Csáky Pál: Bugár Béla, a politikai termék

Nyitókép: SITA

Sokan, sokszor kapacitáltak, írjam meg a véleményemet Bugár Béláról. Eddig ellenálltam, mert érdekes történet a miénk: Bugár a kettőnk kapcsolatára mindig személyes szempontból tekintett, én viszont mindig igyekeztem elkerülni ezt a fajta hozzáállást, és a szlovákiai magyar közösség érdekei felől próbáltam közelíteni mindenkihez – hozzá is. Az általánosan megfogalmazott elvárásokat mindenkivel szemben igyekeztem érvényesíteni, saját magammal szemben is. Béla ezt sokszor nem bírta ki, az árulása után főleg nem: 2010 és 12 között négy alkalommal adott bíróságra azért, mert nyilvánosan elmondtam a véleményem róla és a Most-Hídról, mind a négy alkalommal elvesztette a pert.

Ismerem annyira, hogy felelősséggel állítsam: túlmozgásos személyiség, aki nem bírja ki, hogy ne ő legyen a középpontban, s mindenki ne őt dicsérje. Bármilyen kanyart is vesz az életben, elvárja, hogy az emberek tapsoljanak neki – s én sajnálattal kell, hogy kimondjam: megette a lelkét az önimádat, a pénz és azok a társak, akik rácsimpaszkodva, kiszolgálva őt – de mellette főleg a saját pecsenyéjüket sütögetve – teljesen deformálták az önértékelését és a világlátását. Az kétségtelen, hogy mindanniunk közül ő tudott a legjobban alkalmazkodni a zuhanó szlovákiai közélethez. A probléma abban van, hogy népszerűsége okán húzta magával lefelé a felvidéki magyar valóságot is.

Azt hiszem, hogy a 2019-es, 20-as és 23-as pofonok után ma Bugár Béla egy csalódott, boldogtalan ember, aki úgy gondolja, a hálátlan felvidéki magyarság elfordult tőle. Pedig látnia kellene, hogy ő lehetetlenítette el magát teljesen, ő került egyre távolabb attól a szimpatikus, néha szellemes, szlovákul magyar akcentussal beszélő kilencvenes évekbeli énjétől, akit tisztelni lehetett – s a szlovákiai magyarság többségének ítélőképessége maradt egészséges. A 2023 tavaszán történt újabb hitszegésük története egyébként azt is bizonyítja, hogy már korábbi hidas párttársai is helytelenítik bizonyos döntéseit: már a Most-Híd minden tagja sem követi vakon, sokan nem mentek el a Szövetségből. Szeretném ezen a ponton nyilvánvalóvá tenni, hogy ismét és megint csak a hazudozás a munkamódszerük, ez a legfőbb gond, s ez nagyon lehangoló. 2009-ben azért mentek el, mert a Csáky ilyen vagy olyan politikát folytatott. Meg a Duray…

Hangsúlyozom, a Csáky nem hagyta őket lopni, ez volt az igazi baj. Bugárnak ráadásul az is, hogy nem ő volt a góré. A szegény felvidéki magyarok egy része el is hitte ezt a mesét, főleg, hogy a mögöttük álló média ezt kellő frekvenciával ismételgette. 2023-ban nincs a pártban Csáky, sem Duray – akkor kellett találni másokat okként… Mindig mindenki hibás lehet, csak ők nem.

Ismétlem, nem akartam ez ügyben megnyilvánulni. Mint 2007-ben a leváltása után, lehetőséget akartam neki adni a csendes elvonulásra. Ezért védtem őt meg 2007 tavaszán Duray Miklós és mások támadásaival szemben is, úgy gondoltam, hogy a belső problémáinkat nem veszekedéssel, hanem politikai tettekkel kell megoldanunk. S miután az MKP kongresszusa 2007 márciusában leváltotta őt az elnöki posztról és engem választott meg helyette, attól a pillanattól kezdve már az én felelősségem volt, hogy az MKP-ból kiirtsam azt a korrupcióval fertőzött üzleti szellemet, amely őt a rossz útra terelte, s a pártot visszahozzam az elvszerű magyar platformra. Az MKP tiszta is maradt a vezetésem alatt, de a gazdag háttéremberek és az őket kiszolgál újságírókból és volt MKP-s politikusokból álló gárda fellázadt és Most-Híd néven új pártot alapított, amelynek lételeme a hazudozás és a politikai üzletelés volt. Ekkor már keményen szembe kellett menni velük – ismét csak nem személyes indíttatásból, hanem a szlovákiai magyar közélet tisztasága és szavahihetősége, valamint a közösség jövőbeli esélyei miatt.

A 2018-as újságíró-gyilkosság utáni hidas viselkedés pontosan megmutatta, hogy számukra miről szólt a történet: a pénzcsatornák minél további uralásáról. Ezért maradtak bent a velejéig romlott kormánykoalícióban akkor is, amikor már minden értelmes ember számára világos volt, hogy az vállalhatatlan. A felvidéki legfőbb hatalom, a választópolgár el is mondta erről a véleményét: 2019-ben, a köztársaságielnök-választáson Bugár egyedüli magyar jelölt maradt. Ő 15-18 százalékos eredményt jósolt magának, én ennek a felét. 3 százalékot sem kapott, s ez figyelmeztető jel kellett volna, hogy legyen. Vakok és süketek maradtak, arrogáns módon akarták kicselezni az MKP-t a 2020-as parlamenti választás alkalmával is. Őfelsége, a választópolgár ott még keményebb véleményt mondott: a Most-Híd egy hármas koalíció részeként 2 százalékot sem kapott. Egyértelműen elmondható volt, hogy a két ideológia – a nemzeti, elvi alapú, illetve az üzleti, vegyespárti alapú – közül az utóbbi végzetes vereséget szenvedett.

Ilyenkor az lenne a legokosabb, ha önvizsgálatot tartana az ember, s csendben visszasorolna az övéi közé. Nem ez történt: megcsináltak egy hamis pártegyesítést úgy, hogy azt az elejétől fogva belülről fúrták, szemébe hazudtak a köznek és párt-társaiknak is, sok ember előtt teljesen hiteltelenné téve a politizálás egészét. Ez a legnagyobb bűnük: egy védharcokat folytató kisebbségi közösség belső támpontjait erodálták ezzel s korábbi, 2009 és 2020 közötti tevékenységükkel is (lásd: nem fontos a tanító, orvos stb. nemzetisége). Bizony, ki kell mondanom 2023-ban: Bugár és társai hazudozásaikkal több kárt okoztak a szlovákiai magyar közösségnek, mint Mečiar, Slota és a Matica csapatai együttvéve. Belülről bomlasztották a közösséget.

Ismétlem, nem akartam én már ezzel a témával foglalkozni, úgy gondoltam, a dilettáns módon végrehajtott pártegyesítésnek is meg kell adni az esélyt. Nem akartam azok közé besorolni, akik rossz kuvik módjára növelik az emberekben a félelmeket és a bizonytalanságot. Mivel azonban most, a 2023-as választási kampány előtt a Bugárhoz hű hidasok meglépték azt az érthetetlen, politikai prostitúcióra emlékeztető lépést, amely minden jóindulatú magyart felháborított, s maga Bugár is sokadszori fogadkozása ellenére ismét visszavánszorgott a politikai porondra, úgy gondolom, mégiscsak kötelességem megfogalmazni a véleményemet a közösség számára is. A lelkiismereti tisztaság kényszere az, amely a nyilvános gondolkodás szükségességét felveti, mert a Bugár-jelenség két dolgot nyilvánvalóvá tesz.