Nyitókép: hnonline.sk

 

Itt a hétvége és ezzel a szokásos politikai vitaműsorok is. Szombaton Robert Fico kormányfő lesz az RTVS Sobotné dialógy c. műsorának vendége.

 

A 12:10-kor kezdődő műsorban Anna Vargová olyan témákról kérdezi majd a miniszterelnököt, mint a Kuciak-gyilkosság évfordulója, a gazdatüntetés vagy épp az ukrajnai háború elmúlt két éve. Ezen felül érintik majd a V4-es együttműködést, a Btk.-módosítást és a SIS új igazgatójelöltjének személyét.

 

Cikkünk írásakor a TA3 még nem tette közzé, hogy kikkel és miről beszélget majd Richard Dírer a vasárnap 11:00-kor kezdődő műsorban.

 

Az RTVS vasárnapi, O 5 minút 12 c. műsorában Tibor Gašpar és Juraj Krúpa vitáznak majd. Főleg a Btk.-módosítás és a SIS-igazgató lesz a két politikus vitatémája, de szóba hozzák majd azt is, hogy milyen a biztonsági helyzet az országban az ukrajnai háború árnyékában.

 

A Markíza Na telo c. műsorában Richard Sulík és Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter csap majd össze. Itt is központi téma lesz a Btk. módosítása, ezen felül beszélnek majd Andrej Danko államfőjelöltségéről, az élelmiszerárakról, valamint a Kassai Vasmű jövőjéről is. Ezen kívül bemutatják a Focus-ügynökség felmérését is az államfőválasztásról. A műsor vasárnap 13 órakor kezdődik.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!