Az ásványok szépsége

Bányákban, patakok és folyók medrében és partjain, kőtengerekben és számos egyéb helyen rejtőzködnek azok az apróbb és nagyobb kincsek, kövek, kicsit tudományosabban fogalmazva természetes kristályos vegyületek, melyeket ásványoknak nevezünk, s melyek iránt már a legősibb civilizációk emberei is érdeklődtek. Felvették, csodálták, gyűjtötték őket, nem egyszer mágikus és gyógyító hatásokat tulajdonítva nekik. Van, akiket a színük, csillogásuk, másokat az  alakjuk ragadott meg.

Jelenleg mintegy 4500 ásványt ismerünk, melyeket kémiai összetételük alapján rendszertani osztályokba sorolnak (pl. terméselemek, oxidok, foszfátok, szulfátok, karbonátok stb.). A kristályok szerkezete alapján 7 kristályrendszert (szabályos, négyzetes, háromszöges, hatszöges rombos, egyhajlású, háromhajlású) és ezeken belül 32 kristályosztályt különböztetnek meg.

   

Az első ásványgyűjteményekről aköz épkorból maradtak fenn adatok. Ezekben a főleg főúri gyűjteményekben, akárcsak jelenünkben kiemelt értéket képviseltek a ritkaságok, melyek tisztes része nem saját gyűjtésből származott, hanem vásárolták, kapták, talán cserélték is. Volt hol gyűjteni, hiszen főleg a mai Szlovákia területén, azaz az egykori Magyarország északi részén számos ismert bánya működött, melyeket a hozzájuk kapcsolódó települések gyakran a megnevezéseikben is megőriztek: Besztercebánya, Selmecbánya, Körmöcbánya, Hodrusbánya, Bélabánya,  Rudabánya stb.

A szenvedély a későbbi idők folyamán fokozatosan elterjedt, főleg tanárok, bányatisztviselők, természetvizsgálok, orvosok voltak azok, akik nagy gyűjteményekkel rendelkeztek. Egy-egy becsesnek tartott ásványért távoli területekre is hajlandóak voltak elmenni.

A 19. században azután a „köz“ kincseivé váltak, sorra alapították meg gyűjetményeiket a múzeumok, iskolák, egyetemek, az ásványtan része lett az oktatásnak is. Jelentős gyűjteménnyel rendelkezett pl. a Selmecbányai Bányászati Akadémia, a pesti, kolozsvári, szegedi tudományegyetemek, de a Magyar Nemzeti Múzeum is. Nógrádban a legnagyobb gyűjteménnyel a losonci Kubinyi család büszkélkedhetett.

Nagy méretű gyűjtemények alakultak ki a selmeci Bányászati Akadémián, a pesti Tudományegyetemen, később a kolozsvári, debreceni és szegedi Tudományegyetemeken is. A Nemzeti Múzeum Ásvány- és Őslénytára a század végére Európa egyik legjobb ásványgyűjteményével büszkélkedhetett. Gyorsan növekedett a magánygyűjtők száma, mely gyűjtemények többsége később valamelyik múzeum tulajdonába került.

A világháborúk és az azt követő társadalmi és politikai változások jelentősen visszavetették az egyéni gyűjtési szenvedély terjedését, mely csak a 20. század második felében kezdett újra erőre kapni. Megalakultak az ezzel foglalkozó, szakmai hátteret is biztosító szakkörök, szervezetek, jelenünkben ásványgyűjtő táborok is.

Növekvő érdeklődés mellett rendezik az ásványbörzéket, melyeken nagy választékban kerültek és kerülnek bemutatásra szebbnél szebb ásványok a maguk természetes formájában. De csiszolva, karkötők, nyakláncok és  egyéb ékszerek formájában is.

Nem volt ez másképpen a losonci Galéria üzletközpontban megtartott kétnapos ásványbörzén sem, melyen szlovákiai, csehországi és magyarországi gyűjtők mutatták be a hazai, a közeli és távolabbi országokból származó ásványokat. Az ásványok, drágakövek, kristályok mellett láthatóak voltak az egykori tengerek megkövesedett maradványai természetes és csiszolt fomájukban. Nem hiányoztak a belőlük készült függők, karkötők, nyakláncok, ékszerek sem.

Puntigán József