Solymos László: A Beneš dekrétumok kérdésével nem az utcán kell foglalkoznunk
Nyitókép: reprofoto (Fb-videó)
(…) azt javasoltuk, hogy a Beneš-dekrétumok kérdésével szakmai szinten foglalkozzunk. Hozzunk létre egy közös munkacsoportot egy nemzetközileg elismert szakember vezetésével. Azzal a javaslattal szólítottam meg partnereinket, hogy a szakmai csoportba e hónap végéig pártonként jelöljenek meg két személyt.
Ennek az érzékeny kérdésnek a rendezésére irányuló eddigi kezdeményezések vélemyényünk szerint azért futottak zátonyra, mert nem voltak kellően előkészítve. A Szlovákiában élő magyaroknak nem az az érdeke, hogy szalagcímekben szerepeljenek a beneši rendeletek kapcsán. Megoldást, valódi jogorvoslatot érdemelnek. Ezt pedig csak akkor érjük el, ha komoly munkát fektetünk bele. A tüntetések rövid időre egészen biztosan felkeltik a hazai sajtó érdeklődését. Egy jól elkészített törvényjavaslat vagy törvénymódosító-javaslat azonban egy korrekt széleskörű társadalmi vitához is jó alapot jelenthetne.
A tiltakozás helyett legyünk a minket érintő problémák megoldásának aktív szereplői. Ezt vállaljuk fel. A szervezői által felvetett kérdésekkel foglalkoznunk kell, de nem az utcán. Mi a Hídban ehhez a megoldáshoz a múltban is akkor fordultunk, amikor az egyéb lehetőségek kimerültek. Véleményünk szerint most ez még nem áll fenn.
Keressünk hatékony megoldásokat, ne ássunk új árkokat a magyarok és a szlovákok között.
Solymos László: Facebook
Reakció:
Megosztás:
Címkék: Benes dekrétumai Most-Híd Solymos László
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
B, Gy.
2020. aug. 26. 12:56Mart megint ketfele beszelunk es ez csak egy dolog a sok kozul amit meg kell oldani hogyan tovabb ez itt sorsdonto kerdes mi elott barmibe belefognank.
Szóljon hozzá!
- 2024. máj. 06. - 17:54
A 15 év alatti gyerekek személyi igazolvánnyal is utazhatnak az EU-n belül
- 2024. máj. 06. - 16:58
Tavaly 81,5 év volt a várható élettartam az Európai Unióban
- 2024. máj. 06. - 16:25
Fico hivatalos látogatásra utazott Azerbajdzsánba
- 2024. máj. 06. - 15:56
Gyűjtsük össze a magyar nemzet emlékezeti helyszíneit a Magyar Nemzeti Névtér Határon Túli Emlékhely Névterében!
- 2024. máj. 06. - 15:33
A Szociális Biztosító módosítja a korkedvezményes nyugdíjak összegét
- 2024. máj. 06. - 14:52
Hétfő délután zivatarokra kell számítani Nyugat- és Közép-Szlovákiában
- 2024. máj. 06. - 13:56
Az olasz védelmi miniszter szerint ideje lenne a Nyugatnak a békéről tárgyalnia Putyinnal
- 2024. máj. 06. - 12:57
Megbízott ügyvivő képviseli Szlovákiát Putyin elnöki beiktatásán
Népszerű tartalom
Egy kitüntetés, amire Čaputová szerint Csáky nem, csak Bugár jogosult. Gyimesi is reagált
- Belföld
- |
- 2024. máj. 06.07:42
Kiderült, mennyire voltunk közel a háború lezárásához 2022 tavaszán, és hogy min csúszott el a dolog
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.17:59
Sporttörténelmi siker: Bajnok a Komárom és feljutott az első osztályba!
- sport
- |
- 2024. máj. 04.18:53
Háborús fanatikusok akcióban: Csehországban áll a bál a kormánypártok plakátkampánya miatt
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.06:12
Ukrajna hitelezői benyújtják a számlát, kérik vissza a pénzüket Kijevtől
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.13:56
Amikor az oligarcha rabszolgája fél felvállalni saját főnökét - Avagy keresd a különbséget az alábbi képeken
- politika
- |
- 2024. ápr. 29.12:56