Nyitókép forrása: SITA/Diana Černáková

 

A szlovák külügy szerdán berendelte a pozsonyi holland nagykövetet, Gabriella Sancisit, hogy közölje „kifogásait” amiatt, hogy a prágai holland nagykövetség területén „szlovák belpolitikai helyzettel foglalkozó” rendezvény lesz, ami magyarul annyit tesz, hogy szlovák ellenzéki körök kormányellenes rendezvényére kerül sor.

 

A szlovák Külügyminisztérium hivatalos közlése szerint holnap, csütörtökön (március 7.) a Tájékozott Társadalomért Központ akciója keretében Szlovákia belpolitikai helyzetével fognak foglalkozni.

 

Ám, sokat elárul, hogy az eseményen a magyargyűlölő és szlovák kormánnyal szemben elképesztően alpári ellenkampányt folytató Rastislav Káčer korábbi szlovák külügyminiszter, illetve Juraj Rizman, Zuzana Čaputová államfő partnere, a szivárványos Post Bellum aktivitsta szervezet vezetője is részt vesz. 

 

„A Külügyminisztériuma elutasítja az ilyen, a Szlovák Köztársaság belügyeibe való beavatkozást, egyúttal súlyos aggodalmának ad hangot a szervezők lépései miatt, akik a politikai célú rendezvényre meghívták az Európai Unió tagországainak több diplomatáját. A Külügyminisztérium az ilyen lépéseket a [meghívott] uniós diplomaták és Szlovákia képviselőinek egyoldalú politikailag motivált megválogatását a holland nagykövetség területén elfogadhatatlannak tartja”

 

áll a külügyminisztérium közleményében.

 

Rastislav Káčer egyébként már egy ideje visszatért a szlovák közéletbe, hogy a tőle megszokott alpári és arrogáns stílusban támadja a magyarokat és Magyarországot. Ezentúl magyar revízióval riogasson és szidalmazza a szlovák kormányt.

 

Teszi mindezt annak ellenére, hogy elvileg a NATO tagállamok atlantista agytrösztjeit egy ernyő alá fogó Atlantic Treaty Association alelnöke. Káčer az Aktuality.sk szélsőliberális hírportál főszerkesztőjévél közös podcast csatornát is indított, ahol válogatott sértésekkel támadják Robert Ficot és a jelenlegi szlovák kormány tagjait. Egy alkalommal egy álszakértőhöz méltatlan eszmefuttatás során azt mondta Robert Ficoról, hogy „úgy van a nőkkel, hogy minél rövidebb a szoknya, annál jobb”.

 

Káčer a NATO partnerszervezete alelnökeként azon dolgozik, hogy egymásnak ugrassza Magyarországot és Szlovákiát

 

A dolog azért is visszás, mert az ATA ernyőszervezetébe neves agytrösztök is tartoznak, többek között a Magyar Atlanti Tanács.

 

Juraj Rizman részvétele sem véletlen, hiszen egy politikai aktivizmust gyakorta alkalmazó LGBTI-szervezet elnökéről van szó, aki most épp a szlovák igazságügyi minisztériumot támadja, mert az megszüntetett egy olyan emberjogi pályázati keretet, amelyből a múltban jórészt szivárványos szervezetek kaptak öt- és hatszámjegyű (euróban) támogatásokat.

 

A holland nagykövetség érintettsége sem véletlen. A Holland Királyság számos csatornán juttat nagy összegeket atlantista, progresszív és szivárványos szervezetekhez. Például a felvidéki magyar konzervatív sajtót dezinfromációval vádoló Napunk-cikkhez is nyújtottak támogatást, ahogy a kizárólag progresszívek politikai ellenfeleivel foglalkozó Ján Kuciak Oknyomozó Központnak is.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.