időszak, komoly kampány és jelentős választási siker áll a VMSZ mögött, olyan eredmény, amelyre a néhai elnök is büszke lenne.

 

A tisztújító közgyűlésen Pásztor Bálint volt az egyetlen pártelnökjelölt. A 335 küldött közül 333-an támogatták, ketten pedig ellene szavaztak.

 hirdetes_810x300  

 

Az 1979-es születésű Pásztor Bálint, a jogtudományok doktora eddig a VMSZ alelnöke, parlamenti frakcióvezetője, valamint a szabadkai városi képviselő-testület elnöke volt. Pártelnökként az utóbbi két pozícióját megtartja.

 

Megválasztása után Pásztor Bálint kijelentette:

 

„A Vajdasági Magyar Szövetségben a jövőben is az identitás megőrzése és az egzisztenciateremtés érdekében fogunk tevékenykedni, felkarolva minden olyan helyi projektet, amely az emberek életminőségének javítását célozza.”

 

Hozzátette: nyitni kíván a nem a VMSZ-hez köthető vajdasági magyar értelmiségiek felé, és elnökségével a VMSZ a jövőben is folytatja az együttműködést a Fidesz-KDNP-vel, illetve a Szerb Haladó Párttal.

 

„Természetesen mindezt úgy, ahogy 2007 óta folyamatos volt, hogy önállóan veszünk részt a választásokon, önállóan szolgáljuk meg a közösségnek a bizalmát, önállóan érjük el a parlamenti mandátumainkat, és azt követően keresünk szövetségeseket a programunk megvalósításához” – húzta alá.

 

A VMSZ zentai tisztújításán a 128 jelölt közül megválasztották a párt 50 fős tanácsának tagjait. A párt 20 tagú elnökségéről és három alelnökéről a tanács következő ülésén döntenek.

 

A 2022-es népszámlálási adatok szerint Szerbiában valamivel több mint 184 ezer magyar él, ami a lakosság 2,77 százalékát jelenti. A magyarság az észak-szerbiai Vajdaságban él.

 

MTI

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!