Nyitókép: ta3.com

 

Ha március közepén tartották volna, Peter Pellegrini házelnök, a Hlas-SD elnöke nyerte volna az államfőválasztás második fordulóját a szavazatok 54,9%-ával. Ivan Korčok korábbi külügyminiszter 45,1%-ot szerzett volna, 42,1%-os részvétel mellett – derült ki a Sanep ügynökség TA3 televízió számára készített felméréséből.

 

Míg az első fordulót csak szoros eredmény mellett nyerné meg Pellegrini ( 35,6%-kal, miközben Korčokra a választók 33,1%-a szavazna), addig a második fordulóban már határozott fölényt szerezne a jelenlegi házelnök a Sanep felmérése szerint.

 

Az első fordulóban a harmadik helyen Štefan Harabin (12%) végezne, majd Igor Matovič (5,2%) és Ján Kubiš (3,6%) következne.

 

Kevesebb, mint három százalékot szerezne Marian Kotleba (2,7%), Forró Krisztián (2,6%) és Andrej Danko (2%) – aki időközben visszalépett Harabin javára. A sort Patrik Dubovský (1,9%), Róbert Švec (0,8%) és Milan Náhlik (0,5%) zárja. Az első fordulóban 50,2%-os részvétel lenne a felmérés szerint.

 

Az exkluzív közvélemény-kutatást március 11-e és 17-e között végezték 1735 főt bevonásával.

 

forrás: ta3.com

 

forrás: ta3.com

 

Körkép.sk, ta3.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!