Nyitókép: körkép.sk

 

Mint ismert, jelenleg is zajlik Budapesten a CPAC Hungary 2024 elnevezésű rendezvény, melyen Donald Trump volt amerikai elnök egy videóüzenet formájában vett részt. A felvételen Trump többek között arról beszélt, hogy a konzervatívok minden nap azért harcolnak, hogy megőrizzék a kultúrát, a szuverenitást, és fenntartsák a szabadság, a család és a mindenható Istenbe vetett hit időtálló értékeit.

 

Először is szeretnék köszönetet mondani jó barátomnak, Orbán Viktor miniszterelnök úrnak, valamint az Alapjogokért Központ főigazgatójának, Szánthó Miklósnak

 

jelentette ki Donald Trump volt amerikai elnök, majd felidézte, hogy nemrég beszélt az Egyesült Államokban a CPAC-en, és most megtiszteltetésnek veszi, hogy Magyarországon szólhat ennyi hazafihoz, akik „büszkén harcolnak a nyugati civilizáció megmentéséért vívott harc frontvonalában”.

 

„Együtt küzdünk egy gigászi harcban, hogy felszabadítsuk nemzetinket azon gonosz erők uralma alól, akik tönkre akarnak tenni minket. Minden nap azért harcolunk, hogy megőrizzük kultúránkat, megóvjuk szuverenitásunkat, megvédjük életmódunkat, és megtartsuk a szabadság, a család és a mindenható Istenbe vetett hit időtálló értékeit. Elnökként büszkén dolgoztam együtt Orbán miniszterelnökkel – aki nem mellesleg egy nagyszerű ember – a két nemzet értékeinek és érdekeinek előmozdításán”

 

 hirdetes_810x300  

fogalmazott Trump, majd hozzátette:

 

 

„Leszámoltunk az illegális bevándorlással, megvédtük határainkat, munkahelyeket teremtettünk, megvédtük hagyományainkat és zsidó–keresztény értékekeinket – az oly fontos zsidó-keresztény értékeket.

Alig várom, hogy ismét szorosan együtt dolgozhassak Orbán miniszterelnök úrral, amikor az Egyesült Államok 47. elnökeként leteszem a hivatali esküt.

Mindaddig, amíg együtt képviseljük a jövőképünket, hűek maradunk elveinkhez, és félelmet nem ismerve megvédjük értékeinket, a konzervatívok győzni fognak a harcban, amelyet azért vívunk, hogy megmentsük civilizációnkat a kommunistáktól, marxistáktól és fasisztáktól, egyúttal helyreállítsuk a konzervativizmus és a józan ész uralmát a világban.”

 

mondta a korábbi amerikai elnök.

 

„Még egyszer köszönet Önöknek és mindenkinek a CPAC Hungary-n! Folytassák a nagyszerű munkát! Fantasztikus eredményeket értek el, és nagyszerű miniszterelnökük van.”

 

zárta Trump.

 

körkép.sk

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.