Ronald Ižip: Ki tehet a terrorizmusról?

Aligha létezik gonoszabb cselekedet, mint a fiatalok és gyermekek ellen elkövetett tömegmészárlás. Mi viheti rá az embert egy ilyen tettre? A manchesteri merénylet elkövetőjét tekinthetjük egy őrült fiatal radikálisnak, akit magával rántottak a fanatikus vallási elképzelések. Ugyanakkor a valóság, mint ahogy az lenni szokott, valamivel azért bonyolultabb.

(…) Tettének valódi okára talán nővére világított rá leginkább:

„Az hiszem, látta ahogy a gyerekek, a muszlim gyerekek meghalnak, és elégtételt akart. Látta, ahogy az amerikaiak bombákat dobnak a gyerekekre Szíriában, és elégtételt akart”

Hatás, ellenhatás

   

Mikor a nyugati hatalmak 2011-ben elhatározták, hogy felszabadítják Líbiát, nem tanultak az esetből. A politikusoknak és a katonai stratégáknak világos stratégiájuk és egyértelmű céljuk volt. De nem tanultak az iraki és a többi konfliktusból sem. Elfelejtették, hogy a valóság jóval összetettebb, mint annak egyoldalú megítélése, „mi helyes és demokratikus”.

Ki mondta volna meg akkor, hogy hat évvel azután, hogy Líbiát „felszabadították”, kialakul az országban a rabszolga-kereskedelem? Tényleg erre gondoltak a „felszabadítók”? A nyugati hatalmak politikája kolosszális méretekben vallott kudarcot.

Ki tehet róla?

Nassim Nicholas Taleb, a híres Fekete Hattyú című könyv írója a következőket mondta:

„Képzeljék el, hogy olyan pilótáik vannak, akik túlélik a szerencsétlenségeket, és az emberek elég hülyék ahhoz, hogy hagyják őket tovább repülni. Baleseteket okoznának, megölnék az utasokat és mindezt tovább folytatnák a végtelenségig. Nos, ez a rendszer teljes összeomlásához vezetne.

És pontosan ez az, amit ma látunk a külpolitikánkban. Túl sok olyan ember van, aki csak ül a légkondicionált irodájában Washingtonban és megmondja, mi történjen külföldön. Zéró rizikót vállalva”

Zéró kockázatot vállalva. Pontosan erről van szó. A mostani demokratikus rend a hatalom centralizációjára és a hierarchiára épül, ahol a felsővezetés emberek millióinak sorsáról dönt, miközben semmilyen felelősséget sem vállal. És amíg nem a saját bőrüket viszik a vásárra ebben a játékban, semmi sem változik.

De mit tehetünk egy centralizált rendszerben, amely azt követeli az emberektől, hogy legyenek a rendszer tetteinek elszenvedői? Nos, semmit, legfeljebb decentralizálhatunk, kisebb államhatalmat, nagyobb önrendelkezést a helyi közösségeknek. És ha ez nem sikerül, nem gond – a rendszer, amelynek nincsenek felelősséget vállaló politikusai, előbb utóbb összeomlik és egyensúlyba hozza magát. Ez már számtalanszor megtörtént a történelem során. A mostani turbulenciák is ennek tünetei…

Aktuality.sk, Komentár Ronalda Ižipa: Kto môže za terorizmus

Nyitókép: Aktuality.sk