Folyamatosan frissítve, ezúttal az MKP, Mészáros Alajos és az SNS plakátjával, ill. az SaS kampányfilmjével. Bár az európai parlamenti választásokig már  csak kevesebb mint három hét van hátra,  az eddigi kampány az egyes pártok részéről meglehetősen visszafogottnak mondható. Ki tudja, hogy csak az értelmetlen választási moratóriumnak e köszönhető mindez, vagy tényleg ennyire messze van innen Brüsszel és Strasbourg. A szóróanyagok, jelölteket propagáló weboldalak, választási  kisfilmek mindenesetre nagyrészt már mindenhol elkészültek, a road show-k programjai és helyszíneinek listája is lassan összeállt. A Körkép a fővárosban nézett körül, hogy milyen  képet mutat az óriásplakát piac.

smer_fico_benova
smer_fico_benova

Robert Fico és Monika Beňová közös választási plakáton. Aki ismeri a történetet, az tudhatja, hogy ez bizony elég meglepő. Leleményes újságírók ki is derítették, hogy közös pózolásra most sem került sor, utómunkáról van szó. Másik érdekesség, hogy a SMER az EP választásokat kissé érthetetlen módon a gazdasági válsággal hirdeti. Talán abban bíznak, hogy velük megerősödve az Európai Parlament is hatékonyabb megelőző intézkedésekre lesz majd képes.

smer_benova
smer_benova

Monika azért láthatóan semmit sem bíz a véletlenre. Biztos ami biztos,  Mariliyn Monroe pólója helyett most kizárólag saját bájára  építve külön  is megcsodálható.

hzds
hzds

A HZDS-nél  az egységben az erőt hirdetik. Kész szerencse, hogy csak 13 fős a választási lista. Többen már  talán el sem férnének  a közös képen. Ha anno a HZDS-en múlottt volna, a képen szereplő  szlovák puzzle a mai napig sem került volna a helyére.  Fekete lyuk Európában, ezek voltunk  Mečiar kormányzása alatt, mint ahogy azt Madeline Albright akkori amerikai külügyminiszter meg is mondta.

sdku_kukan_stastny
sdku_kukan_stastny

A legerősebb ellenzéki párt két legerősebb jelöltjének közös plakátja. A rossz nyelvek szerint Peter Šťastný azért jobban tette volna, ha marad a hokinál. Eduard Kukan egykori külügyminiszter  viszont igazi profi a szakmában. A 2004-es államfőválasztásokon  csak egy hajszálon múlott a második kör, megérdemli hát a brüsszeli „felfelé buktatást”.

sdku_kukan
sdku_kukan

Tekintély és tapasztalat az erős Szlovákiáért, hirdeti.

 hirdetes_810x300  
kdh
kdh

A kereszténydemokraták Ján Figeľ EU-biztossal nyomulnak. Ki tudja, idővel talán a valódi jelöltek is előkerülnek majd a kalapból. A várt 4 EP mandátum  azért talán túl nagy falat lesz  a számukra.

kds
kds

KDH 2, vagyis a rebellisek, ill. fundamentalisták legszűkebb csoportja, magyarul a KDS. Nekik minden választás ugyanarról szól: csak el ne felejtsék őket, csak éljék túl valahogy a jövő évi parlamenti választásokat. Valljuk be, erre (szerencsére) vajmi kevés esély mutatkozik.

sas
sas

Szabadság és Szolidaritás. Richard Sulík újonnan alapított pártja az EP választásokat sem hagyja ki. Ján Oravec, a Szlovák Vállalkozók Szövetségének elnökeként mindenesetre már most is  otthonosan mozog Brüsszelben.

…meg kell hogy valljuk, ez az SaS bizony egyre jobb…

És végezetül az MKP, mely óriásplakátokkal Pozsonyban a jelek szerint egyelőre nem képviselteti magát.

mkp_ep
mkp_ep

Ennek ellenére Mexx nevű olvasónknak köszönhetően az ő egyik plakátjukat is be tudjuk mutatni, melyből információink szerint mintegy 40-50 darab kerül majd forgalomba, kétféle kiszerelésben. A másikon a kislány homokvárat épít…(Ha valakinek ez is meglenne, kérjük küldje el nekünk).

mkp_ep
mkp_ep

A következő plakáton a teljes lista látható, rajta mind a 13 jelölttel

Mint láthatjuk, a jelöltek külön-külön is aktívak, egyéni kampányuk lépten nyomon fellelhető. Vannak,  akik  összefogva humoristákra építenek, mások a postaládákon keresztül kopogtatnak szorgalmasan, megint mások saját óriásplakáton hirdetik magukat. Beeble-nek köszönhetően az egyik utóbbit, a lista második helyén szereplő Mészáros Alajost sikerült lencsevégre kapnunk:
meszaros-alajos-ep

Mint látható, a fénykép kissé túlretusált, a plakát ezen kívül némi koordinátlanságról is tanúskodik a párt kreatív tagozatával: hiányzik  az MKP  EP választásos csillagos logója (lásd fenti plakát),  más a betű és számtípus, stb.

Továbbra is várjuk olvasóink fényképeit, akiket ezúton egy kis versenyre is invitálunk. A legtöbb ,eddig még be nem mutatott plakátot beküldő ugyanis garantáltan visszautasíthatatlan tárgyi jutalomban részesül 🙂

Ami ezen felül még van, az a jelöltek egyéni honlapjain kívül a  tematizált, közös weboldal, ill. kampányrendezvényeket hirdető plakát. Az online mellett pedig szombaton Rozsnyón a központilag szervezett road show sorozat is beindult.
rendezveny_plakat_nagy
Ami a Szlovák Nemzeti Pártot (SNS) illeti, csak a hétvégi programalkotó kongresszussal indította el az EP választások előkészületeit. Az ő plakátjaikra így egy ideig még várni kell. Bár  főleg az északi vidékeket veszik majd célba, egy-két darab azért remélhetőleg Pozsonyba is jut majd belőlük egzotikumként. A céljuk mindenesetre egyértelmű, legalább 2 képviselői mandátum megszerzése, melyre minden esélyük megvan.

Update 2: Saxonnor egykori kollégánknak köszönhetően SNS plakátot is sikerült szereznünk, rajta a tőlük megszokott magvas gondolatokkal. Íme:

sns_ep
sns_ep

Találkozunk június 6-án a választási helyiségekben. Nagy tolongás nem lesz, az már most leszögezhető.

Megosztás:
Címkék: EP választások MKP

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!