Mint egy ódon, gótikus vár
Lelkem, mely a Múltba néz,
Sűrű Ábránd takarja el,
Álmok, és mind oly nehéz,
Csak az elmúlt időn mereng
És valami Jelre vár,
S minden Jelen s Jövő időt
Szörnyű tömlöcébe zár.
Néha-néha sikoly hallik
Mélyből, zord falain át,
S mormolja csak önalkotta
Untig regélt mítoszát,
Félig való, félig mese
Minden elmormolt emlék,
És a drága mítoszokat
Kételkedők tépik szét.
S mereng gyakran, s eső mossa,
Vihar tépi, bomlasztja,
S huzat fut a termein át,
(S oly hosszú az éjszaka!)
S túl sok már a kóros Magány,
Hűvös, nyirkos Emlék jár,
S terme is mind, évek óta
Nemes új lakókra vár.
Mert a múlt oly misztikus hely
S terhes ott a penésszag,
Ki múltban él, árnyék övé,
S nem süthet rá soha nap,
Csak a jelen emberére,
Akit Öröm dagaszt, éltet,
Aki remél, s nem hagy tért
Múltja kísértetének.
Kerepesi Igor
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
