Miközben Bugár Béla államfőjelölt már nagyban kampányol, aláírásokat gyűjt és készül az esetleges előrehozott választásokra, Menyhárt József pártelnök jó ideje szinte láthatatlan a napi politikában.

 

Az elmúlt napokban ellenben két MKP-s Országos Elnökségi tag is megszólalt, mely érdekes összefüggéseket vet fel az államfőválasztás kapcsán. Vizsgáljuk meg őket.

 

Mit mondott Csáky Pál

 

Az MKP EP-képviselője az állami TASR hírügynökség TABLET TV július 31-i adásában kijelentette, hogy bár a párt őt is javasolta, a közeli Európai Parlamenti választások miatt visszautasította a jelölést.

 

Csáky ugyanakkor elmondta azt is, hogy az MKP-nak kötelessége a választói számára jó elnökjelöltet állítani, akinek az lesz a feladata, hogy prezentálja az itt élő magyarság érdekeit és elképzeléseit.

 

Csáky szerint „az MKP-nak azért muszáj saját jelöltet állítania, hogy választói ne maradjanak otthon. Nem mondhatjuk választóinknak, hogy adják a voksukat egy rossz jelöltre. Ez nem lenne jó.”

 

Kép: reprofoto (teraz.sk)

 

Az EP-képviselő egyébként az egyetlen politikus, akinek 2007-ben sikerült legyőznie Bugár Bélát. Mégpedig Bugárnak a párt gazdasági holdudvarával való túl közeli kapcsolata és az MKP tisztességtelen gazdasági összefüggései miatt. Csáky szerint ma már az egész társadalom látja, hogy a Most-Híd egy elvtelen, megbízhatatlan bizniszpárt, az MKP ezért nem tudja és nem is fogja támogatni Bugár Bélát az államfőválasztáson. A vegyespárt elnökének támogatásának lehetőségét egyébként Csáky utóda, Berényi József is kizárta.

 

Csály a műsorban hangsúlyozta azt is, hogy Bugár megosztó személyiség. Az MKP tagjainak többsége számára elfogadhatatlan a politikai lépései miatt, az MKP és a Most-Híd közti vita pedig elvi alapú.

 

A politikus a beszélgetés során egyébként a Körképen korábban lezajlott szavazást is említette, melyen az MKP négy államfőjelöltjével kapcsolatban kérdeztük meg olvasóinkat, és melyet Csáky magasan megnyert.

 

Ki legyen az MKP köztársaságielnök-jelöltje 2019-ben?

Eredmény megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

 

Mit mondott Samu István

 

Szombaton, augusztus 4-én az MKP másik országos elnökségi tagja is megszólalt. Samu István Robert Kaliňák korábbi belügyminiszter emberrablásba való keveredésének gyanúja kapcsán fogalmazott úgy, hogy Bugár Béla nem lehet államfőjelölt, mert maffiózóknak asszisztál. Értette ezt arra, hogy a Most-Híd a jelenlegi kormány tagjaként legitimizálja mindazt, ami az országban történik.

 

Samu István: Bugár Béla nem lehet államfőjelölt. Maffiózóknak asszisztál

 

És itt jutunk el a kérdéshez, hogy ki legyen az MKP államfőjelöltje? Mert miközben a jelöltek többsége és a magyar párt fő kihívója, Bugár Béla már nagyban kampányol, az MKP  még közel két hónapig, a szeptember 29-i kongresszusáig kivár és látszólag az önkormányzati választási kampányhoz való igazítással indokolja a késést.

 

Maradt tehát három jelölt: a nagypolitikában szinte észrevehetetlen és teljesen passzív, szlovákul rendkívül gyengén beszélő és jelenleg is intenzív szlovák nyelvórákra járó Menyhárt József, a Most-Híd környezetvédelmi miniszterének tanácsadójaként is dolgozó Miklós László, illetve Őry Péter csallóközcsütörtök polgármestere, az MKP Országos Tanácsának elnöke.

 

Nagy kérdés, hogy közülük  ki fog tudni megfelelni a Csáky által is említett elvárásoknak. Főleg akkor, ha tudjuk, hogy a 2007-ben az MKP-tól egyszer már elkergetett gazdasági holdudvar ma is aktív, és a következő parlamenti választásokat követően is pártot akar magának.

 

Mindezt Menyhárt József és Simon Zsolt is jól tudja, Bugár Béla számára pedig eleve természetes.

 

Király Zsolt

Nyitókép: Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!