Pető Tibor nagykövet: Reakció Karel Hirmannak a magyar miniszterelnök moszkvai útjáról szóló cikkére
Nyitókép: MTI/Kreml
Meglepődve olvastam a Szlovák Külpolitikai Társaság egyik vezető személyiségének, az elnökség tagjának, Karel Hirmannak a magyar miniszterelnök moszkvai látogatásával kapcsolatos cikkét.
Karel Hirman a legmagasabb szintű, nem mellesleg hagyományos magyar–orosz találkozóból megalapozatlan állításokat és következtetéseket vont le. A szerző megállapításai nem felelnek meg a valóságnak, érzelmeket szítanak, szándékosan félrevezetik az olvasót, indokolatlan ellenszenvet ébresztenek Magyarországgal szemben és ártanak a szlovák–magyar kapcsolatoknak, ezért is emelek kifogást ellene.
Karel Hirman: Orbán és Putyin határmódosítást akar
Határozottan elutasítom, hogy a magyar kormányfő Putyin orosz elnökkel vagy bárki mással „a határaink kitolására irányuló stratégiai célokat követne“.
A cikk szerzője úgy nyilatkozik a NATO feladatáról és Szlovákia NATO-beli tagságáról, mintha Magyarország – aki az Észak-atlanti Szerződéshez Szlovákia előtt csatlakozott – nem tartaná tiszteletben a vállalt kötelezettségeit, illetve nem tartaná be a feladatait.
Az európai nemzetek kizárólag a párbeszéd megerősítésével, valamint a győztesek és a vesztesek közötti megbékéléssel valósíthatnak meg békeszerződéseket, legyen szó Trianonról vagy a daytoni szerződésről.
(…)
Postoj.sk, Tibor Pető: Maďarský veľvyslanec/Reakcia na článok o ceste premiéra Orbána do Moskvy
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
B, Gy.
2022. febr. 14. 08:35Akkor nem terjeszettek remhireket a szlovakok mikor Csehszlovakia koze becsuszott egy hatar.
Szóljon hozzá!
- 2024. máj. 06. - 15:56
Gyűjtsük össze a magyar nemzet emlékezeti helyszíneit a Magyar Nemzeti Névtér Határon Túli Emlékhely Névterében!
- 2024. máj. 06. - 15:33
A Szociális Biztosító módosítja a korkedvezményes nyugdíjak összegét
- 2024. máj. 06. - 14:52
Hétfő délután zivatarokra kell számítani Nyugat- és Közép-Szlovákiában
- 2024. máj. 06. - 13:56
Az olasz védelmi miniszter szerint ideje lenne a Nyugatnak a békéről tárgyalnia Putyinnal
- 2024. máj. 06. - 12:57
Megbízott ügyvivő képviseli Szlovákiát Putyin elnöki beiktatásán
- 2024. máj. 06. - 11:50
Párizs 2024 - Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz a megnyitó
- 2024. máj. 06. - 11:04
Tavaly több mint 760 kerékpáros baleset történt a közutakon
- 2024. máj. 06. - 09:56
Megszülettek az európai gazdatüntetések első eredményei
Népszerű tartalom
Egy kitüntetés, amire Čaputová szerint Csáky nem, csak Bugár jogosult. Gyimesi is reagált
- Belföld
- |
- 2024. máj. 06.07:42
Kiderült, mennyire voltunk közel a háború lezárásához 2022 tavaszán, és hogy min csúszott el a dolog
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.17:59
Sporttörténelmi siker: Bajnok a Komárom és feljutott az első osztályba!
- sport
- |
- 2024. máj. 04.18:53
Háborús fanatikusok akcióban: Csehországban áll a bál a kormánypártok plakátkampánya miatt
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.06:12
Ukrajna hitelezői benyújtják a számlát, kérik vissza a pénzüket Kijevtől
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.13:56
Amikor az oligarcha rabszolgája fél felvállalni saját főnökét - Avagy keresd a különbséget az alábbi képeken
- politika
- |
- 2024. ápr. 29.12:56