Nyitókép forrása: SITA/Jana Birošová

 

Peter Pellegrini megválasztásával a feladataik teljesítése mellett rövid időn belül gyakorlati dolgokat is meg kell oldaniuk a kormánypártoknak – jelentette ki a közösségi hálón közzétett kisvideóban Robert Fico (Smer-SD) kormányfő. A közmédia ügyének rendezése mellett lehetséges „büntetésről” is beszélt a Nyugat részéről, mivel nem Ivan Korčok lett az államfő. Mint mondta, nem csodálkozna, ha az elnökválasztás eredménye miatt az Európai Bizottság Szlovákia kapcsán „rávetné magát az uniós alapokra”. Leszögezte, a kormány fő célja továbbra is az, hogy jobb, nyugodtabb, biztonságosabb élet legyen Szlovákiában.

 

A kormányfő emlékeztetett, hogy a Smer-SD elejétől fogva támogatta Pellegrini államfővé választását. „Személyre szabott támogatást nyújtottunk neki, figyelembe véve a Smer-SD és a Hlas-SD specifikus viszonyát is” – jelentette ki.

 

Rámutatott az ellenzék ellenkampányára és bírálta Korčok választási éjszakán mondott beszédét. Hozzátette, hogy a Korčok által megszerzett szavazatok nem az iránta érzett szimpátiát fejezik ki, hanem a kormány ellenzőinek szavazatai, ezért Fico az ellenzéki választókhoz is szólt. „Egyes dolgokban eltér a véleményünk, de ennek nem kellene az agresszivitás és a gyűlölet növekedéséhez vezetnie, melyet egyes médiumok oly erőteljesen terjesztenek. Egy országban élünk, és tiszteletben kellene tartanunk, hogy bizonyos politikai célok eléréséhez más-más eszközök használhatók fel” – mondta Fico.

 

Korčok támogatásával kapcsolatban a KDH álláspontját is kifogásolta. „A kormány iránt érzett gyűlölettől elvakítva a Kereszténydemokrata Mozgalom képes megtagadni saját magát is, és képes egy blokkba összeállni olyan politikai kreatúrával, mint a Progresívne Slovensko, az SaS és Matovič” – jelentette ki, hozzátéve, ez politikai naivitás és saját választóinak ignorálása a KDH részéről.

 hirdetes_810x300  

 

 

TASR

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.