Martin Hanus: Valójában ezért nem akart megegyezni Kotleba Harabinnal
Nyitókép: TASR
Minden október közepén kezdődött: az ĽSNS nyilvánosságra hozott egy videót, amelyben Marian Kotleba egy feszülettel a háttérben a liberalizmus ellen indított harcában felszólított arra, hogy „a múltat és a személyes vitákat félretéve tárgyaljanak a választásokon való közös indulásról“. Kotleba így kínált nyíltan összefogási lehetőséget Harabinnak, máskülönben „a nemzeti szavazatok szétaprózódnak és elvesznek, Szlovákia pedig végleg elveszik“.
(…)
Kotleba felhívása nemcsak az ellenzék háza táján keltett pánikot, de a Smert és az SNS-t is aggodalommal töltötte el. Az ĽSNS-Vlasť koalíció létrejöttével – akiknek a vezéreit az államfőválasztáson a szlovákiai polgárok 25%-a választotta – veszélybe került volna a Smer vezető pozíciója. Andrej Danko attól félt, hogy az államfői koalíció együttműködése esetén csökkent volna az esélye arra, hogy becsússzon a parlamentbe, a széttagolt ellenzék a PS/SPOLU-val és Kiskával az élen pedig már elméletben sem bízhatott volna abban, hogy a választások után esélyük lenne egy stabil kormány kialakítására.
(…)
Harabin polgári baloldala
Amikor október elején Harabin bejelentette, hogy egy új párt (Vlasť) vezetőjeként lép be a politikába, Kotlebának világos volt, hogy ismét bonyolultabbá fog válni a helyzete. Kotleba ezért úgy döntött, hogy jelzést küld a választóinak arra nézve, hogy éppen ő a keresztény és nemzeti erők megfelelő egyesítője. Az októberi felhívása valójában nem Harabinnak szólt, hanem azoknak a választóknak, akik márciusban rá és Harabinra adták a szavazatukat.
Az ĽSNS-esek ellenszenvesek Harabinnal szemben, ezenfelül a Smer trójai falovának tartják. Ezt az a módszer is igazolja, ahogy Harabin hozzájutott a pártjához. Harabin pártja ugyanis úgy jött létre, hogy az emberei beléptek a Polgári Baloldal Pártjába (Strana občianskej ľavice, SOĽ), majd átnevezték Hazára (Vlasť), hogy készen álljon a Legfelsőbb Bíróság bírájának.
Valójában a jelentéktelen pártot egy bizonyos Jozef Tarkanič adta át Harabinnak.
(…)
Jozef Tarkanič 2002-ben a 69. helyen indult a Smer jelöltlistáján. Tehát olyan emberről van szó, aki egy ideig Fico pártjának a közelében mozgott.
Azt, hogy Tarkanič valamelyik smeres politikussal való megegyezés után adta oda a pártját Harabinnak, hogy így könnyítse meg a parlamentbe való belépését, nem tudni. Ami lényeges, hogy a bizalmatlan kotlebások emiatt sem akartak Harabintól semmit, csupán arra volt szükségük, hogy színházat csináljanak a választók előtt.
(…)
Mi lesz a meg nem egyezés mellékterméke?
(…)
Ha Harabin pártja sikerül becsusszannia a parlamentbe, akkor Kotlebával együtt talán több képviselőjük lesz, mintha együtt vágtak volna neki a választásoknak.
Viszont ha Harabin számítása nem jön össze, akkor Kotleba lesz az, aki a saját céljait szem előtt tartva kiüti a parlamentből. Mellesleg ez egy szimpatikus mellékterméke lenne a Kotleba-féle nemzeti és keresztény erők egyesülésének.
Postoj.sk, Martin Hanus: Prečo sa Kotleba v skutočnosti nechcel dohodnúť s Harabinom
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Nem érkezett még komment. Legyen az öné az első!
Szóljon hozzá!
- 2024. máj. 06. - 14:52
Hétfő délután zivatarokra kell számítani Nyugat- és Közép-Szlovákiában
- 2024. máj. 06. - 13:56
Az olasz védelmi miniszter szerint ideje lenne a Nyugatnak a békéről tárgyalnia Putyinnal
- 2024. máj. 06. - 12:57
Megbízott ügyvivő képviseli Szlovákiát Putyin elnöki beiktatásán
- 2024. máj. 06. - 11:50
Párizs 2024 - Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz a megnyitó
- 2024. máj. 06. - 11:04
Tavaly több mint 760 kerékpáros baleset történt a közutakon
- 2024. máj. 06. - 09:56
Megszülettek az európai gazdatüntetések első eredményei
- 2024. máj. 06. - 09:00
Útban a tenger felé Magyarországon, Szlovéniában és Horvátországban is olcsóbban tankolhatunk
- 2024. máj. 06. - 08:09
Netanjahu szerint senki sem akadályozhatja meg, hogy Izrael megvédje magát
Népszerű tartalom
Sporttörténelmi siker: Bajnok a Komárom és feljutott az elsőosztályba!
- sport
- |
- 2024. máj. 04.18:53
Így ünnepelte a Komáromi FC a feljutást és a bajnoki címet - videó
- sport
- |
- 2024. máj. 04.19:43
Sőregen ismét felvonultak a keleti blokk veterán autói - képekkel
- Mindennapjaink
- |
- 2024. máj. 04.10:53
Micskó András: David Pressman Nagykövet Úrnak
- Vélemény
- |
- 2024. máj. 04.09:04
Moszkva: A Steadfast Defender annak bizonyítéka, hogy a NATO egy Oroszországgal szembeni esetleges fegyveres konfliktusra készül
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 04.15:07
Komáromban megemlékeztek a város híres szülöttéről, Lehár Ferencről
- Kultúra
- |
- 2024. máj. 04.08:22