Nyitókép: Körkép.sk

 

Keresve sem találhatnánk érdekesebb személyiséget Gömörországban, mint Jozef Šimkot, Rimaszombat polgármesterét, országgyűlési képviselőt. Közéleti, politikai tevékenysége felöleli a rendszerváltás óta eltelt harmincéves időszakot, rányomta bélyegét a régió fejlődésére az északi községektől kezdve a legdélebbiekig.

 

Megkérdeztük őt, hogy látja az elmúlt harminc évet saját politikai fejlődése szempontjából, és természetesen Rimaszombat városának fejlesztése szempontjából. Hogyan sikerülnek a fejlesztési programok, amelyeket kitűzött maga elé, amelyeket megígért a választóinak, milyen elképzelésekkel vág neki az elkövetkező, nehéznek ígérkező időszaknak. Elégedett-e a képviselő-testület munkájával, és sikerül-e végre Arany János szobrának az elhelyezése a Tompa téren, Petőfi Sándor bicentenáriuma évében?

 

Hogyan is volt, polgármester úr?

 

 hirdetes_810x300  

A rendszerváltás utáni időszak kezdetei az új, demokratikus rendszer megalakításáról szóltak. Nekem, mint a járási hivatal elöljárójának a járási szervek kialakítása jutott, annak minden jó és rossz oldalával egyetemben. 2002-ben megyei képviselő lettem, egy választási időszakban a megye alelnökeként is tevékenykedtem, ekkor sok tapasztalatot szereztem a régióra való rálátás terén.

 

Rimaszombat városa 2010-ben választott meg először polgármesternek, tavaly már negyedszer. 2020-ban Szlovákia polgárai országgyűlési képviselőnek választottak. Itt szeretném elmondani, a félreértések elkerülése végett, hogy a harminc év alatt kétszer voltam párttag, mégpedig a HZDS-ben, és 1998-ban együtt alapítottam meg Ivan Gašparovičcsal a HZD mozgalmat. 2021-ben kiléptem Kotleba pártjának képviselői klubjából, ennek a pártnak úgysem voltam tagja, és egy évig független képviselő voltam.

 

2022. szeptember 1-jétől a Kollár-féle Sme Rodina politikai mozgalom képviselői klubjának a tagja lettem, és elhatároztam, hogy az ő listájukon indulok az előrehozott parlamenti választásokon. Teljes mértékben azonosulni tudok a mozgalom politikai programjával, hiszem, hogy újra kormányzó párt lesz, és segíteni tudunk az embereken. Látom, tapasztalom, hogy ha az ember nem tagja a kormányzó pártnak, sokkal nehezebben lélegzik, sokkal nehezebb az anyagiak biztosítása a városának, a régiójának.

 

Az új körforgalom alapkövének letétele Szabadkán.
Idősek otthona a terítéken.

 

Lehet azt mondani, hogy a legnagyobb vonzalma a polgármesteri tisztség betöltése iránt van?

 

Egyértelműen. 2010-ben egy lepusztult várost vettem át. Kurincon méteres fű nőtt, a városkert, a szabadtéri színpad, az utcák, a járdák állapota mind-mind kívánnivalót hagyott maga után. Nagy szükség mutatkozott az iskolák és óvodák rendbetételére is. Nekifogtunk Kurincon a medencék ásásának, mára elmondhatjuk, hogy van egy szép üdülőközpontunk, amire a városunk újra büszke lehet. Évente 100 ezer ember látogatja, a tiszta nyereségünk 360 ezer euró.

 

De mára büszkék lehetünk az újraalakított városkertre, a szabadtéri színpadot is felújítottuk, az útjaink, járdáink mintegy 90 %-ban rendbe vannak téve. És persze a város és Kurinc közötti kerékpárutat se szeretném kihagyni, kedvenc útvonala lett a bicikli szerelmeseinek.

 

Most sokat hallani egy hullámmedence megépítéséről is Kurincon.

 

Igen, nem titok, fejleszteni szeretnénk. Szeretnénk egy hullámmedencével bővíteni az üdülőövezet kínálatát. A tervdokumentáció elkészült, készítjük a kivitelező kiválasztását úgy, hogy áprilisban-májusban kezdhessenek. Az új medence megnyitásával 2024. június 15-én számolunk. A képviselő-testület jóváhagyott a beruházásra 1 440 ezer eurós hitelt, amit teljes mértékben Kurinc bevételéből fogunk törleszteni. Fontos, hogy a város költségvetését nem terheljük egy centtel sem. A beruházástól komplexebb szolgáltatásokat és a látogatók számának emelkedését várjuk.

 

 

Dicséretes dolog, viszont a lakásépítés fejlesztéséről a városban nem lehet elmondani semmi jót. Ennek mi az oka, polgármester úr?

 

Igaz, polgármesterségem alatt nem építettünk fel egyetlen lakást sem. Ebben a felelősséget egyértelműen áthárítom az elmúlt választási időszakok alatti képviselő-testületekre. Hatszor terjesztettem elő javaslatban a volt diákotthon átépítését lakásokká fiatal házasok részére. 132 bérlakást szerettem volna, benne 1-, 2-, 3- és 4-szobásakat. A költségvetés 18 millió euró lenne, amiből 9 milliót kapnánk visszatérítetlen kölcsön formájában, 9 milliót pedig kölcsön formájában, amit a lakók törlesztenének 40 évig. A városnak ez a konstrukció nem kerülne pénzébe.

 

Sajnos a testületek egy esetben sem hagyták jóvá a lakásokat, másban gondolkodtak, amire viszont a városnak nincsen pénze. Halász Attila alpolgármester vezetésével kijelöltem egy bizottságot, amely rövid időn belül meg kell, hogy mondja, mi legyen a diákotthonnal. Én bízom benne, hogy elkezdhetjük a lakásépítést a fiatalok részére, akiknek nem kell a városból elköltözniük, vagy nem kell drága ingatlanalapú hitelt felvenniük életük kezdeti szakaszában. Most is nyilvántartunk 108 lakáskérelmet a városban.

 

A városháza épülete.

 

Egyéb tekintetben több nagyobb terjedelmű fejlesztésről is lehetett hallani az utóbbi időben. Gondolom ez az országgyűlési képviselői aktivitásának az eredménye. Jól látom?

 

Igen, sikerült bejutni a felsőbb szervek látókörébe, több barátra tettünk szert odafent. A velük való fejlesztési tárgyalásaink eredménye az ipari park, a körforgalom kiépítése Szabadkán, egy idősek otthona kialakítása 36 személy részére, és a kórház új pavilonja. Ezekből nagyon jó úton van az ipari park, a körforgalom, ahol folyik a közbeszerzés a kivitelezőre, és az idősek otthona is mozog.

 

Jelen pillanatban kérdéses a 71 millió euróból készülő kórház, de mindent megteszek, hogy az előrehozott választások után ne hagyjanak ki bennünket az építésből.

 

Szeretném elmondani, hogy amennyiben sikerülnek a választások és kormánytényező lesz a mozgalmunk, legfontosabb feladatomnak az R2-es továbbépítését fogom tekinteni, Losonctamásitól Kassáig. A szlovák kormánynak egy 2006-ból származó tiszolci határozata alapján a gyorsforgalmi útnak már 2012-ben kész kellett volna lennie, sajnos, ez nem történt meg. Célom, hogy az akció kerüljön be a választások után megalakuló kormány programjába.

 

Az európai uniós fejlesztési programok tekintetében hogyan állnak?

 

A fejlesztési minisztérium (MIRRI) tavaly hagyta jóvá a Fenntartható Városi Fejlesztés (UMR mesta RS) programját, melynek egyik legfőbb fejlesztési eleme Rimaszombat városa. A program keretén belül készítjük a kultúrházunk teljes rekonstrukcióját 3,5 millió euró értékben, készül a tervdokumentáció a megyeháza rendbetételére, és készítjük a terveket egy új termálvizes furat megépítésére is Kurincon.

 

Van mit csinálni, nem irigylem érte, polgármester úr. Milyennek látja az együttműködést a képviselő-testülettel, hiszen a program kivitelezése nagymértékben múlik rajtuk is.

 

A választók legutoljára felelősségteljes képviselő-testületet választottak, olyat, amely a város fejlesztésére törekszik. Nagyon jó az együttműködés, főleg az Alternatíva képviselői klubbal, ezen belül a magyar képviselőkkel (Halász Attila, Cziprusz Zoltán), de a többiekkel is. Fiatalok, akarnak, nagyon sok jó ötlet jön tőlük.

 

Tompa Mihály tér.

 

Régóta programon van a városban, a gyönyörű Tompa Mihály téren a Tompa, Petőfi, Arany költőtriász kialakítása. Ehhez csak Arany János szobra hiányzik. Várható-e előremozdulás, polgármester úr?

 

Emlékszem, nekem eredetileg az ötletet, a kérelmet ez ügyben Tóthné Madarász Csilla, a Csemadok területi választmányának elnöke adta. Nagyon szeretnék a magyar polgáraink kérelmének eleget tenni. A képviselő-testület annak idején a dologban pozitív határozatot hozott, ám a műemlékvédők az állásfoglalásukban elutasították a javaslatot. Időközben MUDr. Juhász Péter képviselő jóvoltából megbeszélések voltak az ügyben Laššáková volt kulturális miniszterrel, sajnos eredménytelenül. Amit ígérni tudok, hogy a választások után visszatérünk a dologra, beszélni fogok az új miniszterrel. Csak van valami kiút a megoldásra, hiszen így a két szobor elhelyezése a téren foghíjas, hiányzik onnan a harmadik. Úgy meglenne köztük a szimmetria is.

 

Köszönöm a beszélgetést.

 

Mede Géza

A képek a szerző felvételei

 

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!