Guterres szlovák „tanítványa” elégtelenre vizsgázott?

Nyitókép: Miroslav Lajčák, külügyminiszter: „ … kicsit úgy érzem magam, mint egy durcás kisgyerek, kinek elvették a /Marakés/ játékát…”, fotó forrása: aktuality.sk

Korábbi beiktatása alkalmával az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára, António Guterres annak idején, bemutatkozó beszédében kijelentette: minden jövőbeni tette alkalmával azon lesz, hogy kövesse elődje Kofi Annan példáját, a földgolyó egész népének  jótevőjéét.

Felemás példakép – kétségek gyűrűjében

Úgy gondolom, hogy Guterres ebbéli kijelentésének hallatán a világ tájékozottabb felének véleménymondói, eme skizofrén kijelentés értékelése alkalmával, úgymond képletesen szólva, dobtak egy csinos dupla hátast. Persze korántsem sem gyerekes csínytevés gyanánt, hiszen aki csak felületesen is ismeri a háttérhatalmak által királlyá emelt, volt ENSZ-főtitkár múltbeli tevékenységét, azok Guterres jövőbeni tevékenységét azon nyomban Jean-Claude Junckerhez, az EU Bizottságának elnökéhez viszonyították, aki eddig – talpnyalói nagy-nagy tapsikolása közepette – Európával éppen azt tette, amit tennie nem lett volna szabad.

   

/Csupán emlékeztetőként írom le, a tapasztalt angol politikusok, Orbán Viktor, s más előre látó államvezetők véleményével egyetemben nagyon is jól tudták, miért is kell nemmel szavazni az EU bizottságának elnöki posztjára való szavazás alkalmával a volt „offschore szakértő,” Merkel kedvenc, a háttérhatalmak – Sorost puszilgató – kiszolgálójának javára. Nem így történt, s ma már mindannyian világosan látjuk, hogy erre a rossz döntésre – Európánk kegyetlenül ráfázott.

A hiba, hiba hátára való halmozás után – gondoljunk csak az elpackázott bevándorlás politikára, az angolok „angolos” távozásának – brexit – folyamatára, így Európa jó hírnevén – a jövőt illetően – nem igen segít az olyan-amolyan, jelenlegi gazdasági stabilitás sem/.

Béke és Nobel díj – egymillió halott árnyékában

Visszatérve  Guterres példaképének, Kofi Annan diplomáciai  menetelésére: a világ ma sem felejti azt a bűnét, mely egy 1994-ben, Ruandában lejátszódó véres eseménnyel kapcsolatos.

Egy törzsháború alkalmával a Ruandában élő hutuk három hónap leforgása alatt közel egy millió tuszi embert mészároltak le bozótvágó macsétáikkal.

Roméo Dallaire, az ENSZ ruandai missziójának békefenntartó erőinek parancsnoka a vérengzések kezdetén, szinte haját tépve kérte az ENSZ békefenntartó főosztály vezetőjét az azonnali beavatkozás engedélyezésére. Nem kapta meg.

Abban az időben az említett főosztály, az említett engedély megadása elbírálójának vezetője nem más volt, mint – Kofi Annan.

Négy évvel később – ilyen, a karrierdiplomaták „sorsa” – kinevezik az ENSZ főtitkárává. Jó barátságba kerül George Soros világspekulánssal, aki teljes mértékben támogatja az ördögi tervet: Európát nem katonai intervencióval kell hatalom alá venni, elég azt migránsok millióival elárasztani.

   Kofi Annan 2001-ben átvette a Nobel díjat./ Egy millió ember halálával a „zsebében”/

Ennek alkalmából, Annan hatalmas tapsot aratott az Európai Unió parlamentjében lezajló átadási ünnepség keretén belül a képviselők részéről. Beszédében ekkor is kifejezte, szívéből támogatja a harmadik világ lakóinak Európába irányuló migrációját, közben egy ilyen langyos „megbánó” mondat hangzott el tőle – ballépéseit némileg enyhítve: Többet kellett volna tennem, s a lehetőségem is megvolt rá.

Az ezredforduló alkalmával a Soros-Annan duó már akcióba is lendült, Soros közvetlen szervezésében félkatonai, férfiakból álló „migránsok” csapatai próbálták áttörni a balkáni útvonalakat, megnyitva ezzel a nyugat felé irányuló korridorokat. Az ENSZ csapatai még csak „véletlenül” sem lettek a helyszínre küldve – Annan „jóvoltából.”

Kofi  Annan haláláig nagy barátságban állt a Soros családdal, s „totális” migrációt, a kevert népek fogalmát élete végéig hirdette. Akkor is, amikor Líbia vezére, Muamar Kadáfi, százszor figyelmeztette Európát arra a veszélyre, hogy ha országának katonailag nem segítenek, hamarosan sok millió afrikai áraszthatja el Líbián keresztül Európát. Az „okos” választ ismerjük: Líbiát porrá bombázták.

Miroslav Lajčák, külügyminiszter karrier-spirálja az ENSZ-közgyűlés elnöki posztjáig

Szlovákia külügyminiszterének kétség nem fér nagyszerű karrier-diplomáciai felkészültségéhez, hiszen a korábbi években számtalan alkalommal bizonyította tettrekészségét.

Helyt állt Csehszlovákia Moszkvai, majd Szlovákia tokiói nagyköveteként, AZ ENSZ Bosznia-Hercegovina-i főképviselője funkciójának betöltése alkalmával, az ENSZ Közgyűlése volt elnökeként.  De akkor is, amikor diplomataként tompítania kellett a Szlovákiában történt, sok esetben világbotránnyá növekedett gondokat –újságíró gyilkosság, a maffia „bent lévőségének” gyanúja a kormányszervekben, a nemzetközi emberrablási botrány stb. –  országa olyan amolyan jó hírének megtartása érdekében.

 „Ha a fene fenét is eszik, én Marakkeshbe utazok …”

Lajčák szeplőtlen jó hírneve addig tartott, míg meg nem írta az ENSZ megbízásából „diplomamunkáját”, melynek témája: Az ENSZ globális migrációs paktuma.

S, hát ez borította ki a bilit.

Ugyanis a V4-ek, de más országok, például Amerika, Ausztrália is kemény fenntartásokat fogalmazott meg az említett megállapodás tervezettel kapcsolatban, s hogy decemberben számos ország diplomáciai képviselete nem lesz ott decemberben Marrakeshben, ez már ma is borítékolható.

Ugyanis az említett országok alkotmányjogászai sem ma jöttek le a falvédőről, akiknek korántsem lehet lenyomni torkukon Guterres embereinek azt az állítását, miszerint a szerződés – nem kötelező jellegű.

Ifj. Lomnici Zoltán, neves magyar alkotmányjogász, részletes elutasító véleményezésében azt is kifejtette, hogy „mindössze” 82 alkalommal van a kötelező szó leírva az „eminens,” globális migrációs csomagban. Ennek ellenére „nem kötelezőnek” hirdetik a megállapodás tervezetet az ENSZ szakemberei.

Persze emberileg megértem Miroslav Lajčákot is, hiszen, picike kis ország külügyminisztereként felverekedve magát az ENSZ egyik legmagasabb, agyon honorált diplomáciai polcára, nem tehetett mást, mint hogy beálljon ő is az ottani taposómalomba „molnárnak,” s azt tegye, amit az ENSZ – háttérhatalmak által irányított? – vezérei, „főmolnárai” elvárnak tőle.

Lajčáknak megtetszett  a karrier diplomata poszt.  Ugyanis személy szerint én is felkaptam a fejemet abbéli kijelentése alkalmával, amikor azt mondta: –  én nem akarok részt venni a helyi, pártpolitikai munkában. Vagyis, tülekedjetek, verekedjetek csak ti, helyi politikuskák, s képviselőcskék a saját kis homokozótokban, én már magasabb dimenziókban mozgok.

Persze Lajčák elfelejtette, kik is röpítették őt, az említett magasabb dimenziókba. Akik odaröpítették őt, felajánlották neki a köztársasági elnöki posztot is, amit sokunk véleménye szerint Szlovákia mai külügyminisztere a nagyvilág szeme előtt, a protokoll tökéletes ismeretében, valószínűleg a választások alkalmával elnyerne, s jól el tudna látni.

De ez ideig úgy látszik, Lajčáknak ez sincs ínyére. S persze Fico hibába mondogatja, hogy Lajčák ne mondjon le külügyminiszteri posztjáról, a volt miniszterelnök már dörzsöli a kezét, milyen jó is lenne, ha ő kerülhetne erre a posztra. Vagyis megalapozná a Smer kormányban maradását, megfejelve ezt emberüknek, Lajčáknak az államelnöki posztra való emelésével.

   Miroslav Lajčák– Németországban lobbizott

Szlovákia külügyminisztere nagyon is tudatában van annak, hogy karrier-diplomata posztja végleg befuccsolna azzal, ha nem mutathatná magát Guterres mellett  decemberben Marakesben, a nagy aláírási csinnadratta helyszínén. Mert, hát ugye, hogy is nézne az ki az, ha éppen ő nem lenne ott – országa, s a V-4-ek teljes körű beleegyezése mellett, aki tulajdonképpen megalkotta ezt a – pirosodás nélkül elmondhatjuk – világszégyene pamflettet.

Miroslav Lajčák, a napokban részt vett egy németországi értekezleten is, ahol a kontraverz külképviseletet ellátó német külügyminiszter, Heiko Maas hathatós támogatása, s rábólintása mellett lobbizott azért, hogy igenis jó az említett szerződés, igenis ezt a világ minden országának el kell fogadnia. Persze sem Szlovákia – a naponta mást és mást állító, egy két „charakteres” politikus, s képviselő kivételével – sem számos más  ország vezetésének, koránt sincs ínyére a kétségeket maga után vonó szerződés aláírására.

A mi részünkről főleg akkor nem, ha ez csak egy karrier diplomata /Lajčák/ további fényes pályafutását szolgálja majd, s nem Európa erős nemzetállamokban létező egységét.

A napokban, a következő hetekben eldől majd, hogy a józan ész diktálta folyamatoknak leszünk e részesei, vagy a világ, s Európánk hajóját a háttérhatalmak ismét partnak kívánják -e majd „döngetni,” ahogyan ez már a közelmúltban nem egy alkalommal megtették.

Kalita Gábor