Nyitókép forrása: Budapest, 2023. október 18., Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelõs államtitkára beszédet mond a külhoni magyar gyermekpszichológusok képzésén a Benczúr Hotelben 2023. október 18-án. A képzés a nemzetpolitikai államtitkárság és a Bethesda Kórház Alapítvány közös szervezésében valósul meg. MTI/Máthé Zoltán

 

A határon túliság amellett, hogy szétszakít 103 éve, össze is köt bennünket – hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

 

Potápi Árpád János a külhoni magyar gyermekpszichológusok képzésén tartott köszöntőjében kiemelte: vannak olyan élethelyzetek, amikor ebből plusz erőt lehet meríteni és egy versenyhelyzetben ezzel az erővel a többiek elé lehet kerülni.

 

Rámutatott: a magyar kormány az elmúlt hét-nyolc évben arra törekedett, hogy Kárpát-medencei szintre kiterjedő hálózatokat építsen ki. Ez így van a pedagógusok esetében, a vállalkozásoknál vagy a médiában, és ezt szeretnék megvalósítani a pszichológusoknál is – húzta alá.

 

Megpróbálják összehangolni a hasonló hivatásúak tevékenységét, szeretnék elősegíteni, hogy a magyarországi és a határon túli szakemberek tudásukat egymásnak át tudják adni. Nem elsősorban a pénzügyi támogatáson van ebben az esetben a hangsúly, hanem a személyes kapcsolatrendszer erősítésén – mondta.

 

Úgy fogalmazott: „azért vannak itt, mert önök magyarok, azért vannak itt, mert magyar pszichológusok”, akik Magyarországon és valamennyi határon túli régióban tevékenykednek.

 

Kiemelte: a pszichológusok olyan tevékenységet folytatnak, amire a társadalomnak egyre nagyobb szüksége van.

 

Az elmúlt évek nagyon nehéz helyzet elé állították a világot, a szülőket, a gyerekeket a járványhelyzettel, és erre azonnal tudni kellett a megfelelő választ. A helyzet kezelésében nagyon sokat segítettek a pszichológusok a munkahelyeken és az iskolákban egyaránt – hangsúlyozta az államtitkár.

 

Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója arról beszélt, hogy nagyon fontos programmá vált a képzés az elmúlt években, és számos pozitív hozadéka van.

 

Hozzátette: az a nagyon válságos időszak, amiben élünk – benne a járványhelyzet, a migránsügy vagy a genderkérdés – rendkívüli módon lecsapódik a gyermekeken és a családokon.

 

A képzés a nemzetpolitikai államtitkárság és a Bethesda Kórház Alapítvány közös szervezésében valósul meg.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!