Nem javul a helyzet a kormányválság kapcsán Csehországban. Bohuslav Sobotka cseh kormányfő elutasította koalíciós partnere, az ANO párt azon javaslatát, hogy Andrej Babiš pénzügyminiszter helyére eredeti helyettesét, Alena Schillerovát ültessék.

 

Sobotka nem fogadta el azt az ötletet sem, hogy Richard Brabec vegye át a pénzügyi tárca irányítását – ez utóbbit azért zárta ki, mert a Lovochemie vállalat igazgatója volt, a cég pedig az Agrofert érdekeltsége, ennek pedig Babiš a tulajdonosa. Most új javaslatot vár az ANO-tól. Alena Schillerovát amiatt utasította el, mert szerinte ő is részt vett az Agrofert gyanús kötvényvásárlási ügyletében.

 

Andrej Babiš kétes üzleti tevékenysége miatt akarja eltávolítani a cseh kormányfő a pénzügyminisztérium éléről. A helyzet azonban részben politikailag motivált: a választások közeledtével Babiš pártja, az ANO egyre népszerűbbé vált, és a közvélemény-kutatásokon már leelőzte nagyobbik koalíciós partnerét, a Sobotka vezette ČSSD-t.

 

 hirdetes_810x300  

Sobotka azt is bejelentette, hogy alkotmányjogászokkal egyeztet Miloš Zeman cseh államfő elleni eljárás indítására, mivel az elnök nem volt hajlandó visszahívni Babišt.

 

A helyzet Babiš szerit egyébként nagyon könnyen megoldható.

 

„Engem a kormányfő javaslatára visszahívnak a pénzügyminisztérium éléről, még ha ez a koalíciós szerződés megsértését is jelenti. (…) Ha [az új jelölt] elfogadja a felkérést, feltételezem,  az erről szóló határozatot elviszik az elnöki palotába, ahol az elnök úr kinevezi az új jelöltet, és az egészkormányválságot nagyon gyorsan meg is oldottuk”

 

magyarázza Babiš.

 

HNonline.sk

Nyitókép: DennikN.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!