František Mikloško: Nem a DCA-szerződés, hanem a drágulás robbanthat ki elégedetlenséget
(…) Európában fordulatot jelentő geopolitikai változásoknak vagyunk tanúi, ahol már csak a két nagyhatalom, Oroszország és Amerika rúghat labdába. Oroszország ma katonailag garantálja a békét és polgári nyugalmat Örményországban, Kazahsztánban és Fehéroroszországban, és geopolitikai értelemben sakkban tartja Ukrajnát. Amerika katonákkal és szerződésekkel nyomul előre, minél közelebb Oroszország határához. Az amerikaiak európai dominanciáját megerősítik Joe Biden szavai is, aki Olaf Scholzcal folytatott tárgyalását követően bejelentette, hogy ha Oroszország megtámadja Ukrajnát „az Északi Áramlat 2-t nem üzemelhetik be”, hozzátette, hogy „ígérem, hogy akkor lezárjuk”.
Reménykedhetünk, hogy végül nem tör ki háború a két szuperhatalom között, ugyanakkor a „hidegháború” nehéz időszaka elé nézünk, amelyben Szlovákiának nincs más lehetősége, mint a nyugati Szövetségesekkel tartani. Minden egyébnek nincs politikai realitása.
A Smer-SD, a parlamenten kívüli SNS és más pártok politikai versengése Szlovákia szuverenitásáért engem csodálattal tölt el. A Lisszaboni Szerződést, amely megfosztotta az EU tagállamokat a vétójogtól, Szlovákia 2008 áprilisában fogadta el a Smer-SNS-HZDS kormánykoalíció szavazataival. Miért nem szálltak síkra akkor Szlovákia szuverenitásának védelmében?
A 2012-2020 közötti, Smer-vezette kormányok idején lábbal tiporták a bíróságok, az ügyészségek és az ország biztonsági és gazdasági szuverenitását, olyan mértékben, amire nem volt példa. Akkor hogyan is védték meg ezek a politikusok Szlovákiát?
Szlovákia politikai fejlődésének a közeljövőben azonban más problémákkal kell majd megbirkóznia. Az árak minden történetet érintő emelkedése a lakosság számára egyre elviselhetetlenebb méreteket ölt. Ha a jelenlegi kormány nem próbálja meg enyhíteni az emberekre nehezedő nyomást, akkor nem az amerikaiakkal kötött védelmi megállapodás, hanem a puszta egzisztenciális problémák miatt robbannak majd ki elégedetlenségek az országban. És el tudjuk képzelni, ki állhat sikerrel majd a tömegek élére. Épp ezért, nem csak nemzetközi, de belpolitikai téren is nagyon nehéz időszak előtt állunk.
DennikN.sk, Nie zmluva s USA, ale rýchle zdražovanie môže vyvolať nepokoje
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Nem érkezett még komment. Legyen az öné az első!
Szóljon hozzá!
- 2024. máj. 06. - 12:57
Megbízott ügyvivő képviseli Szlovákiát Putyin elnöki beiktatásán
- 2024. máj. 06. - 11:50
Párizs 2024 - Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz a megnyitó
- 2024. máj. 06. - 11:04
Tavaly több mint 760 kerékpáros baleset történt a közutakon
- 2024. máj. 06. - 09:56
Megszülettek az európai gazdatüntetések első eredményei
- 2024. máj. 06. - 09:00
Útban a tenger felé Magyarországon, Szlovéniában és Horvátországban is olcsóbban tankolhatunk
- 2024. máj. 06. - 08:09
Netanjahu szerint senki sem akadályozhatja meg, hogy Izrael megvédje magát
- 2024. máj. 06. - 07:14
Meleg idővel indul a hét
- 2024. máj. 05. - 20:52
Női kézilabda BL - Esbjergben is kikapott, nem jutott négyes döntőbe a Ferencváros
Népszerű tartalom
Sporttörténelmi siker: Bajnok a Komárom és feljutott az elsőosztályba!
- sport
- |
- 2024. máj. 04.18:53
Így ünnepelte a Komáromi FC a feljutást és a bajnoki címet - videó
- sport
- |
- 2024. máj. 04.19:43
Sőregen ismét felvonultak a keleti blokk veterán autói - képekkel
- Mindennapjaink
- |
- 2024. máj. 04.10:53
Micskó András: David Pressman Nagykövet Úrnak
- Vélemény
- |
- 2024. máj. 04.09:04
Moszkva: A Steadfast Defender annak bizonyítéka, hogy a NATO egy Oroszországgal szembeni esetleges fegyveres konfliktusra készül
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 04.15:07
Komáromban megemlékeztek a város híres szülöttéről, Lehár Ferencről
- Kultúra
- |
- 2024. máj. 04.08:22