Nyitókép forrása: SITA, kollázs: Körkép.sk

 

Iszonyatos pánik, félelem és hisztéria uralkodott el a progresszív-liberális-áljobboldali ellenzéki oldalon Ivan Korčok választási bukása után. Nem csoda. Az ellenzék mindent egy lapra tett fel, és nagyon úgy fest, hogy mindent el is veszít, jó időre a kezdeményezés lehetősége is elvész. Ennek hátterére még kitérünk, ám előtte érdemes pár szót ejteni arról a hisztériáról és radikálizálódásról, amit ezúttal nem a szlovák jobboldalon, hanem a szivárványos-atlantista progresszív oldalon tapasztalhatunk.

 

Már a választások másnapján elindult a pánik. Mindenki, aki tolta Ivan Korčok szekerét, csalódott volt, meg volt döbbenve, és hisztériába hergelte magát, mintha az oroszok ledobták volna az atomot Pozsonyra és többé nem lenne holnap.

 

Egy pszichológus gyógyszerek fogyasztását ajánlotta a lakosság azon részének, amelyet sokkhatásként ért Pellegrini győzelme. A progresszív házikedvenc szociológusa, Michal Vašečka a magyarokat és a szlovák „vidéki-rusztikus lakosságot” hibáztatta Korčok kudarcáért, és lényegében utalt rá, hogy nehéz dolog ezek után együtt élni azokkal, akik megszavazták Peter Pellegrinit.

 

A SME kommentátora a magyarokat szapulta az eredmény miatt, az Új Szó főszerkesztője kommentárjában nem csak beleszállt Forró Krisztiánba és a Magyar Szövetség elnökségébe, mert Pellegrini mellé álltak, de egyértelműen elismerte, hogy ő Korčoknak szurkolt (érdemi érvek nélkül, mert érvek Korčok mellett az elmúlt évek után nem nagyon voltak).

 

Aztán elindult a nyugati bosszúhadjárat a nyugati cégektől. A francia állam által résztulajdonolt Renault megszakította az együttműködést Végh Attila MMA harcossal. Az osztrák Rauch pedig végül nem szerződött le Jasmina Alagič influencerrel. Mindkettő azért bukta a szponzorait, mert nyíltan Pellegrini mellett foglaltak állást. A hölgy esetében ráadásul még élő szerződés sem volt, ami tiltotta volna az apolitikus jelleget. Véghnél pedig a felmondásról szóló üzenetben a Renault elismerte, hogy nem az volt a gond, hogy álláspontot vállalt, hanem az, hogy a Renault „egész csapata a másik oldalhoz tartozik”.

 

A megrögzött magyargyűlölő Rastislav Káčer pedig az Aktuality.sk főszerkesztőjével közös podcast csatornáján Korčok bukásának okai kapcsán arról beszélt, hogy a magyarok „Orbán propagandáján lógnak”, és hogy ő azt hitte, a felvidéki magyar közösség „jobb mentális állapotban van”. És persze a déli járásokban aktív „orbánista-putyinista propaganda” is hibás a végeredményért. 

 

Már megvan a bűnbak az ellenzék oldalán is

 

Nincs mit szépíteni rajta, minden jel arra utal, hogy az ellenzék tényleg brutálisan padlóra került. A háborús narratíva néhány hónapon belül másodszor bukott el, és már elkezdődött a külső és belső bűnösök keresése.

 

Természetesen, ne várjuk el, hogy a mainstream, progresszív sajtó majd beismeri a saját felelősségét. Erről szó nincs. Viszont mi történt? Soha nem hallott keresztkérdések kereszttüzébe került a PS elnöke, Michal Šimečka. A Rádio Expres és a Denník N interjúkban elhangzó kérdések annyira összecsengtek, hogy lehetetlen volt nem észrevenni az összefüggést: Šimečka napjai meg vannak számlálva az ellenzék élén.

 

Nekiszegezték a kérdést, hogy miért veszített Ivan Korčok. A teljesen hétköznapi kérdés azonban egyáltalán nem vallott sem a Rádio Expresre, sem a Denník N-re. Tőlük olyan kérdéseket vártunk volna: „Mennyire játszott szerepet Korčok sikertelenségében Orbán Viktor propagandája, Fico és a kormány gyűlöletkampánya és Pellegrini hazugsággyára?”.

 

Ezúttal mégis nyitott kérdést tettek fel, így Šimečka kénytelen volt kimondani, hogy egyszerűen nem volt elég szavazójuk, hogy a narratíva, miszerint most fogják az emberek kiállítani a bizonyítványt a Fico-kormánynak, a visszájára sült el, és egyszerűen ennél többet nem tudtak tenni. Megalázó lehetett mindez Šimečka számára, és az, ahogy meghunyászkodva, megtörve, már-már remegő-síró hangon sorolta az előre betanult válaszokat, önmagában is bizonyította, hogy a Denník N-nek van egy pártja, és nem a pártnak egy pártsajtója.

 

De nem csak a progresszív sajtó kezdte Levaiatán módjára felfalni politikai gyermekeit. A kölykök között is felütötte fejét a kannibalizmus. Mikuláš Dzurinda a választások éjjelén, mikor már tudni lehetett, hogy az esélyük elúszott, kijelentette:

 

„Hol volt a Progresívne Slovensko két hétig? Hol volt Michal Šimečka? Hol volt a szlovák ellenzék? Mindenki fél nyilatkozni. A KDH fél bármit mondani, mert akkor egyes médiák a progresszívekhez kötik őket, a PS pedig elaludt. Teljesen átaludta a kampányt. (…) Én ezt az ellenzék egyértelmű kudarcának tartom. (…) Mit tett a PS? Mit tett Šimečka, aki az ellenzék vezére és vezetni akarja az országot?”

 

méltatlankodott. És nem volt egyedül.

 

Miért épp a PS lett a bűnbak?

 

Hétfőn jelent meg a sajtóban, hogy „oroszbarát” tartalmú óriásplakátok jelentek meg Szlovákia szerte. Olyan feliratokkal, mint „Oroszország nélkül nem éljük túl” vagy „Nincs szükségünk az EU-ra és a NATO-ra”. Meglepetésre kiderült, hogy nem egy szélsőjobboldali, oroszbarát csoport akciójáról van szó, hanem a mélyatlantista Demokrati volt a megrendelő.

 

Szerdai sajtótájékoztatóján aztán Jaroslav Naď, a párt elnöke, a szlovák háborús héják egyik legveszélyesebbje emelkedett hangnemben beszélt arról, hogy most már véget kell vetni a finomkodásnak, keményen oda kell csapni a kormányoldalnak az EP-választások előtt, az ellenzék eddigi stratégiája nem vezetett sehová, nekik pedig muszáj győzni, mert, jaj, mi lesz a NATO-val,  az EU-val, Ukrajnával, stb. Épp csak az nem hangzott el, hogy az emberek mit akarnak…

 

Ostorozta azonban a mainstream sajtót is, emlékeztetve őket, hogy ők termelték ki azokat, akik a tavalyi parlamenti és az idei államfőválasztáson kudarcot vallottak. Értsd ezalatt Šimečkát és a PS-t.

 

A fenti két politikus kapcsán fontos kiemelni, hogy mindkettőt a PS állította félre. Dzurinda kényelmes nyugdíjas állásából tért vissza Szlovákiába, hogy összefogja a centrista-jobboldali pártokat, és kifogja a szelet a jobboldalon halászó pártok vitorlájából a 2023-as előrehozott választásokon.

 

Először Heger ültette fel, később viszont összefogott a Most-Híddal, de pártszövetsége így is csak párezer szavazatot tudott megszerezni. A kampány során azonban Dzurinda arra panaszkodott, hogy a progresszív PS mindenkitől elszipolyozza a támogatókat, aminek szerinte rossz vége lesz, mert hiába fogja megnyerni a választásokat, kormányt alakítani majd nem tud kivel. A PS-t és a progresszív sajtót mindez nem érdekelte, a felmérések azt mutatták, hogy Šimečkáék megnyerik a választást, és kormányozhatnak majd az SaS-szel, a KDH-val, szükség esetén a HLAS-szal (!). Dzurindát és pártszövetségét saját szövetségesei nyírták ki.

 

Ugyanez volt a helyzet Eduard Hegerrel és a Demokratival. A sajtóban konzervatívnak hazudott Heger Naďgyal az oldalán szintén a PS telhetetlenségének és saját háborús fanatizmusának áldozatává vált. A szolgalelkűségből jelesre vizsgázó Demokratit valójában nem a kampány során, hanem még előtte végezték ki, májusban, mikor a Čaputová által kormányba juttatott emberek (Lengvarský és Káčer) parancsszóra kiugrottak a kormányból, elkerülhetetlenné téve a hivatalkormány felállítását – és jött Ódor Lajos. A Demokrati pedig 2,9 százalékkal parlamenten kívül és adósságban úszva találta magát.

 

Most eljött a törlesztés ideje, és a parlamenti választásokon mutatott arroganciáért a kis progresszív-atlantista pártok benyújtják a számlát Šimečkának.

 

Mi jön most?

 

A szlovák ellenzék elkerülhetetlenül rálépett a magyar ellenzék által kigyúrt ösvényre, ami számukra rossz hír. De Szlovákia és Magyarország nem egyforma, és a progresszív sajtó még mindig iszonyatosan erős Szlovákiában.

 

A PS elnöke meg fog fizetni azért, hogy nem teljesítette vállalásait. 2023 őszén azt kérte, álljon mindenki mögé, nincs szükség a mikropártokra, ő megnyeri a választásokat, és kormányt alakít – ha kell, Pellegrinivel. Nem jött össze, a választást nem nyerte meg, a kormányalakításon egy kulcsmomentumban nem tudott engedni, Pellegrini pedig a Smerrel kötött szövetséget.

 

Oké, de még mindig ott volt az esély arra, hogy legalább az államfői széket megszerezzék, ahonnan ellenzéki narratívákat és erőközpontot lehet építeni a kormány ellen, keményeket lehet nyilatkozni a nyugati sajtónak Ukrajna támogatásáról, a háború folytatásáról, katonák küldéséről. Egy megfelelő elnököt olyan piedesztálra lehetne emelni, mint Čaputovát, hogy ellenpólusa legyen a kormánynak, és segítségével a Matovič-kormány sorsára juttathatnák Fico negyedik kormányát is.

 

Ez sem jött be.

 

Ráadásul az elnökválasztási kudarccal elveszett az a lendület is, amit meglovagolva szavatolni tudnák a jó eredményt az EP-választásokon, ami a nyugati „partnerek” szemében talán még fontosabb is, mint a szlovák államfő személye. Az EP választás után pedig minden esély odavan a kormány legitimációjának megkérdőjelezésére. Az ellenzék a nyugati hatalmak influenceréből visszavedlik mezei szlovák ellenzékké, a PS többé nem lesz házinyúl, amire a többi hasonszőrűnek tilos lőnie. Szabad lesz a belső verseny a narratívákért és a külföldi forrásokért. A legközelebbi (megyei-helyhatósági) választásokig ugyanis két és fél évet kell várni.

 

A PS az ellenzék legerősebb pártjaként túlvállalta magát és csúfosan elhasalt, és most mindenki belé akar majd rúgni, hogy saját felelősségéről elterelje a figyelmet.

 

Annál inkább, hogy a PS a felméréseken tartja a 20 százalék körüli népszerűségi indexet és a második helyet, de mindezt úgy, hogy közben intenzíven kampányolt először a tömegtüntetésekkel, aztán az államfőválasztásokkal. Két kudarc után a választóik elszántsága alább fog hagyni, és ha az EP-választásokon is elhasal, akkor az ellenzéki pártok a felméréseken is padlót foghatnak.

 

Új stratégia a láthatáron

 

Mindezzel párhuzamosan azonban a sajtóban már megindult az új stratégia megvalósítása. A kormányt nem tudták megbontani, hát akkor a társadalmat fogják a végletekig frusztrálni a cikkünk elején olvasható módszerekkel. Megpróbálják hisztérikussá és szétzilálttá tenni a társadalom egészét, ellenségképeket gyártanak (mert a magyarok és vidékiek), hazugságokkal riogatnak (Fico átadja az országot Putyinnak és Orbánnak), miközben a kormányt állítják majd be konfliktust gerjesztőnek.

 

És a végletekig feszített hisztéria félelemmé, radikalizmussá alakulna át egy idő után. Egy túlspanolt tömeg ingerküszöbét pedig le lehet vinni annyira, hogy egy negyedrangú politikai malőr miatt is azonnal előrehozott választásokat és a kormánytagok (és a magyarok és vidékiek) meglincselését követelje.

 

Pellegrini békét és politikai nyugalmat ígért a választóinak. A progresszív erőtér ezt nem fogja engedni, mert nem nincs más esélyük a választások eredményét átírni, mint az, ha káoszt idéznek elő.

 

Ez vár ránk tehát. Józanságot és kíméletességet ne várjunk. Százszor leírtuk már, hogy az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a progresszív erőtérrel nem lehet kiegyezni, mert csak a teljes és feltételek nélküli kapitulációban hisznek – még a szövetségeseik esetében is. Lásd a KDH vergődését.

 

Hatalmas kihívás lesz az EP-választás, és minden jel szerint magas lesz a részvételi hajlandóság is. Ez utóbbi alapvetően jó hír, mert a mostani EP-választást nem babra játsszák, és minden egyes EP-mandátum, amit sikerül elvennie a szuverenistáknak az globalistáktól, távolabb visz minket a világháború rémétől és a szivárványos autokráciától.

 

De még mielőtt túlságosan elégedettek lennénk a szétzilálódott és darabokra hulló ellenzék miatt, érdemes óvatosan kezelni a helyzetet. Jelenleg semmi más nem tartja Robert Ficot és a Smert a szuverenista oldalon, csak a fanatikus és kicsinyes, de azért még mindig jelentős progresszív ellenzék. Nem tudjuk mi történne, ha megszűnne a nyugati és a belső nyomás, mert annak hiányában a Smer ismét megtehetné, hogy középre tolja be magát.

 

Komjáthy Lóránt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 10 olvasónak tetszik ez a cikk.