Nyitókép: SITA

 

Majdnem megduplázta magának eddigi havi fizetését a kormány. Robert Fico kormányfő, miniszterelnök-helyettesei és a miniszterek megkerülték a hatályos törvényt, és havi átalánydíjuk adómentes összegének növelésével közel duplájára emelték eddigi fizetésüket.

 

A költségvetési felelősségvállalásról szóló törvény értelmében az állam gazdálkodásának sarokszámai miatt a kormányfő és a miniszterek fizetése be Szlovákiában egy ideje be volt fagyasztva.

 

A Smer-Hlas-SNS koalíció ahelyett, hogy megváltoztatták volna a törvényt, esetleg módosították volna a közjogi méltóságok bérezéséről szóló jogszabályt, egyszerű kormányhatározattal többezer eurós fizetésemelést hagytak jóvá maguknak.

 hirdetes_810x300  

 

Mit jelent ez a gyakorlatban?

 

Robert Fico kormánya mai ülésén a miniszterek havi fizetése mellé járó, ún. átalány juttatás emelése mellett döntött. Az átalány juttatás adómentes összeg, és a politikus tevékenységével kapcsolatos kiadások, mint például utazás, szállás, öltözködés fedezésére szolgál. A környező országokban nincs ilyen gyakorlat.

 

A kabinet mai döntése értelmében a fizetéssel szinte megegyező havi átalány juttatás összege emelkedik. A kormányfő esetében a havi átlagbér 4,5-szeresére, a miniszterelnök-helyettesek esetében 3,5-szörösére, a miniszterek esetében pedig 3,1 szeresére.

 

Az átlagbér összege jelenleg 1 403 euró.

 

Robert Fici fizetése így az alapbérrel és a havi átalányösszeggel együtt 10 343 euró lesz.

 

A miniszterelnök-helyettesek fizetése 9500 euró lesz

 

A miniszterek, akik eddig 5561 eurót kerestek, a mai döntés értelmében az átalányösszeggel együtt immár 8940 eurót vihetnek haza minden hónapban.

 

 

A kormánykoalíció tagjai azzal érveltek, hogy a jelenlegi gyakorlat értelmében egy miniszter kevesebbet keresett mint egy parlamenti képviselő, miközben a miniszterek felelőssége összehasonlíthatatlanul magasabb. Ha összehasonlítjuk a cseh és a szlovák miniszterek alapbérét, azt látjuk, hogy Szlovákiában jóval kevesebbet kerestek. Míg Csehországban a miniszterek alapfizetése 7 830 euró volt, nálunk 4 590 euró (+ havi átalány)

 

 

Körkép.sk

 

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!