Mint egy drága ódon képet ahogy szelíd báj fon át,
(kínálva a szemlélőnek bronzos, ál-nosztalgiát),
Úgy lengi e pillanatot be most val’mi édes Fény,
S Gyönyör-Érzés,
Vágy és Álom,
Szerelem tán és
Remény.
S ott ül, mint a Merse-képen
Révedően, egymaga,
Békén játszik a napfénnyel,
Gesztenyeszín dús haja,
S nem tudni, hogy merre vágyik,
Kit hiányol, mi gyötri,
Titkait épp, mint a tenger
Mélyen magába rejti.
S amíg bőre megmártózik inge azúr mélyében
Fölvillantja, s eltakarja bájait még előlem
S ölén nyugvó kis kezében tengerkék-szín vadvirág,
Még a szellő is csak félve öleli át derekát.
S én csak nézem, s vágyom megint
Titok, Rejtély, Kéj után,
(s ki tudja, tán megsejthetem
Mire gondolhat a lány),
Talán csak a percet várja,
Eldobni a terheket,
Csalják már a messzi Vágyak,
Hívják már a tengerek.
Kerepesi Igor
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
