II. Rákóczi Ferenc 1676. március 27-én született Borsi várában, I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona második gyermekeként. Édesapja nem sokkal születése után meghalt, így Rákóczi a végrendelet szerint I. Lipót király gyámsága alá került volna, azonban Zrínyi Ilonának sikerült elérnie, hogy gyermekeit ő nevelhesse.
Az édesanya hamarosan gróf Thököly Imre felesége lett, így Rákóczi a bujdosók körében, nagyrészt a család munkácsi várában töltötte gyermekkorát, itt élt az 1686–88-as ostrom idején is. A kapituláció után az apa végakaratának megfelelően Ferenc I. Lipót gyámsága alá került. A fiúgyermeket Kollonich Lipót érsek Prágába küldte tanulni, ám nem sikerült kiölni belőle a „rebellis magyar vért”, ugyanis a király tervét figyelmen kívül hagyva házasodott, 1694-ben feleségül véve Sarolta Amália hesseni hercegnőt.
A Rákóczi-szabadságharc
1703-ban történt, hogy a Habsburgok elleni növekvő elégedetlenség szabadságharcba torkollott, melynek élére az ország leggazdagabb főura, II. Rákóczi Ferenc állt. Habár Rákóczi császárhű szellemben nevelkedett, azonban az országot sújtó Habsburg-elnyomás miatt később az udvar ellen fordult. Segítségért a francia királyhoz folyamodott, de levele a császáriak kezébe került. A vérpadtól csak kalandos szökése mentette meg.
Rákóczi ezután Lengyelországba menekült, ahol felkeresték a tiszaháti jobbágyok küldöttei, és meghívták a hegyaljai felkelés élére. Rákóczi eleget tett a kérésüknek, és 1703-ban fegyverbe szólította az egész országot: minden igaz magyar, nemes és nemtelen fogjon fegyvert a hatalmaskodó, zaklató, adóztató idegen uralom ellen! Hímzett selyemzászlókat küldött szét, amelyek egyik oldalán a Rákócziak címere volt, a másikon pedig a Cum Deo pro Patria et Libertate! (Istennel a hazáért és a szabadságért!) felirat.
A kurucok első sikerei
Rákóczi 1703 júniusában lépte át a határt. Felhívására először a jobbágyok álltak zászlai alá, Rákóczi ugyanis megígérte, hogy a hadba vonuló jobbágyokat mentesíti a szolgáltatások alól. Az első sikerek hatására a nemesek és a főurak jelentős része is csatlakozott Rákóczihoz. A szabadságharc így országos méretűvé teljesedett ki.
1703 nyarán a kurucok elfoglalták a Tiszántúlt, betörtek Erdélybe, majd az év végére hatalmukba kerítették a Felvidéket. 1704 elejére a Dunántúl és a Délvidék, valamint az erősebb várak és néhány város kivételével az ország túlnyomó része a kurucok kezére került. 1705 végéig néhány vár híján a Dunántúl nagy része is fölszabadult. Rákóczit előbb erdélyi fejedelemmé, majd a szécsényi országgyűlésen Magyarország vezérlő fejedelmévé választották.
A kuruc hadsereg megszervezése azonban súlyos teherpróbát jelentett a török uralomtól és a Habsburg-megszállástól kimerült országnak. Különösen az anyagi fedezet biztosítása ütközött nagy nehézségekbe. Rákóczi kezdetben a labanc főurak elkobzott földjeinek és saját birtokainak jövedelméből igyekezett a kiadásokat fedezni. A pénzhiányon a rézpénz kibocsátásával próbáltak segíteni. Ennek azonban nem volt aranyfedezete, s így egyre inkább elértéktelenedett. Bár a hadsereg felszerelésére számottevő hadiipart hoztak létre, a gondok egyre inkább sokasodtak.
Ónodi országgyűlés és a szatmári béke
Hamarosan bebizonyosodott, hogy Magyarország nem bírja eltartani a kuruc sereget. A nemesség fokozatosan elpártolt a kurucoktól. 1707-ben az ónodi országgyűlés mégis kimondta az ország függetlenségét, illetve a Habsburg-ház trónfosztását.
A Rákóczi-szabadságharc az ónodi országgyűléssel érte el a tetőpontját. 1707 őszétől kezdve a nehézségek egyre súlyosbodtak. Sorra estek el a kuruc várak. 1708-ban a sárospataki országgyűlés ugyan örökös szabadságot ígért azoknak a kuruc katonáknak, akik a háború végéig kitartanak, de az intézkedés már későn született. Sokan csalódottan hagyták el a kuruc zászlókat. Az országban dúló pestisjárvány sok embert ragadott el. A kurucok lassan visszaszorultak az ország északkeleti területére.
Rákóczi azonban még mindig bizakodott. Nagy Péter orosz cártól kívánt segítséget kérni. Elutazásakor Károlyi Sándort hatalmazta fel, hogy tárgyaljon a magyarországi császári csapatok fővezérével. Károlyi 1711-ben megkötötte a szatmári békét. A megfogyatkozott kuruc seregek a majtényi síkon letették a zászlót a labancok előtt.
A szatmári béke büntetlenséget biztosított a felkelés valamennyi résztvevőjének. Az egykori kuruc földesurak visszakapták elkobzott és másnak adományozott birtokaikat.
Rákóczi és a bujdosás évei
Rákóczi Ferenc azonban nem volt ezt hajlandó elfogadni, Lengyelországban maradt, majd „bujdosásba” indult, francia és török földön próbálva segítséget szerezni a felkelés újraindításához. Franciaország azonban a rastatti béke (1714) és XIV. Lajos halála (1715) után ebben nem volt érdekelt, a törökök pedig a pozseraváci béke (1718) után nem vállalták a konfliktust a Habsburgokkal.
Rákóczi 1717 után a törökországi Rodostóban tartózkodott az őt hűségesen követők maroknyi csoportjával. Itt érte a halál 1735-ben. Személyét és szabadságharcát számos legenda őrzi a magyar emlékezetben, alakja a magyar szabadság és a végsőkig kitartás szimbóluma lett, legfőképpen azért, mert a száműzetést is vállalta ügyéért.
Rákóczi emléke Felvidéken
Felvidék két települése is szoros kapcsolatban áll II. Rákóczi Ferenc örökségével és emlékével. Borsi, egy kis község Szlovákiában a Kassai kerület Tőketerebesi járásában. Itt található a Rákóczi-várkastély, ahol 1676. március 27-én megszületett a „nagyságos fejedelem”. 1676-ban Zrínyi Ilona Munkácsról Regécre vezető útja közben szállt meg a kastélyban, és csak a véletlennek köszönhető, hogy II. Rákóczi Ferenc március 27-én itt született meg. A születésének helye feltehetően az azóta megsemmisült délnyugati sarokbástyában, a fejedelemnői lakosztály lehetett.
Szlovákia második legnagyobb városában, Kassán található az Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére szentelt Szent Erzsébet-dóm. A dóm altemplomában temették el II. Rákóczi Ferenc 1906-ban Rodostóból hazahozott hamvait.
A Rodostóban száműzetésben lévő fejedelmet, miután 1735. április 8-án meghalt, kívánságának megfelelően édesanyja, Zrínyi Ilona mellé temették el Konstantinápolyban a galatai jezsuita templomban.
A hamvak hazahozatalának gondolata már a reformkorban megjelent, politikai okokból azonban az 1870-es évekig nem kerülhetett szóba komolyan és még ezután is évtizedek teltek el, mire a gondolat megvalósult.
Az újratemetés igénye
A XIX. században, a Rákóczi-kultusz kibontakozásával egyre gyakrabban felmerült az újratemetés igénye. A Rákóczi-szabadságharc 1903. évi bicentenáriumát már országszerte megünnepelték, mintegy előkészítve a rehabilitációt és a hamvak hazahozatalát.
Tisza István gróf miniszterelnök javaslatára Ferenc József 1904 áprilisában rendelte el II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társai hamvainak hazahozatalát Törökországból.
A fejedelem hamvaiért 1906. október 14-én öttagú bizottság utazott a török székvárosba Thaly Kálmán vezetésével. 1906. október 29-én érkezett meg az a különvonat Kassára, amely II. Rákóczi Ferencnek és bujdosótársainak Törökországban eltemetett földi maradványait szállította. Az ünnepélyes aktus a maga idején a magyar közvéleményt rendkívüli módon érdeklő esemény volt. Rákóczi, Bercsényi és a többiek temetése még aznap lezajlott a kassai dómban.
1906-ban a Rákóczit és önmagát egyforma hévvel ünneplő politikai elit nem sejthette, hogy a fejedelem és társai hamvai csak röpke tizenhárom évig nyugodhatnak a magyar állam területén. Mint tudjuk, nem helyük változott meg, hanem az ország határai.
Összeállítás: Körkép.sk
Források: mult-kor.hu, rubicon.hu, mnl.gov.hu, mozaweb.hu
Nyitókép: www.youtube.com
Megosztás:
Címkék: aranyfedezet Borsi Cum Deo pro Patria et Libertate! fejedelem Főoldal főurak gróf Thököly Imre Habsburg-elnyomás Habsrburgok I. Lipót király II. Rákóczi Ferenc jobbágyok kuruc zászló kurucok labancok nemesek nemesség ónodi országgyűlés Pro Libertate Rákóczi-várkastély Rodostó szabadságharc szatmári béke Thaly Kálmá Thaly Kálmán Tisza István török uralom újratemetés Zrínyi Ilona
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.