Burcsákszezon – Szüreti vigadalmak a Trójai kastélyban

Két szakasza van az évnek, amikor az autósoknak nem szabad figyelmen kívül hagyniuk a falusi turizmus áldozatául esett kerékpározók hanyag kilengéseit, ez pedig nem más, mint a húsvét és a burcsákszezon. Persze a gyalogosokra is vigyázni kell, mert náluk is elszakadhat a gépszíj, és ilyenkor pályagörbéjük tört ívekkel tarkított hiperbolán keresztül lehet akár 4 dimenziós térmozgás is. Szóval matematikus legyen a talpán, aki pályájukat funkciókkal körbeírja.

Burcsákszezon van, nincs mese. A koránérő szőlőfajták már beértek, az első szüretek már megvoltak, és már forradozik a nedű. Mi is (csupán a Körképes olvasók kedvében járva, nem mintha nagyon akartuk volna) nyakunkba vettük a lábainkot, és lecsekkeltük az idei burcsákkínálatot. Erre a trójai szüreti fesztiválok és nyitott napok keretén belül került sor. Míg mielőtt mindenki a törökországi Trójára gondolna, megnyugtatom őket, nem az. A Trójai kastély, azaz „Trojský zámek”, Prága északi részén található festői környezetben, rögtön a prágai állatkert és a botanikus kert, valamint az ott található kis szőlődombocska mellett. Ami az ókort juttatta róla az ember eszébe, az tényleg csak a burcsák- és borkóstolás volt, ami egy spártai kiképzéssel ért fel.

Kellemes kis nyárvégi nap volt. Ezt az időszakot amúgy is úgy emlegetik, hogy a „vénasszonyok nyara”, újonnan pedig a „Babi néni nyara”.

Pár kép a kastélyról és a parkról női olvasóink számára (nagyításért klikk a képre):

   

Folytatva a témát, a burcsák a cseh nyelv felvidéki magyar változata (csehül burčák, szlovákul burčiak). Lényegében a „búriť sa” igének a főnévi származéka, aminek a jelentése lázad, forrong. A burcsák az utóerjedés idején a még édeskés, de már erősen széndioxidos, csípős folyadék, Magyarföldön a murci (vagy a karcos, bár ezt ritkábban használják). Illetve ez kellene, hogy legyen, de az első idei találkozás vele hagy némi kívánni valót maga után, mert a megkóstolt Irsai Olivérből készített „burcsák” inkább a cukros víz, vagy a must jelzőt érdemelhette volna ki. Ennek ellenére a városi nép és a tudatlan turisták úgy itták, mintha jobb ital nem is létezne tőle a földön. Én csak max. kávéba öntöttem volna cukor helyett. Rögtön át is képeztem magam inkább a borokra.

Múltkor a kelleténél egy cseppet jobban mondtam le a morva borokat. Főleg a fehéreket. Ezért most inkább a vöröskékre specializálódtunk. Lecsúszott egy Dornfelder (ill. kettő), egy Cabernet Moravia és egy Zweigelt bemelegítésnek (a „Vineřství Ludvík Maděrič” pincészetéből). El kell, hogy mondjam, hogy kellemesen csalódtam. Tökéletes borocskák voltak. Száraz, vörös, szép színű, csókos szájat csinálóak.

A Dornfeldert úgy specifikálták, mint testes száraz, de emellett lágy sötét vörösbor, illata fűszeresebb meggyes beütéssél, ízében szintén meggy fedezhető fel csokoládé utózengésével. A Cabertnet Moravia késői szüret volt (ez persze nem azt jelenti, hogy késő este szüretelték). Lágy intenzív száraz vörösbor, a kabernetcsalád viszonylag fiatal fajtája, kevésbé savas, ízében erdei gyümölcsökkel. A Zweigelt (vagy Zweigeltrebe) szintén friss száraz vörösbor, intenzív gyümölcsízzel és illattal, ill. aromával.

A borozgatást kellemes háttérzaj és folklórműsor tette élvezhetőbbé.

A burcsák és a jó bor nemcsak jó étvágyat csinál, hanem énekszóra fakasztja azokat is, akik nem is értenek hozzá. Viszont a túlzott optimizmusra való tekintettel előre megjegyzem, hogy nem Zámbó Jimmy hangján fognak megszólalni. Mivel a cseh folklór alapból nem a mi stílusunk, a készleteink feltöltése után felballagtunk a szőlődombra, hogy onnan is gyönyörködhessünk a kilátásban.

A szőlőtőkék között barangolva többek között olvashattunk az ott található kísérleti fajtákról is. Az egyiknél nagyon megakadt a szemem, a „Suzinál“, mert az egyik lányismerősöm szokta így szólítani a barátosnéját. Legalább többet megtudhattam róla.

A képre nagyítva kideríthető, hogy „Suzi“ magyar szülők gyermeke, az „SV12375“ és a „Pannónia Kincse“ keresztezéséből keletkezett. „Růst je bujná“ – szóval buja természetű, „zlatožlutá“ – mosolygós aranysárga, „bobule má veľká až 4,5 g“ – ezt inkább nem fordítom le, mert fiatalkorúak is olvashatják a cikket, de „dozrává koncem září“, szóval a hónap végére pont beérik. Továbbá „odolnost vůči plísni révové, padlí a plísní šedé je vysoká“, azaz nagy az ellenállóképessége (gondolom itt a szakemberek a fiúk egyes csoportjaira céloztak), „citlivá na sprchování“- a zuhanyzást nagyon nem bírja  (biztos a húsvéti hidegzuhanyt), „odolnost vůči zimním mrazů je nižší“ – a téli hideget kevésbé bírja, szóval érdemes melegágyban tartani.

(Mivel tartalékaink időközben vészesen kifogytak, és már kezdtek jelentkezni az elvonási tünetek, azonnal az elsősegély sátorhoz siettünk, ahol egy újabb burcsákkal rögtön helyreállítottuk a vér cukorszintjét. Ez már sokkal ihatóbb volt. Állítólag muskotályból készítették.)

Mint már korábban is írtam, a Trójai kastély nagy előnye, hogy jó helyen pozicionál. Rögtön mellette található a prágai állatkert és a botanikus kert is. A botanikus kertben most először sétáltam burcsákkal a kezemben. Mit mondjak, hozzá lehet szokni az érzéshez.

Ismét női képsoraink következnek;)

Mivel a virágból is megárt a sok – tartja egy dakota közmondás, pláne ha sokáig üres a poharunk, lassacskán visszatértünk a civilizációba, ahol adtunk még egy esélyt a fehérbornak.

A zöld veltelényi kitűnő választásnak bizonyult, olyan volt, mint a manna. Ezek szerint mégis csak léteznek finom morva fehér borok. Ezt követte két bulgár fehér: egy piros tramini, meg egy cabernet blanc (kíváncsi voltam az ottani termésre), aztán egy édesebb borral, egy dupla Pálavával zárult a nap. Kitűnő választás volt befejezésnek. Úgy nézett ki, hogy aznap hiába kerestünk rossz bort, mindegyik tökéletes volt. Nyugodt szívvel mehettünk sörözni.