Jozef Majchrák: Mit lehet tenni egy olyan gyenge miniszterrel, mint Roman Mikulec?
Nyitókép: SITA/Branislav Bibel
Roman Mikulec belügyminiszter egyre nagyobb problémát jelent a kormánykoalíciónak. Nem a Smer politikai foglyokról szóló propagandája miatt. A választók számára ez könnyen olvasható, az indítóokukat pedig könnyen meg lehet fejteni.
Mikulecnek a koalíciós Sme rodina okoz gondot, hiszen egyre hangosabban hangoztatják kétségeiket a belügyminiszter személyével kapcsolatban. Mikulec problémája pedig abban gyökerezik, hogy ebben a taktikában jelentősen segíti Kollár pártját. Mégpedig azzal, hogy szemmel láthatóan nem tud megbirkózni a belügyi tárca vezetésével.
Ez a kormánynak komoly kellemetlenséget jelent. Az igazságszolgáltatás helyreállításának sikeressége a bűnüldöző szervek kezeinek feloldásán kívül a nyilvánosság bizalmától is függ. Enélkül az eredmények labilisak lehetnek, és a legkisebb politikai változásnál könnyen vissza lehet őket fordítani.
Roman Mikulec több mint egyéves ténykedése után a belügyi tárca élén a nyilvánosság olyan folyamatokat követhet figyelemmel, amelyeket aligha lehet jobb szóval illetni, mint bomlás. (…)
(…)
Amennyiben ez így fog folytatódni, a választók egy következtetést fognak levonni belőle: a nagy visszhangot keltett ügyek kivizsgálásával kapcsolatban már senkinek és semminek nem fognak hinni. Ami nem mellesleg Robert Fico célja.
Mikulecnek az lett volna a politikai feladata, hogy mindezt megakadályozza, de nem tudott megbirkózni a feladatával. Annak érdekében, hogy normalizálja a kialakult helyeztet, hetek óta semmilyen kiemelkedő lépést nem tett.
(…)
Mikulec nem találta meg azt a módszert, amellyel szembeszállhatna az összeesküvés-elméletekkel, kérdésekkel és kétségekkel szemben, és csak kevés olyan dolgot tud felmutatni, ami okot adna a választóknak arra, hogy elhiggyék, ellenőrzés alatt tudja tartani a tárcáját.
A koalíció most dilemma előtt áll. Ha kicseréli a belügyminisztert, akkor azt az ellenzék úgy fogja eladni, mint a saját nagy győzelmét, továbbá nem fogja elfelejteni kihangsúlyozni azt sem, hogy a nyomozás során elkövetett túlkapásokról szóló narratívájuk szintén beigazolódott.
Másrészt a jövőben sokkal nagyobb problémákat okozhat, ha egy gyenge minisztert megtartanak ezen a kiszolgáltatott poszton.
(…)
Postoj.sk, Jozef Majchrák: Roman Mikulec/Čo so slabým ministrom?
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Nem érkezett még komment. Legyen az öné az első!
Szóljon hozzá!
- 2024. máj. 06. - 19:55
Ez már nagyon átlátszó: Brüsszel leállította a hetes cikkely szerint eljárás Lengyelország ellen
- 2024. máj. 06. - 19:03
Az Európai Bizottság is áldását adta a kassai vasmű eladására
- 2024. máj. 06. - 17:54
A 15 év alatti gyerekek személyi igazolvánnyal is utazhatnak az EU-n belül
- 2024. máj. 06. - 16:58
Tavaly 81,5 év volt a várható élettartam az Európai Unióban
- 2024. máj. 06. - 16:25
Fico hivatalos látogatásra utazott Azerbajdzsánba
- 2024. máj. 06. - 15:56
Gyűjtsük össze a magyar nemzet emlékezeti helyszíneit a Magyar Nemzeti Névtér Határon Túli Emlékhely Névterében!
- 2024. máj. 06. - 15:33
A Szociális Biztosító módosítja a korkedvezményes nyugdíjak összegét
- 2024. máj. 06. - 14:52
Hétfő délután zivatarokra kell számítani Nyugat- és Közép-Szlovákiában
Népszerű tartalom
Egy kitüntetés, amire Čaputová szerint Csáky nem, csak Bugár jogosult. Gyimesi is reagált
- Belföld
- |
- 2024. máj. 06.07:42
Kiderült, mennyire voltunk közel a háború lezárásához 2022 tavaszán, és hogy min csúszott el a dolog
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.17:59
Sporttörténelmi siker: Bajnok a Komárom és feljutott az első osztályba!
- sport
- |
- 2024. máj. 04.18:53
Háborús fanatikusok akcióban: Csehországban áll a bál a kormánypártok plakátkampánya miatt
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.06:12
Ukrajna hitelezői benyújtják a számlát, kérik vissza a pénzüket Kijevtől
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.13:56
Amikor az oligarcha rabszolgája fél felvállalni saját főnökét - Avagy keresd a különbséget az alábbi képeken
- politika
- |
- 2024. ápr. 29.12:56