Papp Sándor: Évtizedek óta pozíciómentés zajlik. Középszerű politikusok éldegélnek a politikából
(…)
Miért szeretne pártelnök lenni és mennyire lehet Önt komolyan venni?
Komolyan gondolom. Úgy érzem, a bennünket képviselő politikai elit meg van bénulva. Ezért döntöttem úgy, hogy elindulok az elnöki posztért. Klasszikust idézek: nincs hova hátrálni, nincs hova átállni (Menyhárt József volt MKP elnök énekelte egy dalában).
Elegem van abból, ami zajlik szinte minden bennünket érintő területen. És nemcsak nekem van elegem, de szinte mindenkinek. Ez a lényeg. Az az érzésem, hogy a politikusainknak fogalmuk sincs arról, milyen a való világ. A politika és a valóság közti világot összekötő pallón nem tudnak átjárni. Nem értik, és nem érzik a népet, amely szétesőben van. Már nem nevezhetjük magunkat közösségnek.
Úgy látom, a mostani politika nem tudja megoldani a felvidéki magyarok gondjait. Pedig megoldások vannak például az asszimiláció lassítására, illetve megállítására, akár megfordítására is. Azért indulok az elnöki posztért, hogy ezeket a megoldásokat előterjesszem, bemutassam. Bár ezt már volt alkalmam bemutatni a politikusaink előtt, akik rendre meghallgattak, megdicsértek, majd kértek egy szendvicset.
Nem azért jelöltetem magam, hogy lázítsam az embereket, hanem azért, hogy elinduljon egy társadalmi vita. Ma már sokan vitát sem akarnak. Mert akkor kérdések merülnek fel, melyek általuk megválaszolatlanok maradnak. Persze ez is egyfajta válasz.
(…)
A kudarcot kudarcra halmozó és elhasználódott felvidéki magyar politikusok felett eljárt az idő, nem érzik, hogy egészen máshogy kell már politizálni. Nem éri el a szavuk az embereket, és nem hallják meg a nép hangját. Formabontó leszek, de még véletlenül sem öncélúan. Egyébként meg a fiatalítás magában semmit nem jelent.
Ha 20-30 éves emberek megtanulják a megélhetési politizálás technikáját, attól azok még nem lesznek jó politikusok. Olyanokra van szüksége a társadalmunknak, akikben benne van a spiritusz és a józan ész kombinációja, meg azokra, akik ténylegesen eredményes munkát végeztek. Senki nem akar defenesztrációt, de erkölcsi megtisztulást és szakmai megújulást igen.
(…)
a trenddel van a baj, azzal, hogy ez lett az irányvonal: pénzhez jutni és felélni a pénzt. Az eredménytelenség után pedig nincs elszámoltatás. Évtizedek óta pozícióátmentések vannak, véleményem szerint több esetben középszerű politikusok éldegélnek a politikából. Őket nem érdekli a magyar jövő, pedig véleményem szerint a gyermekeinkért, unokáinkért kell dolgozni.
Felvidék.ma interjú Papp Sándorral, aki indul az MKP elnöki posztjáért
További ajánlott írások:
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Nem érkezett még komment. Legyen az öné az első!
Szóljon hozzá!
- 2024. máj. 06. - 15:56
Gyűjtsük össze a magyar nemzet emlékezeti helyszíneit a Magyar Nemzeti Névtér Határon Túli Emlékhely Névterében!
- 2024. máj. 06. - 15:33
A Szociális Biztosító módosítja a korkedvezményes nyugdíjak összegét
- 2024. máj. 06. - 14:52
Hétfő délután zivatarokra kell számítani Nyugat- és Közép-Szlovákiában
- 2024. máj. 06. - 13:56
Az olasz védelmi miniszter szerint ideje lenne a Nyugatnak a békéről tárgyalnia Putyinnal
- 2024. máj. 06. - 12:57
Megbízott ügyvivő képviseli Szlovákiát Putyin elnöki beiktatásán
- 2024. máj. 06. - 11:50
Párizs 2024 - Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz a megnyitó
- 2024. máj. 06. - 11:04
Tavaly több mint 760 kerékpáros baleset történt a közutakon
- 2024. máj. 06. - 09:56
Megszülettek az európai gazdatüntetések első eredményei
Népszerű tartalom
Egy kitüntetés, amire Čaputová szerint Csáky nem, csak Bugár jogosult. Gyimesi is reagált
- Belföld
- |
- 2024. máj. 06.07:42
Kiderült, mennyire voltunk közel a háború lezárásához 2022 tavaszán, és hogy min csúszott el a dolog
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.17:59
Sporttörténelmi siker: Bajnok a Komárom és feljutott az első osztályba!
- sport
- |
- 2024. máj. 04.18:53
Háborús fanatikusok akcióban: Csehországban áll a bál a kormánypártok plakátkampánya miatt
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.06:12
Ukrajna hitelezői benyújtják a számlát, kérik vissza a pénzüket Kijevtől
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.13:56
Amikor az oligarcha rabszolgája fél felvállalni saját főnökét - Avagy keresd a különbséget az alábbi képeken
- politika
- |
- 2024. ápr. 29.12:56