Nyitókép: pxhere.com

 

Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter foglalkozni fog a 2 és 12 év közötti gyerekeket is érintő, a szabadidős tevékenységeket korlátozó rendelkezések kérdésével.

 

A minisztert több szervezet is megkereste azzal, hogy a 12 évnél fiatalabb gyerekek számára ugyanazok a feltételek maradjanak érvényben a szabadidős tevékenységek kapcsán, mint eddig, tehát kezeljék őket teljesen oltott státuszúként, esetleg a koronavírus-tesztek legyenek részükre ingyenesek.

 

A fiatalok hétfőtől nem vehetnek részt edzéseken vagy szabadidős szakkörökön, ha nem estek át a koronavírus-fertőzésen, vagy nem tudnak felmutatni negatív koronavírus-tesztet. Több, a gyerekekkel foglalkozó szervezet is állítja, hogy megértik a jelenlegi pandémiahelyzet súlyosságát, ugyanakkor a gyerekek fejlődésének fontosságára hivatkoznak. Úgy vélik, hogy a 12 évnél fiatalabbakat nem veszélyezteti annyira a pandémia, mint a korlátozások, amelyek nem engedik őket élni.

 

 hirdetes_810x300  

Az egészségügyi tárca állítása szerint érzékelik a probléma érzékenységét, ugyanakkor a jelenlegi helyzet, az elfogadott korlátozások a szakértők konzíliumának javaslata alapján lettek bevezetve figyelembe véve azt a tényt, hogy az adott korosztály nincs beoltva, így járványügyi kockázatot jelentenek.

 

Emellett a kérdéssel még foglalkozni fognak, és ha „csökkenteni tudják a járványügyi kockázatot más módon”, akkor átértékelhetik a korábban meghozott döntést.

 

teraz.sk

Megosztás:
Címkék: koronavírus

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!