Id. Vladimír Weiss: Nyomás alatt leszünk, de ismerjük a Fradi gyenge pontját
„A Batumi elleni párharc kimerítő volt, ezért is kellett a hétvégi bajnokin felforgatott kezdőt a pályára küldenem. Aki ott be tudta magát játszani a csapatba, az a Ferencváros ellen is szerepet fog kapni. Nagy klubhoz jöttünk játszani, tiszteljük, ahogy Csercseszovot is, akivel személyes jó kapcsolatot ápolok.
Ami harminc éve történt, azzal nem foglalkoznék, koncentráljunk a jelenre. Úgy gondolom, egyenlőek az esélyek, tisztában vagyunk azzal, hogy a Fradi óriási nyomást fog helyezni ránk telt ház előtt ebben a csodálatos arénában.
Ahogy a Batumi előtti párharc előtt is mondtam, elsősorban a fizikai felkészüléssel akadtak gondjaink. Tíz válogatottunk van, rövid volt a felkészülési időszak, de egyre jobb az erőnlétünk. Még egyszer hangsúlyozom, tudjuk, hogy nyomás alatt leszünk, ellenfelünknek nagyon erős a támadó- és a középpályássora is, viszont tudjuk, hol támadhatjuk meg.
Komplex teljesítményre lesz szükség, stabilan kell védekeznünk, ez vezethet eredményre. A Fradinak kitűnő csatárai vannak, okosak és gyorsak a játékosai.”
nemzetisport.hu – Vladimír Weiss – Nyomás alatt leszünk, de ismerjük a Fradi gyenge pontját
Megosztás:
Címkék: Fradi Fradi-Slovan id. vladimír weiss Slovan Szemle
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Nem érkezett még komment. Legyen az öné az első!
Szóljon hozzá!
- 2024. máj. 06. - 19:55
Ez már nagyon átlátszó: Brüsszel leállította a hetes cikkely szerint eljárás Lengyelország ellen
- 2024. máj. 06. - 19:03
Az Európai Bizottság is áldását adta a kassai vasmű eladására
- 2024. máj. 06. - 17:54
A 15 év alatti gyerekek személyi igazolvánnyal is utazhatnak az EU-n belül
- 2024. máj. 06. - 16:58
Tavaly 81,5 év volt a várható élettartam az Európai Unióban
- 2024. máj. 06. - 16:25
Fico hivatalos látogatásra utazott Azerbajdzsánba
- 2024. máj. 06. - 15:56
Gyűjtsük össze a magyar nemzet emlékezeti helyszíneit a Magyar Nemzeti Névtér Határon Túli Emlékhely Névterében!
- 2024. máj. 06. - 15:33
A Szociális Biztosító módosítja a korkedvezményes nyugdíjak összegét
- 2024. máj. 06. - 14:52
Hétfő délután zivatarokra kell számítani Nyugat- és Közép-Szlovákiában
Népszerű tartalom
Egy kitüntetés, amire Čaputová szerint Csáky nem, csak Bugár jogosult. Gyimesi is reagált
- Belföld
- |
- 2024. máj. 06.07:42
Kiderült, mennyire voltunk közel a háború lezárásához 2022 tavaszán, és hogy min csúszott el a dolog
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.17:59
Sporttörténelmi siker: Bajnok a Komárom és feljutott az első osztályba!
- sport
- |
- 2024. máj. 04.18:53
Háborús fanatikusok akcióban: Csehországban áll a bál a kormánypártok plakátkampánya miatt
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.06:12
Ukrajna hitelezői benyújtják a számlát, kérik vissza a pénzüket Kijevtől
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.13:56
Amikor az oligarcha rabszolgája fél felvállalni saját főnökét - Avagy keresd a különbséget az alábbi képeken
- politika
- |
- 2024. ápr. 29.12:56