Stumpf András: Macska-egér harc: kiprovokált belháború miatt állt fel az Index-szerkesztőség
Nyitókép: valaszonline.hu
Sem a kirúgott főszerkesztő, sem a tulajdonos képviselője nem akarta elveszejteni az Indexet, egyikük sem játszott a hirtelen robbanásra. Hogy ez mégis bekövetkezett, végső soron nem ezen a két emberen múlt. Az ország legolvasottabb lapjának sorsa minimum egy szinttel feljebb dőlt el.
Július 22., délelőtt 10 óra, Budapest, Móricz Zsigmond körtér. A Válasz Online szerkesztősége épp kezdené szokásos heti témaértekezletét egy kávézóban, ám napirend előtt felvetődik egy több munkatársunkhoz eljutott pletyka. Arról mégpedig, hogy Sztankóczy András – ekkor még kollégánk – az Index főszerkesztője lehet. Nevezettről mind úgy hisszük, hogy külföldön tartózkodik, mégis befut fél 11-kor, föltesszük hát neki a kérdést: igaz-e, amit városszerte pletykálnak már. „Nem tudom.” Tehát nem „nem”.
Ez hideg zuhanyként éri a szerkesztőség tagjait, jó órán keresztül érvelünk, miért lenne elképesztő hiba, ha az Indexhez szegődne. A vita hevében derül ki, hogy tulajdonképpen már el is vállalt ott egy pozíciót: az igazgatótanács tagja lesz. Azaz: ekkor már az is. Mély döbbenet. Sztankóczy fél 12 körül távozik az értekezletről (ezzel váratlanul, de visszavonhatatlanul lapunktól is), nekünk pedig – sejtve, hogy a hír még aznap nyilvános lesz – arra marad időnk csupán, hogy közleményt fogalmazzunk, tisztázva, hogy semmi közünk Sztankóczy döntéséhez, mely lapunk működését semmiben nem befolyásolja. 12:15-kor, mire rövid közleményünk elkészül, már kint is van a 444-en, hogy Sztankóczy igazgatósági tag. Meg persze kint van a lényeg is. Az, amit addig mi sem tudtunk. Hogy ugyanis kirúgták az Index főszerkesztőjét.
(…)
Ami elsőre irracionálisnak látszott tehát a szerkesztőség részéről (felmondani, amikor nem is szólt bele senki a tartalomba, nem cenzúrázott), arról kiderülhet még, hogy nagyon is ésszerű lépés volt. Hosszú évek tapasztalata mutatja: minden szerkesztőségnek azt kell eldöntenie ilyen helyzetben, hogy megadja-e magát vagy nem. Ha a válasz nem, akkor még mindig két alternatíva van: együtt marad, vagy mindenki megpróbál más lapnál elhelyezkedni.
(…)
Az Index-stáb „öngyilkossága” tehát egyáltalán nem értelmetlen hiszti, csak le kell vonni belőle a megfelelő tanulságot. Azt ugyanis, hogy vége van az ingyen kínált minőségi tartalom korának. Az akkor lesz, ha az olvasó hajlandó valamilyen formában pénzt adni érte.
Ha nem hajlandó, akkor vége az egércincogásnak Magyarországon. Csak a macskák nyávognak majd. Biztosra vehetjük: őket jól tartja a gazda.
Megosztás:
Címkék: Bodolai László Dull Szabolcs Index Stumpf András Szombathy Pál Sztankóczy András Válasz online
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Nem érkezett még komment. Legyen az öné az első!
Szóljon hozzá!
- 2024. máj. 06. - 19:03
Az Európai Bizottság is áldását adta a kassai vasmű eladására
- 2024. máj. 06. - 17:54
A 15 év alatti gyerekek személyi igazolvánnyal is utazhatnak az EU-n belül
- 2024. máj. 06. - 16:58
Tavaly 81,5 év volt a várható élettartam az Európai Unióban
- 2024. máj. 06. - 16:25
Fico hivatalos látogatásra utazott Azerbajdzsánba
- 2024. máj. 06. - 15:56
Gyűjtsük össze a magyar nemzet emlékezeti helyszíneit a Magyar Nemzeti Névtér Határon Túli Emlékhely Névterében!
- 2024. máj. 06. - 15:33
A Szociális Biztosító módosítja a korkedvezményes nyugdíjak összegét
- 2024. máj. 06. - 14:52
Hétfő délután zivatarokra kell számítani Nyugat- és Közép-Szlovákiában
- 2024. máj. 06. - 13:56
Az olasz védelmi miniszter szerint ideje lenne a Nyugatnak a békéről tárgyalnia Putyinnal
Népszerű tartalom
Egy kitüntetés, amire Čaputová szerint Csáky nem, csak Bugár jogosult. Gyimesi is reagált
- Belföld
- |
- 2024. máj. 06.07:42
Kiderült, mennyire voltunk közel a háború lezárásához 2022 tavaszán, és hogy min csúszott el a dolog
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.17:59
Sporttörténelmi siker: Bajnok a Komárom és feljutott az első osztályba!
- sport
- |
- 2024. máj. 04.18:53
Háborús fanatikusok akcióban: Csehországban áll a bál a kormánypártok plakátkampánya miatt
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.06:12
Ukrajna hitelezői benyújtják a számlát, kérik vissza a pénzüket Kijevtől
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.13:56
Amikor az oligarcha rabszolgája fél felvállalni saját főnökét - Avagy keresd a különbséget az alábbi képeken
- politika
- |
- 2024. ápr. 29.12:56