Álom-útra hajt az éjjel,
És a Rejtély-Karaván
Napkeletnek ringat lassan,
Bizánc városába tán.
.
S vár ott rám, mint hűs Oázis
Termékeny, dús, éj-öle
S ott, hol rubint fénye villan
Táncra szállok majd Vele.
.
S csak az izzó Drágakő – Nap
Kíséri majd álmaink,
S Elbúcsúzunk tőled: Való,
Levetkőzve láncaink,
.
És a drága nevet, látva
Lehulló bilincseit,
S végre akkor, Bizánc lánya
Föltárhatja kincseit…
.
Én meg erre, mint ki álma
Élő-elevenné lett,
Ünnepi Dics – Díszbe öltöm
Sóvárgó szép szívemet.
.
És a Kincs’t, mit megszereztem
El nem szórom soha már,
E lány kincs, akivel párban
Reám köszönthet a Nyár…
.
Engedd hát, meg Bizánc lánya,
Hű hódolód hadd legyek,
Hadd formáljam Örök-ké én
Mulandó szépségedet.
.
Hadd fűzzem hát versbe mind a
Csodát, melyet adsz nekem,
Hogy mulandó perc-életünknek
Örök emléke legyen.
..
.
Kerepesi Igor
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
