Az ügyész minden idők legnagyobb kémnőjének nevezte, s az utókor, úgy látszik, elhitte ezt. Tucatnyi film idézte fel az emlékét, s a filmvásznon a legszebb színésznők játszották el szerepét: többek között Asta Nielsen, Greta Garbo, Marlene Dietrich, Gábor Zsazsa, Sylvia Kristel és Jeanne Moreau. Legendás személyiséggé vált, a „végzet asszonyának”, a férfiakat bűnre csábító, kísértő nőszemélynek a megtestesítőjévé – pedig tényleges hírszerzői pályafutása meglehetősen rövidnek és sikertelennek bizonyult.
Margaretha Geertruida Zelle néven látta meg a napvilágot, 1876. augusztus 7-én, a hollandiai Leeuwarden városban. Ő volt az egyetlen lány egy módos, kalapgyártással foglalkozó üzletember, Adam Zelle öt gyermeke közül. Sötét hajával, karcsú termetével, fekete szemével, kreol bőrével kitűnt a szőke és testes hollandok közül, s azt beszélték, hogy valamelyik őse jávai lehetett.
Zűrös fiatalkor
A boldog gyermekkor azonban nem tartott sokáig. Tizenhárom éves korában apja tönkrement, anyja depressziós lett, s két év múlva meghalt. A kispolgári miliőt egyébként is nehezen viselő kamaszlány intézetbe került, ahol vagy ő próbálta meg elcsábítani az igazgatót, vagy fordítva történt a dolog, mindenesetre kitették a szűrét. Tizennyolc évesen válaszolt egy apróhirdetésre, amelyben egy nála kétszer idősebb, a Kelet-Indiákon (Indonéziában) állomásozó katonatiszt keresett feleséget. A házasság boldogtalannak bizonyult, hiába született belőle egy lány és egy fiú. A durva és iszákos férfi rendszeresen verte feleségét, a háziasszony szerepében unatkozó Margaretha pedig minden útjába kerülő férfival flörtölt.
A házasság akkor romlott meg véglegesen, amikor egyik alkalmazottjuk – valószínűleg bosszúból a rossz bánásmódért – megmérgezte kisfiukat. A férj nyugdíjazása után, 1900-ban hazatértek Európába, de nem sokkal később elváltak, s az asszony álmai városába, Párizsba utazott. Kezdetben egy cirkuszban dolgozott, majd áttért az Indonéziában tanult táncokra, amihez kezdetben gyors egymásutánban váltogatott szeretői nyújtottak anyagi támogatást. Azt terjesztette magáról, hogy anyja indiai hercegnő volt, a táncot pedig Siva isten templomában tanulta, és a fiktív életrajzban tátongó lyukak kitöltését a képzeletre bízta. Annál kevesebbet bízott a képzeletre fellépései során, az egzotikus szépségű nő, aki 1905-ben vette fel a Mata Hari (a Hajnal Szeme) nevet, a hétfátyoltáncot teljesen meztelenül fejezte be.
Berlinben és Párizsban is tisztek fejét csavarta el
Az egyenruhák iránt végzetes vonzalmat tápláló táncosnő hírneve egy idő után megkopott, ekkor már a szeretőitől kapott pénzekből és valószínűleg az általuk az ágyban kifecsegett információk értékesítéséből élt. Az első világháború kitörése után – a semleges Hollandia állampolgáraként – továbbra is zavartalanul utazgatott Berlin és Párizs között, s mindkét városban magas rangú tisztek fejét csavarta el. Ez persze felkeltette a német és a francia titkosszolgálat gyanúját is, s mindkettő megfigyelés alá helyezte.
1914 májusában Németországban lépett fel, ahol a felháborodott nézők feljelentették. Ezzel vonta magára a rendőrség figyelmét. Egyes életrajzírói szerint a német kémszervezet egyik vezetője lett a szeretője, s ő bízta meg kémkedéssel Franciaországban.
A könnyelmű, veszélyes helyzetét felmérni képtelen asszony 1916-ban – állítása szerint a franciák megbízásából – találkozót kért a madridi német attasétól, hogy ismét a trónörökös közelébe férkőzhessen. A beszélgetésen érdemi információcsere nem történt, de a tiszt azt jelentette Berlinbe, hogy sikerült a H-21 fedőnevű kémet beszerveznie. A táviratot a franciák is olvasták, s 1917. február 13-án letartóztatták reménybeli kémjüket. Mint kiderült, a németek tudták, hogy kódjukat feltörték, és szándékosan „mártották be” a táncosnőt, aki csak párizsi pletykákkal látta el őket.
Mata Hari, aki hosszú ideje kitalált életet élt, a kihallgatások során belegabalyodott a valós és a fabrikált tényekbe. Azt bizonygatta, hogy Franciaország a fogadott hazája, de elismerte, hogy értéktelen információkat továbbított a németeknek. Amikor azt is megemlítette, hogy egyszer húszezer frankot kapott egy német diplomatától kárpótlásul elveszett csomagjai miatt, bizonyítottnak vették a kémkedést.
Halála után legendája tovább nőtt
A hadbíróság mentőtanúit nem idézte be, és 45 perc tanácskozás után mind a hét vádpontban bűnösnek találta és halálra ítélte. A szigorúságban szerepet játszhatott, hogy a fronton akkor éppen a németek nyomultak előre, a hátország morálja pedig a mélypontra süllyedt, így a közismert holland nő kiváló bűnbakul szolgált a kudarcokra. Harminc évvel később a bíróság egyik tagja el is ismerte: az ítélet már a tárgyalás előtt megszületett.
A negyvenegy éves Mata Hari 1917. október 15-én a vincennes-i erődben állt a kivégzőosztag elé. A legenda szerint nem engedte, hogy szemét bekössék, és csókot dobott kivégzőinek. Egy másik legenda szerint az utolsó pillanatban széttárta kabátját, ami alatt természetesen semmit sem viselt, hogy megzavarja a rá célzó katonákat. Holttestét senki nem kérte ki, így az anatómiai múzeumba került, ahonnan az 1950-es években eltűnt.
Halála után legendája tovább nőtt, a köztudatban ő lett a kémnő, aki kettős ügynökként, a férfiakat megbabonázva húzza ki szeretőiből a titkos információkat. Mások, igaz, ők vannak kevesebben, a végzet asszonya helyett a naiv és becsapott áldozatot látják benne, aki nem manipulált, hanem akit manipuláltak.
Rubicon.hu / mfor.hu
borító: wmn.hu
Megosztás:
Címkék: berlin első világháború Főoldal Hollandia katonatisztek kémnő mata hari Mata Hari kivégzése párizs történelem
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
