Válasz Online – Fiala Bútora János a Beneš-dekrétumok mai hatásáról: A felvidéki magyarság politikai viselkedése az alávetettség elfogadására mutat
„Elképzelhetetlennek tartottam, hogy a 21. században, az Európai Unióban ilyesmi létezhet” – mondja Fiala-Butora János szlovákiai magyar jogász a második világháborút követő, magyarokat és németeket kollektíven bűnösnek minősítő rendelkezések mai alkalmazásáról. Merthogy minden ezzel ellentétes pozsonyi politikai nyilatkozat ellenére bizony most is megtörténik, hogy a Beneš-dekrétumokra hivatkozva sajátítanak ki földeket, például autópályák nyomvonalán. A Harvardon doktorált jogász a Válasz Online-nak az ügyben a strasbourgi emberi jogi bíróságon elért részsikerről és arról is beszél, valóban létezik az őshonos kisebbségekkel kapcsolatos kettős mérce nemzetközi fórumokon – erre azonban a megfelelő válasz a magyar kormány részéről az okos és taktikus politika lenne. Ez egyelőre hiányzik. Nagyinterjú.
(…)
Az állam igyekezett titokban tartani a vagyonelkobzásokat. Majd amikor nyilvánosságra kerültek, megpróbálták azzal indokolni, hogy az eljárások valójában már 1945-46-ban megtörténtek és most csak a valósággal hozzák összhangba az ingatlan-nyilvántartást. Csakhogy ez hazugság.
(…)
Negyvenezer embert vittek kényszermunkára Csehországba, másokat kitelepítettek, s minden magyartól elvették ingatlanját és földjét. Utóbbi okozza ma a gondot. Tényleg úgy gondoltuk, hogy a jogfosztások a múlt részét képezik. A rendszerváltás után ez is volt a szlovák állam hivatalos álláspontja, viszont az elmúlt években előkerültek olyan ügyek, amelyek során a Beneš-dekrétumokból következő elkobzási végzéseket alkalmaztak. Az eljárások különösen 2018 után kezdtek tömegessé válni. Kezdetben én is szkeptikus voltam, elképzelhetetlennek tartottam, hogy a 21. században, az Európai Unióban ilyesmi létezhet. De tényleg ez történik.
(…)
a felvidéki magyarságban miért nincs égig érő felháborodás?
A közösség foglalkozott a Beneš-dekrétumokkal politikai szinten, de a tapasztalat az volt, hogy reménytelen eredményt elérni az óriási ellenállás miatt. A szlovák társadalomban és politikában mélyen gyökerezik az elhallgatás konszenzusa.
(…)
Egy cikkében súlyos állítást fogalmazott meg: a felvidéki magyar közösség elfogadta a beneši alkut, az alávetettséget.
Nehéz egy egész közösségnek valami kollektív gondolatot tulajdonítani. Ugyanakkor a felvidéki magyarság eddigi politikai viselkedése az alávetettség elfogadására mutat.
(…)
Válasz Online: A Beneš-dekrétumokra hivatkozva vesznek el magyar tulajdont Szlovákiában. Most, 2022-ben
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
B, Gy.
2022. febr. 19. 13:07Ha nagy az ellenalas annal intenzivbben kell tamadni ha eredmenyt akarunk elerni tanulhatunk Benesektol milyen modszerrel tamadtak elodeinket.
fedra
2022. febr. 19. 15:02Mondja ezt az, aki oroszországot agresszornak tartja, meg aki kb tíz évvel ezelőtt azért harcolt hogy az árpádsávos zászlót nyilvánítsák tiltott jelképpé, mert azt a " náci magyar gárda is használja". tudod mit, fiala-bútora? Elmész te a p.csába a liberálnáci eszméiddel együtt.
Szóljon hozzá!
- 2024. máj. 06. - 19:55
Ez már nagyon átlátszó: Brüsszel leállította a hetes cikkely szerint eljárás Lengyelország ellen
- 2024. máj. 06. - 19:03
Az Európai Bizottság is áldását adta a kassai vasmű eladására
- 2024. máj. 06. - 17:54
A 15 év alatti gyerekek személyi igazolvánnyal is utazhatnak az EU-n belül
- 2024. máj. 06. - 16:58
Tavaly 81,5 év volt a várható élettartam az Európai Unióban
- 2024. máj. 06. - 16:25
Fico hivatalos látogatásra utazott Azerbajdzsánba
- 2024. máj. 06. - 15:56
Gyűjtsük össze a magyar nemzet emlékezeti helyszíneit a Magyar Nemzeti Névtér Határon Túli Emlékhely Névterében!
- 2024. máj. 06. - 15:33
A Szociális Biztosító módosítja a korkedvezményes nyugdíjak összegét
- 2024. máj. 06. - 14:52
Hétfő délután zivatarokra kell számítani Nyugat- és Közép-Szlovákiában
Népszerű tartalom
Egy kitüntetés, amire Čaputová szerint Csáky nem, csak Bugár jogosult. Gyimesi is reagált
- Belföld
- |
- 2024. máj. 06.07:42
Kiderült, mennyire voltunk közel a háború lezárásához 2022 tavaszán, és hogy min csúszott el a dolog
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.17:59
Sporttörténelmi siker: Bajnok a Komárom és feljutott az első osztályba!
- sport
- |
- 2024. máj. 04.18:53
Háborús fanatikusok akcióban: Csehországban áll a bál a kormánypártok plakátkampánya miatt
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.06:12
Ukrajna hitelezői benyújtják a számlát, kérik vissza a pénzüket Kijevtől
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 05.13:56
Amikor az oligarcha rabszolgája fél felvállalni saját főnökét - Avagy keresd a különbséget az alábbi képeken
- politika
- |
- 2024. ápr. 29.12:56