Nyitókép forrása: SITA/Ľudovít Vaniher/A képen Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter (balra) és Jaroslav Naď egykori védelmi miniszter (jobbra) pozsonyi találkozójukon 2022 márciusában. 

 

A múlt hétvégén egyértelművé vált, hogy Olaszország kivonja SAMP/T (Mamba) légvédelmi rendszereit Szlovákiából. Ha az ország egy része átverve érzi magát, teljesen jogosan teszi. A helyzet ugyanis az, hogy Ukrajna feltétlen, korlátlan és rövidlátó támogatásával az előző nyugatbarát kormányzatok – amelynek Ivak Korčok is tagja volt – teljesen padlóra küldték a szlovák védelmi képességeket. A hivatalos narratíva szerinta azért, mert Szlovákiának „elemi érdeke, hogy Oroszország veszítsen Ukrajnában”, és hogy Szlovákia nyugati megítélése pozitív maradjon”. Mi történt?

 

Ha volt olyan kormányzat, amely tényleg bármire hajlandó lett volna, amit tőle a nyugati hatalmak kérnek, az a Heger-kormány volt. Az, hogy az olaszok ebben a hónapban kivonják a Mamaba légvédelmi egységeket és ezzel a szlovákiai légvédelem megszűnik létezni, Eduard Heger és Jaroslav Naď mélyatlantista politikájának következménye.

 

Naď az orosz-ukrán háború kitörése után nem sokkal (a közvélemény reakciójától és a politikai következményektől tartva) teljes titokban átadta az Ukrajnának az ország egyetlen nagy hatótávolságú légvdelmi rendszerét, az Sz-300-asat. 2023 tavaszán a MiG-29-esekkel együtt pedig a KUB közepes hatótvolságú légévdelmi egységeknek is búcsút intettek.

 

Az Sz-300-as átadását – a politikai eladhatóság kedvéért – Naď és Heger azzal mentegette, hogy Szlovákia a történelem jó oldalán áll, és ezt a nyugati partnerek nagyra értékelik, így Németország, Hollandia és később az USA is Patriot rendszereket állomásoztatott Szlovákiában annak védtelenül maradt légtere érdekében.

 hirdetes_810x300  

 

Itt érdemes kiemelni, hogy Szlovákia közvetlenül határos a háborúban álló Ukrajnával, ráadásul közvetlenül adott át gyilkolásra alkalmas fegyvereket és lőszert Ukrajnának, mi több, a szlovák politikusok egy része retorikában is provokálta Oroszországot (például Naď 2022 októberében kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök születésnapja alkalmából két önjáró löveggel ajándékozza meg az ukránokat).

 

2022 őszén az oroszok masszív rakétatámadásokat intéztek az ukrán energiainfrastruktúra ellen. Tavaly ősszel ez folytatódott, kiterjesztve a csapásokat a gyárakra és a hadvezetési pontokra. Tekintettel arra, hogy az oroszok által kilőtt többnyire viszonylag olcsó rakétákra az ukránoknak minimum egy de inkább kettő drága nyugati légvédelmi rakétát kellett kilőniük, az ukrán légvédelem 2023 tavaszán megroppant.

 hirdetes_810x300  

 

Az ukrán légvédelem helyzetének romlásával előbb Hollandia, majd Németország és végül az Egyesült Államok is kivonta Szlovákiából a Patriot rendszereit – összesen négy egység fordult meg az országban, és mind eltűnt.

 

Az ukránok oroszgyűlületét majmoló szlovák atlantista kormány jóvoltából az Ukrajna fegyverellátásában továbbra is részt vevő Szlovákia csupaszon maradt. A Patriotok helyét közepes és kis hatótávolságú rendszerek vették át. Ilyen volt a német Mantis, ami kizárólag objektumok (épületek, infrastrukturális központok) védelmére alkalmas, illetve az olasz Mamba, ami szintén közepes hatótávolságú, de rakéták ellen is használható.

 

Közel 160 olasz katona szolgált Szlovákiában annak érdekében, hogy a Mamba rendszerek működjenek. A megállapodás egy évre szólt, ami most márciusban letelik.

 

Itt érdemes kiemelni, hogy anno az Ódor-kormány idején is azzal próbálták cáfolni az akkori ellenzék (és a mai kormánykoalíció) állításait Szlovákia kiszolgáltatottságáról, hogy a 2023 júliusában Vilniusban zajló NATO-csúcson az a döntés született, hogy a nyugatiak meg fogják erősíteni a szövetség keleti szárnyának védelmét.

 

Igen ám, de Szlovákia légvédelmi problémájának megoldása konkrétan egyetlen megállapodásban sem szerepelt. A keleti szárny legsebezhetőbb pontjai pedig a baltiak, Lengyelország, most már Finnország és bizonyos szempontból Románia.

 

A jelenlegi állapot egyértelműen a Heger-Naď párosnak köszönhető, de tegyük hozzá, hogy Ukrajna feltétlen támogatása, és a légvédelem problémájának tudatos figyelmen kívülhagyása az Ódor-kormány esetében is tetten érhető volt.

 

Naď esetében érdemes még kiteréni az Sz-300-as légvédelmi egység átadásának körülményeire.

 

2022 tavaszán Naď még csak arról beszélt, hogy Szlovákia hajlandó átadni az Sz-300-as rendszert Ukrajnának, de csak ha arányos védelmi képességet kap cserébe. Sőt, még azt is hangoztatta, hogy neki Szlovákia védelméről kell gondoskodnia. 

 

Aztán Naď hirtelen nagyot fordított a köpönyegen. Jellemzően közvetlenül azután, hogy személyesen találkozott Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel. Az Sz-300-ast titokban Ukrajnába szállították. Naď pedig azt állította, hogy cserébe Patriot rendszereket kap az ország kölcsönbe, „addig, ameddig csak szükséges”. 

 

Sajnos, nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy a Naď (és közvetlen politikai szövetségese, Rastislav Káčer volt külügyminiszter) átverte a szlovákiai polgárokat. A MiG-29-esek esetében is „arányos cseréről” volt szó, ám végül csak egy amerikai cég nyakán maradt, máshova eladhatatlan amerikai helikoptereket tudott barterezni az akkori védelmi miniszter.

 

Még csak nem is valódi barterről volt szó, mert azért cserébe, hogy az összes Mig-29-es Ukrajnába került, Szlovákia „lehetőséget kapott”, hogy több százmillió eurót fizessen olyan helikpterek megvásárlásáért, amire nem volt szüksége.

 

És a szlovák légvédelem gondjai megoldatlanok maradtak. Az olasz légvédelem távozik, így földi légvédelmi rakétarendszer nélkül marad az ország. Vadászgépeink nincsenek, a már beérkező két saját F-16-os fogadására pedig a szlovák katonai repterek jelenleg alkalmatlanok. Így az ország légtere felett a magyar, a cseh és a lengyel légierő őrködik.

 

És még egy fontos összefüggés:

 

Ha az ukrán háború dinamikája máshogy alakul, vagy nem lettek volna előrehozott választások, akkor múlt hét hétfőn nem Robert Fico (Smer) vett volna részt a párizsi háborős „eligazításon”, ahol a nyugati haderő Ukrajnába küldéséről tárgyaltak, hanem az az Eduard Heger, aki 2023-ban a parlamenti külügyi bizottság egyik ülésén nyíltan kimondta, hogy ha a nyugati partnerek azt kérnék tőle, igenis katonákat küldene Ukrajnába. 

 

A szlovák védelmi képességek nyugati érdekek mentén történő padlóra küldése csak egyetlen példa arra, milyen politikát képviselnek azok atlantista politikusok, akik egy az államfői széket pályázta meg (Ivan Korčok), egy másik pedig „szakértőként” a progresszívok EP-választási listavezetője (Ódor Lajos). Ez utóbbinak pedig két fő programpontja, hogy egy pillanatig sem fog ellenkezni egy nyugati javaslat kapcsán sem, és hogy ne csak smeresek jussanak ki az EP-be.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!