A libák védelmében

Tegnap este elhatároztam, hogy felcsapok a libák védőügyvédjének, mert egy hasonlat, egy viszonyítás erősen sérti őket „állati” jogaikban. Mégpedig, hogy az emberek buta libának nevezik az üresfejű cicababákat.

Bizony, ez a libák szempontjából igencsak sértő, hiszen a liba egy okos jószág. Szerintem megfontoltan viselkedtek akkor is, amikor hatalmas gágogással jelezték a Római Birodalom hadseregéből kilépett Márton misszionárius rejtekhelyét a libaólban. Mert Márton szelíd természetéből kifolyólag nem akart püspök lenni, egyszóval ide menekült a küldetése elől. De a libák érezték, hogy nem közéjük való, máshol a helye, s véleményüknek hangot is adtak. Mártonnak ki kell innét menni!

Rövidesen rátaláltak, s ő kénytelen volt előbújni az ólból, ám ekkor már homlokán csillag ragyogott, így azonnal meg is választották Tours püspökének. A libák pedig „jutalmuk elnyeréséül”, hogy ilyen jó szolgálatot tettek az emberek javára, a serpenyőben végezték. Hát mondják, igazság ez?

   

De a viccelődést és a legendát félretéve, a libák valóban nagyon okosak, mondom ezt saját tapasztalatból is. Néhány évtizeddel ezelőtt falvainkban a háztáji gazdaságba bekapcsolódott a család apraja-nagyja. A 8 -10 éves gyerekek feladata volt a libapásztorkodás. Nyári szünidőben e foglalatosság külön élményt is jelentett, amikor aratás után a tarlóra hajtottuk a falkát, hogy ott fölcsipegesse a gabonaszemeket. Ilyenkor persze csoportokba verődtünk, és játszottunk.

Történt egyszer, hogy a szalmakazalból csúszdát készítettünk, s annyira belefeledkeztünk a játékba, hogy nem vettük észre az idő múlását, azon kaptuk magunkat, hogy már alkonyodik. Gyorsan szaladtunk feladatunk elvégzésére, mégpedig, hogy a libákat hazatereljük. De a libák nem voltak sehol. Nagyon kétségbe estem, kerestem mindenfelé, hová kóboroltak, de nem leltem. Alig mertem hazamenni, végigsírtam az utat. Már egészen sötétedett. Éppen a házunk elé értem, amikor csöndes, „beszélgetős” gágogásra lettem figyelmes. Hát éppen előttem poroszkáltak a libáim, és fordultak be a résre nyitott kapun.

Csupán annyi történt, hogy ők nem vétették el a napnyugta időpontját, de még a hazafelé vezető utat is megtalálták, pedig azon a tarlón akkor jártak először. Hát ezért mondom, hogy a buta liba hasonlat nagyon nem helyénvaló.
A libának nem csupán ösztönös a viselkedése, sokat tanul fajtársaitól, szüleitől. A baromfifajok közül a legjobb a tanulóképessége, emlékezőtehetsége kitűnő. Ha új helyre kerül, egy nap alatt eligazodik. Nincs buta liba!

Lányom városi panelgyerek, neki már nem volt lehetősége ilyen élményekre. Ám egyszer, amikor a Bélai-havasokban nyaraltunk, a közeli tavacska partján több napig figyeltünk egy libafalkát, amint napnyugtakor a libamama, vagyis a lúd kiparancsolja kicsinyeit a vízből, nyakukat egymás felé nyújtogatva „megbeszélik” a nap eseményeit, valamint a további teendőket, aztán szép hierarchikus rendben libasorba állnak, és a kitaposott ösvényen elindulnak haza. Öröm volt nézni őket!

Hát ilyen következetlenek vagyunk mi emberek. A „bölcs bagoly” az előbbi ellenpéldája. A budapesti állatkertben lehetőségem volt meghallgatni egy szakelőadást, mely szerint a bagoly viszonylag buta madár, de gömbölyű fejével, előre néző két nagy kerek szemével az ember arcát formázza, s úgy tűnik, mintha okosan nézne.

Ebből eredhet, hogy már a görög mitológiából hozta a „bölcs” jelzőt, amely aztán népmeséinkbe is átörökítődött. Vele szemben a varjú egy „lenézett” szárnyas, pedig tudósok bizonyították, hogy nagyon okos, intelligens madár, tápláléka megszerzése céljából akár eszközhasználatra is képes.

No de térjünk csak vissza az eredeti témához, hiszen Márton-nap környékén a libáké a főszerep, és nem beszéltünk még a vadludakról. Gyakran megcsodálhatjuk őket, amint szervezett V alakban, hangos gágogással húznak át az égen. A vadliba szükség esetén költöző madár. A Kárpát -medencében élő csapatok enyhe tél idején itthon maradnak, de nagyon zord időjárás esetén elvonulnak Olaszországba, Spanyolországba, de ha kell, akár Észak-Afrikába is. Tavasszal aztán visszatérnek.

A lengyelországi állomány elég gyakran Magyarországon telepszik meg, főként a Fertő- tó környékén, az izlandi csapatok csupán a Brit szigetekig vonulnak. Ösztöneikre és megtapasztalt ismereteikre támaszkodva el tudják dönteni, hol lesz számukra megfelelő klíma, és kellő mennyiségű táplálék. Nem indulnak el az ismeretlenbe a szükségszerű tájékozottság nélkül. Ilyen okosak a libák!

Eltöprengek. Új dolog jut az eszembe. Mi lesz, ha a klímaváltozás kapcsán a mediterrán országok madarai esetleg költözni készülnek? Elrepülnek vajon egészen a Skandináv országokig? Nem hinném, biztosan tudnák, hogy ott nagyon hideg éghajlat uralkodik és igencsak fáznának. Nem viselkednének ilyen felelőtlenül. Belső ösztöneikre, meg saját érzékszerveikre hallgatnának, és biztosan nem figyelnének oda semmiféle „bölcs bagolyra”, aki rejtelmes célok érdekében, hamis illúziókkal kecsegtetve, arra buzdítja őket, hogy szárnyra keljenek.

Hát, ilyesmin töprengek esténként, közben hallgatom a rádiót, de sokkolnak a hírek. Mit tehetek? Politizálni nem szoktam, nem is értek hozzá.

Buday Mária, Komárom

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!