Hinni vagy nem hinni a politikában?

Nem nagyon volt még rá példa, hogy blogbejegyzéseket ajánljak itt, de most megteszem (mindent el kell kezdeni valamikor). Barta Márton bejegyzése a Konzervatóriumon ugyanis nem csak olvasható, hanem olvasandó írás is. Már a címe is érdekes: A politika védelmében. Be kell vallanom, hogy engem elgondolkodtatott azon, vajon tényleg helyes-e az eddigi negatív hozzáállásom a politikához.

A politika és a politikusok szidása mára mainstreammé vált. Szinte hozzátartozik az intellektuális arculathoz. Nem tagadom, velem sincs/volt ez másképp. Kevés nem a politikában tevékenykedő emberrel találkoztam, aki lelkesen, elismerően és nem lenézően beszélt volna a politikáról és a politikusokról.

És akkor itt álljunk meg. Mert ez az „és” a félreértések forrása. Ti. mikor azonosítjuk a politikát a politikusokkal. Pedig a kettő nem ugyanaz. Ezért értek teljesen egyet Barta Mártonnal, hogy „a politika valójában az emberi cselekvések legnemesebbike, hiszen a közösség problémáinak megoldásáról szól. Hát nem csodálatosan érdekes arról gondolkozni, hogy hogyan biztosítjuk egy demográfiai válságba sodródott országban a jövő öregjeinek biztonságát? Nem felemelő intellektuális kihívás a cigányság integrációjáról vitatkozni? És nem szép dolog, hogy ha valakinek lehetősége van a nemzet felhatalmazása alapján, a közhatalmi infrastruktúrát felhasználva élhetőbb hellyé tenni Magyarországot?„

És Magyarország helyére nyugodtan írhatunk Szlovákiát is, vagy bármelyik más országot (bár nem hiszem, hogy van még egy olyan állam Európában, ahol ennyire megerőszakolták volna a politikát, mint a mi anyaországunkban).

A politika önmagában nem rossz dolog. De ahová az emberek, akik benne tevékenykednek süllyesztették, az már valóban – hogy enyhén fejezzem ki magam – illúzióromboló. S hogy ezért nem csak a politikusokat kell hibáztatni, mint ahogy a cikk szerzője állítja? Lehet. Nem tudom. Se erőm, se kedvem a bűnösöket keresni.

Csak azt látom, hogy kevés, nagyon kevés ember képes megőrizni az arcát és a tartását ebben az egyébként nemes küzdelemben. Mikor négyévente választok, nem a jó és a rossz között kell döntenem, hanem a kisebbik és a nagyobbik rossz között. S ez valahogy nincs jól.

Mint ahogy az sincs teljesen jól, hogy félek még a közelébe is menni, nehogy engem is megfertőzzön. Pedig nem vagyok egy ijedős típus. Az eszem és a szívem is a helyén van, úgy érzem. A politizálásba mégse mernék belevágni, hogy megmutassam, lehet ezt jól/jobban is csinálni. Lehet, hogy azért, mert én nem hiszek eléggé a politikában. Mejbí. De lehet, hogy azért, mert nem adott senki elég okot, hogy higgyek a politikában…

Valahogy mégis kellemes érzés volt ezt a bejegyzést olvasni. Talán még sincs annyira veszve minden Magyarországon se a politikában. Én drukkolok azoknak, akik még tudnak hinni a politikában. A POLITIKÁBAN – a szó eredeti, nemes jelentése szerint.