Kollégám, barátom, egykori kiváló válogatott sportoló, amikor az aluljáróban a Momentum Mozgalom aktivistái leszólították, mondván, jöjjön aláírni, csak néhány perc az egész, azt válaszolta:
„Lehet, hogy nektek néhány perc az olimpia, de nekem az egész életem!”
Másik, baloldali „bekötésű” haverom, noha diplomás közgazdász, és multinál dolgozik, a megvalósíthatósági tanulmányt készítő világhírű PricewaterhouseCoopers könyvvizsgáló céget úgy jellemezte, mint amelyik úgy táncol, ahogy a kormány fütyül. Csak azért, mert olyan munkát adott ki, amely a nevében hordozza: megvalósítható a 2024-es budapesti olimpia.
Az eseményhez való hozzáállást jól modellezte ez a két példa. Olyan ember bőven van, akinek élete álma valósult volna meg a hazai ötkarikás játékokkal, olyan viszont nyilván nincs, aki azzal kelt és feküdt születése óta, hogy ne rendezzünk olimpiát.
A politikai meggyőződés azonban nagy úr, és aki oda akart vágni a jelenlegi kabinetnek, annak valóban megért néhány percet az a bizonyos aláírás, hiszen nem értette, nem érezte, hogy ez nemzeti ügy lenne, sőt, előfordulhat, számára ismeretlen maga a fogalom is.
Kérdés, hogy ebben a szituációban miért kellett ekkora jelentőséget tulajdonítani a szignóknak, hiszen megosztott társadalmunkban tetszőleges témában egészen bizonyosan össze lehet gyűjteni egy népszavazásnyi aláírást, ha azt az egyik politikai oldalhoz lehet kötni a másik kárára.
Az olimpia kapcsán persze nonszensz, hogy a kandidálás célegyenesében kellett ilyesmivel foglalkozni, a Momentum nem is árult zsákbamacskát, a mozgalom számára az öt karika elleni akció afféle főpróba volt a párttá válás útján.
Szerdán mindenesetre a fővárosi közgyűlés még nem vonta vissza a kandidálást, ám este a miniszterelnök, a főpolgármester és a MOB-elnök találkozóján az a közös elhatározás született, hogy Magyarország visszalép, mert egy elhúzódó, vereségre ítélt pályázat súlyos presztízsveszteség lenne.
Politikai szempontból talán logikus döntés született, de az is felvetődik: közéletünknek, egyáltalán életünknek valóban ennyire fajsúlyos tényezői-e azok, akik, mint általában, ezúttal is nemet mondtak, tagadtak, köpönyeget forgattak, ráadásul cselekvés és konkrét alternatíva nélkül?
És ne legyünk naivak, nemzeti egység híján, az így sem elkerülhető presztízsveszteséggel kalkulálva 2028-ban és 2032-ben sem lesz budapesti olimpia. Igaz, szóba sem került.
nemzetisport.hu: Álmatlanul – Deák Zsigmond jegyzete
Nyitókép: nepszava.hu
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Csemez László
2017. febr. 23. 16:34A tisztelt belliberális Mózes-utódok mindent szétvernek,ami magyar.Igy van ez több száz éve. Az 50 kilós,beszédhibás szőrmók pártot akar alapitani a nemzeten keresztül vágtatva.Ez volt az Ő első lépése az egész baloldallal és a jobbik egy részével együtt. Majd ezután következik a magyar nemzet.Igaz,hogy Izrael várja.Onnan is még kiabálhat vissza.
A kommenteket lezártuk.