Nyitókép: SITA

 

2018 februárjában Nyústyán ülésezett a szlovák kormány. A Robert Fico akkori kormányfő vezette kihelyezett ülésen új büntetés-végrehajtási intézet megépítését hagyta jóvá a kabinet, rimaszombati helyszínnel. A határozat szerint az intézet a városban (Szabópusztán) már működő börtön kibővítésével épülne meg, koncesszió formájában. Az intézet kapacitása 832 elítélt elhelyezésére lenne elegendő, működését 340 alkalmazott biztosítaná, ebből 42 civil alkalmazott lenne.

 

Az igazságügyi minisztérium akkoriban részletesen ismertette a tervezetet a város és Gömör lakosságával. Elhangzottak az érvek az intézmény bővítésének szükségességéről és arról, mi mindent hoz majd egy olyan régiónak, melynek gazdasági és szociális fejlettsége sok kívánnivalót hagy maga után.

 

A tervezett börtön vizualizációja. Kép forrása: Körkép.sk

 

 hirdetes_810x300  

Az elhangzott érveket a lakosság többségében el is fogadta, és várta a büntetés-végrehajtási intézmény megépítését.

 

Az azóta eltelt időszak alatt, azaz immár négy éve a régió lakossága semmi előrehaladást nem tapasztalt a projekttel kapcsolatban, így felmerül a kérdés, hogy lesz-e egyáltalán börtön Rimaszombatban? A Körkép.sk megkereste a Büntetés-végrehajtási Intézetek Vezérigazgatóságát, ahol arról érdeklődtünk, mi az, ami hátráltatja, fékezi a kormány határozatának végrehajtását?

 

Monika Kacvinská, a vezérigazgatóság szóvivője érdeklődésünkre elmondta, hogy az elmúlt években a büntetés-végrehajtási intézet kibővítésére, koncesszióra közbeszerzési eljárást hirdettek. Ez azonban a 343/2015 Z.z. számú közbeszerzési törvény 57 par. 2 bek.  határozata alapján meg lett szüntetve.

 

 

„Az igazságügyi minisztérium a jelen időszakban változásokat készít elő az állam büntetési politikájának területén. Elkerülhetetlennek mutatkozik, hogy a Büntetés-végrehajtási Intézetek Vezérigazgatósága újból megvizsgálja az új büntetés-végrehajtási intézet szükségességét Rimaszombatban, annak kapacitását és az építkezéssel összefüggő más releváns tényezőket”

 

tette hozzá a Körkép.sk számára az intézmény jövőbeli sorsára vonatkozóan.

 

Elmondhatjuk tehát, hogy jelen állás szerint Rimaszombatban belátható időn belül nem lesz új büntetés-végrehajtási intézmény. A börtönre még várni kell.

 

Mede Géza

 

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.