Frissítve: 15.52 Ma délelőtt 10 órától nyilvános meghallgatás keretében kerül kiválasztásra a Kisebbségi Kulturális Alap igazgatója. A jelöltek a kulturális minisztérium által felállított bizottság előtt vázolják elképzeléseiket.

 

Nem sokkal délelőtt 10 óra után ismertették a Kisebbségi Kulturális Alap igazgatói székére pályázók neveit. Eszerint a három jelölt egyike az Új Szó főszerkesztő-helyettese, Molnár Norbert, egy szlovák úriember, bizonyos Vladimír Marušin, illetve egy hölgy, Marta Richterová. (A TASR beszámolója interjúkkal a jelöltekkel.)

 

Az eléggé megrendezettnek tűnt meghallgatást végignézve kijelenthető, hogy az Alap igazgatója nagy valószínűséggel Rigó Konrád államtitkár személyes jóbarátja, a Most-Hídhoz közeli napilap korábbi főszerkesztője, jelenlegi főszerkesztő-helyettese, Molnár Norbert lesz.

 

 hirdetes_810x300  

A hét fős bizottság egymás után hallgatja meg a jelölteket. Portálunk élőben szerette volna közvetíteni az Alap sorsát meghatározó eseményt, de a Kulturális Minisztérium ezt a kérésünket először engedélyezte, majd a meghallgatás előtt 2 perccel megtagadta. Döntésüket azzal indokolták, hogy minden jelölt ugyanazokat a kérdéseket kapja, így az élő adásból a később sorra kerülő jelöltek megtudhatnák azokat (egy próbát még ugyan tettünk, hogy vajon nem lett volna-e egyszerűbb elvenni a jelöltek mobiltelefonját, hiszen a közérdek fontosabb, de nem jártunk sikerrel.)

 

A választóbizottság. Fotó: Körkép.sk

 

Az első jelölt, akit a bizottság meghallgat, Vladimír Marušin. Prezentációja nem túl megnyerő, elképzeléseiből hiányoznak a konkrétumok. Fő feladataként a kontinuitást (folyamatosságot) emelte ki, illetve hogy az egész támogatási rendszert átvinné a kormányhivatalból az új alapba.

 

A képen Vladimír Marušin, aki szakmáját tekintve szakreferensként dolgozik. Fotó: Körkép.sk

 

Molnár Norbert egy előre elkészített prezentációval lép a bizottság elé. Két dologgal meg is lepi őket: Az egyik, hogy öt- illetve tízszeresére emelné a pályázók projektjei után fizetendő adminisztratív költségeket, és már az első évben szolgálati autót vásárolna. Az Új Szós jelölt prezentációját felolvassa, a kérdéseknél pedig már többször elbizonytalanodik és „nem tudom” válasszal reagál.

 

Molnár Norbert, a Most-Híd embere a meghallgatáson. Kép: Körkép.sk

 

Molnár Norbert interjú nemsokára a Körképen

 

A harmadik jelölt leginkább a jelen levő egyik roma vezetővel érti meg jól magát. Marta Richterová prezentációja több helyen gyanúsan hasonlít Molnár Norbertéra, mintha csak egy konyhában készültek volna. Richterová bár összeszedettebb benyomást mutat mint Marušin, egyáltalán nem jelent veszélyt Molnárra.

 

Ilyen felhozatal mellett nem kétséges, ki lesz a végső befutó, akinek személyét a következő napokban jelentik be hivatalosan.

 

Marta Richterová, aki már az elején megakadt, amikor öt év vezetői tapasztalatot kellett bizonyítani. Kép: Körkép.sk

 

Korábban írtuk:

 

A Most-Híd által életre hívott, a nemzetiségi kultúra finanszírozását évi 8 millió euróval (ebből 4 millió euró jut a magyarokra) végző intézmény vezetőjének kiválasztása körül nagy a titkolózás. Az alap működésére évente 320 ezer euró áll rendelkezésre.

 

Rigó Konrád (Most-Híd) a Kulturális Minisztérium államtitkára a Körkép érdeklődésére először megígérte, hogy a pályázati határidő után közzéteszik a pályázók névjegyzékét, erre azonban végül nem került sor. A párthoz közelálló napilapnak annyit azért elárult, hogy három pályázat érkezett.

 

Több név is felmerült

 

A Körkép.sk információi szerint az igazgatói posztra többek között felmerült Hushegyi Gábor, Molnár Norbert és Bukovszky László neve is. Hushegyi művészettörténész, esztéta, korábban Pavol Paška (Smer), a parlament elnökének tanácsadója volt, legutóbb 2017. Május végéig a budapesti Szlovák Intézetet vezette. Felesége, Hushegyi Rudas Dóra pártalapon  a Szlovák Rádió és Televízió Tanácsának egyik magyar tagja. Molnár Norbert a Bugár Béla pártjához közelálló Új Szó főszerkesztő-helyettese, korábban évekig főszerkesztője volt.

 

Meg nem erősített információk szerint az alap élére felmerült Bukovszky László jelenlegi kisebbségi kormánybiztos neve is, akinek hivatala egyre inkább veszít súlyából és marginalizálódik. Könnyen előfordulhat azonban, hogy a kiszivárgott hírek illetve medializáció hatására néhányan végül visszaléptek a pályázattól.

 

A meghallgatásról, amennyiben lehetőséget kapunk, helyszíni beszámolóval jelentkezünk olvasóinknak.

 

Körkép.sk/KZS

 

Korábbi ajánlott írásunk:

 

Nagy a titkolózás a Kisebbségi Kulturális Alap igazgatója körül

 

Ki oszthatja szét a nemzetiségi milliókat?

 

Kisebbségi Alap elfogadva. Jövőre már az eddigi pénz dupláját oszthatják szét politikai alapon

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!